
A táblát, amelyet az Aranycsapat Örökség Alapítvány és a dombóvári önkormányzat állított a Nemzet Sportolója tiszteletére, az ünnepelt és Csiki Károly, a Magyar Labdarúgó Szövetség versenyigazgatója leplezte le több mint száz barát, ismerős és tisztelő jelenlétében.

A 49-szeres válogatott sportoló pályafutását az Illyés Gyula Gimnázium igazgatója, Szenyéri Zoltán méltatta. Mint mondta, az Aranycsapat hátvédje szinte mindent elért, amit sportoló elérhet: olimpiát, Európa Kupát nyert, sikeres edző lett, számos társadalmi és sportvezetői megbízatást látott el. Buzánszky Jenő, aki 1947-ig élt Dombóváron, pályáját felidézve azt mondta, hogy érettségi után mehetett volna Debrecenbe, Kaposvárra, de megmaradt dombóvárinak.
“Amikor mehettem volna külföldre, azt mondtam, inkább megmaradok magyarnak” – tette hozzá. A nyolcvanhat éves élő legenda egészségi állapotáról megjegyezte: “Harminc évig még csalom az életet.” Buzánszky Jenő sportolói pályáját a Dombóvári Vasutasnál kezdte, majd a PVSK, később a Dorogi Bányász játékosa volt. 1953-ban szerepelt az évszázad mérkőzésének nevezett Anglia-Magyarország találkozón, 1952-ben tagja volt az olimpiai bajnokcsapatnak, 1954-ben ezüstérmet nyert a svájci világbajnokságon. Válogatottbeli csapattársával, Grosics Gyulával együtt 2011-ben a Nemzet Sportolói közé választották.
Kapcsolódó cikkek
- A 90. percben mentett pontot a Nyíregyháza

- A Budafok vendégeként nyert a DVTK

- A Budapest Honvéd is a 32 közé jutott

- A DVSC nyerte a városi rangadót

- A Debrecen hátrányból fordítva nyert a Kisvárdán

- A Diósgyőr a bajnokságban is legyőzte a Paksot

- A Diósgyőr a legyőzte a sereghajtót

- A Diósgyőr legyőzésével veretlen maradt a Fehérvár

- A Diósgyőr nyerte a borsodi rangadót

- A Diósgyőr nyerte a kiesési rangadót

- A Dundee United végleg megszerezné Keresztes Krisztiánt

- A Fehérvár fiatal támadójáról tárgyal a Brentford

- A Fehérvár legyőzésével javított a Paks

- A Fehérvár legyőzésével kezdte a tavaszt a ZTE

- A Győr megszakította az Újpest veretlenségi sorozatát

- A Győrre nehéz, a Paksra könnyebb feladat vár

- A Honvéd emberhátrányban verte a Debrecent

- A III. Kerület jutott a 32 közé

- A Kazincbarcika az első negyeddöntős

- A Kazincbarcika leigazolta az örmény csapatkapitányt

- A Kisvárda a hajrában győzte le a Debrecent

- A Kisvárda a ráadásban nyert a ZTE ellen

- A Kisvárda négy gólt szerzett és nyert Újpesten

- A Kisvárda és a Vasas is győzött

- A Leeds Unitedet fogadja csütörtökön a Liverpool

- A Liverpool legyőzte a sereghajtót

- A MOL Fehérvár fogadja az éllovas Kisvárdát

- A Nyíregyháza 11-esekkel ejtette ki a Vasast

- A Nyíregyháza győzött

- A Nyíregyháza legyőzte a Diósgyőrt

- A Paksnak sikerült

- A Paksnak sikerült

- A Puskás Akadémia edzője szerint emiatt sikerült nekik legyőzni a Fradit

- A Vasas és a Győr is nyert

- A ZTE kispesti győzelmével indult a szezon

- A Zenit csapatkapitánya összetörte az Orosz Kupa trófeáját

- A cseheket fogadja a magyar labdarúgó-válogatott

- A hajrában egyenlített az MTK

- A hajrában fordított az éllovas MTK

- A hajrában mentett pontot a Kisvárda

- A héten kiderül, kikkel kell fociznia a magyar válogatottnak

- A kispesti kispad is tét Újpesten az MTK ellen

- A legtapasztaltabb hazai női bírót is felkérték

- A lendületben lévő Újpesthez látogat a Budapest Honvéd

- A lila-fehérek legyőzésére készül a Loki

- A magyar tehetségen nem múlt a győzelem

- A második legtöbb gólt hozta a spanyol-horvát nyolcaddöntő

- A sereghajtó is legyőzte az Újpestet

- A vasárnap a focirajongóké

- Akár már a 16 között találkozhat egymással az előző két kiírás győztese

- Albán válogatott játékost igazolt a DVTK

- Anders Limpar büszke a magyar gyökereire

- Angyalföldön is nyert a Kecskemét

- Argentin tulajdonosa van a ZTE-nek

- Az Ajka állt az élre

- Az Aranycsapat legendái előtt tisztelegtek

- Az Aranycsapat legendái előtt tisztelegtek a Kárpát-medencei fiatalok

- Az Aranycsapat tagjára emlékeztek Budapesten

- Az MTK legyőzte és megelőzte a Kisvárdát

- Az MTK vendégeként is győzött a Kisvárda

- Az NB II-es Kecskemét kiejtette az MTK-t

- Az első kalapból várja ellenfeleit a magyar válogatott

- Az ezüst- és a bronzérem a tét az utolsó fordulóban

- Az olimpiai bajnok labdarúgót ünnepli Magyarország

- Az utolsó percben szerzett gólt a Győr

- Az utolsó pillanatban szerzett győztes gólt a Zalaegerszeg

- Az Évszázad mérkőzése volt a téma

- Az Újpest győzött a Paks felújított stadionjában

- Az Újpest könnyedén nyert Zalaegerszegen

- Az Újpest legyőzte és megelőzte a Honvédot

- Az Újpest otthon szakíthatja meg a Ferencváros elleni rossz sorozatát

- Az éllovas DVSC nem bírt a Soroksárral

- Az éllovas és a sereghajtó találkozójával indul az év

- Az íreket kell legyőznie a magyar válogatottnak a továbbjutásért

- Azeri-magyar: Kerkez és Gazdag sem utazik Bakuba

- Bajnokok Ligája: Szoboszlaiék Gulácsiék vendégei lesznek

- Batik fejesgóljaival verte a Puskás Akadémia a Debrecent

- Bese Barnabás Belgiumban folytatja

- Bogdán Ádám: brutálisan erős mérkőzésre számítok

- Bolla Bendegúz duplázott a Sturm Graz ellen

- Bolla Bendegúz és a Rapid Wien lesz a Győr ellenfele

- Bolla Bendegúz: leírhatatlan érzés volt a gólom

- Brazil csatárral erősített a Zalaegerszeg

- Bundesliga: magyarok egymás ellen

- Buzánszky Jenőre emlékeztek

- Bárány duplázott, az MTK egy perc alatt kiegyenlített

- Bíró elé állhat a nő, aki a családi pótlékkal csalt

- Böde Dániel parádés szereplésével a címvédő is nyolcaddöntőben

- Büntetőkkel nyert Győrben az MTK

- Cesenát nem hatja át az olaszokra jellemző futballőrület

- Ciprusi válogatott védőt igazolt a Nyíregyháza

- Ciprusra igazolt a magyar csatár

- Csalás miatt letartóztattak egy pénzügyi közvetítőt Pécsett

- Csank János szerint vízválasztó lesz a bosnyák-magyar

- Csapatnyi hiányzója ellenére győzött a Vasas

- Cseréltek a keretben

- Csongvai Áron: maximális teljesítményre lesz szükségünk

- Csonka fordulót rendeznek

- Demjén Patrik Debrecenbe igazolt

- Dragóner nyolcaddöntőbe lőtte a Haladást

- Döntöttek a Videotonban

- Döntöttek a vezetőedzőről Kisvárdán

- EURO-2024: Csoboth nyomában Zaccagni

- EURO-2024: jól sikerült főpróba és felkészülés után rajt a svájciak ellen

- Ebben a magyar városban rendezik a Kazahsztán elleni mérkőzést

- Egy magyar focista sikere

- Egy pontot szerzett az éllovas

- Egygólos előnyben a Paks

- Egygólos meccsen nyert a ZTE a Kisvárda otthonában

- Ekkor folytatják a ZTE-Puskás Akadémia mérkőzést

- Ekkor lesz az ősi riválisok idei rangadója

- Ekkor mutatkozik be Vignjevic a Honvéd kispadján

- Ekkor térhet vissza Ádám Martin

- El-selejtező: így kezdett a Paks

- Elkapkodták a jegyeket a Fradi-Újpest meccsre

- Eltiltást kapott Katona Bálint

- Először nyert a DEAC

- Először nyert a Kazincbarcika

- Először nyert vendégként a MOL Fehérvár

- Emberhátrányban is otthon tartotta a három pontot a Kisvárda

- Emberhátrányban nyert a MOL Fehérvár

- Ennek a két klubnak még van mit tenni

- Ennyi gyerek kap lehetőséget a szurkolásra

- Ennyit kell kihagynia a magyar tehetségnek

- Eppel Márton szerezte a Csíkszereda győztes gólját

- Erre számít az oroszok nagy embere

- Európa-liga: Varga Barnabásban bíznak a legtöbben

- Európai Szuperkupa: a Tottenham és a PSG is először nyerhet

- Ez a két csapat lehet a bajnok

- Ez is kell a jegy mellé a belépéshez a Puskás Arénában

- Ezek a csapatok jutottak főtáblára a Konferencia-ligában

- Ezekben a városokban nem lesz utcai óriáskivetítő

- Ezt játszotta a Puskás Akadémia a Fehérvárral

- Ezt jó ha tudja, ha Vác és Diósjenő között vonatozna

- Ezt tervezik a kecskeméti Széktói Stadionban

- Ezt történt a magyar focistával

- Farkas Balázs lett az FC Kosice sportigazgatója

- Felcsúton kerülhet közelebb a címvédéshez a Ferencváros

- Feljutott a Vasas

- Felépült Ádám Martin

- Foci Eb: szabad meccset nézni kivetítőről

- Foci sikerek október 2.

- Folytatódhat a Ferencváros veretlenségi sorozata az Újpest ellen

- Fontos dolog történik Kecskeméten

- Fontos döntést hozott Tajti Mátyás

- Fontos döntést hoztak a Kazincbarcikánál

- Fontos meccset nyert az Újpest

- Fontos mérkőzéssel kezdenek a magyarok

- Fordulatos meccsen szerzett pontot a Zalaegerszeg

- Futballkiállítás nyílt a Budavári Palotanegyedben

- Félpályás góllal mentett pontot a ZTE

- Fókuszban a dobogós helyek és a bennmaradás

- Fölényes sikerrel jutott tovább az MTK Budapest

- Gabonákkal kapcsolatos fejlesztésen dolgoztak magyarok

- Gulácsi Péter: ez nehéz megemészteni

- Gyakorlatilag megnyerte a bajnokságot a Fradi

- Gyorsan döntött a ZTE az MTK ellen

- Gyurcsó Ádám: ez jót tenne a magyar futballnak

- Győri győzelem Felcsúton

- Győzelemmel tért vissza otthonába a Kisvárda

- Győzelemmel ünnepelte bajnoki címét a Diósgyőr

- Győztes gólt szerzett Gazdag Dániel

- Győzött a Karcag

- Győzött a Kozármisleny a Szeged ellen, Karcagon nyert a BVSC

- Győzött a Szeged

- Győzött az éllovas

- Győzött és az élre állt a Vasas

- Gólzáporos Honvéd-győzelem

- Góóól, Csoboth Kevin berúgta a győztes gólt

- Ha jegyet venne a magyar-portugálra

- Hajrában szerzett góllal győzte le a Honvédot a PAFC

- Hamarosan lehet már jegyet venni a novemberi meccsekre

- Harmadszor is legyőzte a Kazincbarcikát a Puskás Akadémia

- Hatalmas az öröm most Győrben

- Hatalmas lépést tett Kecskemét

- Hatgólos Vasas-győzelem

- Hazai pályán vághat vissza a Paks az MTK-nak

- Hidi Patrik: a hosszú távú szerződés volt a fő szempont

- Hiába a havazás, lesz meccs

- Hosszabbításban szerzett góllal győzött a PAFC

- Hárman is lőttek már két gólt

- Három első osztályú párharc várható

- Három győzelemmel zárták a törökországi tornát

- Három góllal nyert a Honvéd

- Három góllal verte a Kecskemétet a Puskás Akadémia

- Három pontot szerzett a Zalaegerszeg a hóesésben

- Három terület fejlesztését jelölte ki Csányi Sándor

- Háromgólos MTK-siker a Puskás Akadémia otthonában

- Háromgólos győzelem

- Hátrányból fordított a MOL Fehérvár FC

- Hétgólos csata zárult a Kecskemét sikerével

- Hónapok óta először sikerült a Gyirmótnak győznie

- Idegenben a Ferencváros és a Kisvárda

- Idegenben nyert a Kecskemét

- Idegenben nyert a Kozármisleny

- Idén is Győr-MTK döntő lesz

- Idén is lesz országos tizenegyesrúgó bajnokság

- Idén már nem játszhat a kecskemétiek elsőszámú kapusa

- Ilyen az, amikor egy döntetlen meccs nagyon izgalmas

- Ilyen focipályát nem akarnak látni a skótok

- Ismét az FTC diadalmaskodott

- Ismét gólt szerzett Gazdag Dániel

- Itt a Fehérvár-MTK eredménye

- Izrael Olaszországot is Debrecenben fogadja

- Jurek Gábor az MTK Budapestnél folytatja

- Jön a második Fradi-Újpest

- Kalmár Zsolt: a hosszú távú karrierem szempontjából jó döntést hoztam

- Kaposváron nyert az éllovas Vasas

- Karácsonykor a hókifli is megengedett

- Katona Mátyás: nem a bennmaradásért harcolunk, hanem a dobogóért

- Kezdődik a harc az elődöntős helyekért

- Kiderült, ott lesz-e a karácsonyi bajnokin Tóth Balázs

- Kiesési rangadót vív egymással a Vasas és a Honvéd

- Kijelölték a magyar válogatott keretét a socca-vb-re

- Kilenc válogatott csatlakozhat Angliához

- Kispesten fogadja belga ellenfelét a Makkabi Haifa

- Kispesti győzelmével bennmaradt a Mezőkövesd

- Kisvárdán menetelhet tovább a Zalaegerszeg

- Kizárólag így juthatnak be a magyar szurkolók a lipcsei stadionba

- Kiütéses hazai győzelem Debrecenben

- Kleinheisler László a Csíkszeredához igazolt

- Klubrekordot döntött a Kisvárda

- Koronavírussal kapcsolatos e-mailekkel csalnak, vigyázzon

- Kusnyír Erik visszatért

- Két csapat is a magyaroknak köszönheti a sikert

- Két focicsapatnál is új edző mutatkozik be

- Két magyar tehetség csapata is negyeddöntőbe jutott

- Két pontra a bennmaradástól a Nyíregyháza

- Két év és erre is jár majd közvetlenül vonat

- Kétgólos Fradi-siker

- Kétgólos fehérvári siker a ZTE ellen

- Kétgólos győzelmet aratott a ZTE

- Kétgólos hátrányból győzött a Debrecen

- Kétgólos sikerével élre állt a Vasas

- Kétszer is sikerült ez a magyar válogatottnak

- Kísérletezni fog a szövetségi kapitány

- Kíváncsi a magyar foci történetére?

- Könnyed olasz siker a nyitómeccsen

- Könnyen behúzta ezt az MTK

- Könyv jelent meg a magyar foci egyik fontos időszakáról

- Közel hatszáz gyermek szerepelt a labdarúgó Fete Kupa döntőjében

- Közeledik az éllovasok rangadója

- Labdarúgó NB I: Idegenben játszanak a nemzetközi kupacsapatok

- Labdarúgó NB I: folytatódott a Győr jó sorozata

- Labdarúgó NB I: három mérkőzést pótolnak

- Labdarúgó NB I: korábbi eredmények

- Lang Ádám kupagyőztes lett Cipruson

- Legalább ez sikerült a Honvédnak

- Legyőzte a Paks a Puskás Akadémiát

- Legyőzte otthon a Nyíregyházát a Paks

- Lesz országos tizenegyesrúgó bajnokság

- Lesz vasárnap Újpest-MTK meccs

- László Csaba: felemelő érzés újra Székelyföldön dolgozni

- Lőw Zsolt: már látjuk a kézjegyünket a csapaton

- Lőw Zsolt: ne temessük a magyar válogatottat

- MOL Magyar Kupa: ismerős lehet a felállás

- Magabiztos MTK-győzelem a Kisvárda ellen

- Magabiztos győzelemmel kezdett a Budafok

- Magabiztos kecskeméti siker

- Magabiztos paksi győzelem született

- Magabiztos újpesti siker

- Magabiztosan nyert a dobogóra hajtó Debrecen

- Magabiztosan tartotta otthon a három pontot a Paks

- Magyar is rúgott gólt a Dunaszerdahely győztes rangadóján

- Magyar is van a nyolcaddöntő álomcsapatában

- Magyar-andorrai: Rossi két támadóval kezd szerdán

- Magyar-görög: hétfőtől megint lehet erre jegyet venni

- Magyar-görög: Ő is a kezdőben

- Magyar-svéd: az utolsó kétezer jegy még gazdára vár

- Marad Schäfer Andrásék vezetőedzője

- Marco Rossi: akkor vagyunk sikeresek, ha alázatosan állunk a meccshez

- Mariborba utaznak a paksiak

- Megint csak egy pontot szerzett a MOL Fehérvár

- Megműtötték a Puskás Akadémia csapatkapitányát

- Megműtötték a paksi Kinyik Ákost

- Megszerezte első győzelmét a Honvéd

- Megszerezte első pontjait a Diósgyőr

- Megszerezték első pontjukat a magyarok

- Megvan a Győr-Ferencváros rangadó időpontja

- Megvan a Kisvárda új vezetőedzője

- Megvan az elődöntő menetrendje

- Megújul a magyar vasúti műszaki szabályozás

- Megünnepelték a magyar labdarúgás napját

- Mesterhármasa lett Vancsa Zalánnak

- Mindkét vezetőedző pihenhet egy kicsit

- Miskolc után Kisvárdára utazik a Zalaegerszeg

- Miskolci győzelmével az élvonalban maradt a Kisvárda

- Mocsi Attila győztes gólt szerzett

- Már alakul a negyeddöntős mezőny

- Már biztosan eladják a Videotont

- Már nem lehet jegyet kapni a budapesti döntőre

- Már vehet jegyet a magyar-bosnyákra

- Mávinform: átmenetileg változik a menetrend

- Méltó helyén áll Bozsik József egész alakos bronzszobra

- Nagy Magyar Fociteszt indult Diákoknak

- Nagy Zsolt kipróbálná magát külföldön

- Nagy bejelentést tett a világ egyik legjobb klubja

- Nagy emberekre, nagy esményre emlékeztek

- Nagy lépést tett a bennmaradásért az MTK

- Nagy múltú csapatok csapnak össze, nagy a tét

- Nagy siker ez a nyíregyháziaknak

- Nagy tervei vannak Eppel Mártonnak

- Nagyon készül a győzelemre a magyar csapat

- Nebojsa Vignjevic szerint játékosai szívének volt köszönhető a siker

- Nem akárkit igazolt le a ZTE

- Nem fogja elhinni, hol folytatja Ádám Martin

- Nemzetek Ligája: Kerkez helyett Schön került a magyar keretbe

- Nemzetek Ligája: Schön és Dárdai a keretben

- November óta először nyert a Kisvárda

- Nuno Campos versenyképes Zalaegerszeget szeretne a tavasszal

- Nyert az MTK

- Nyolc perc alatt szerzett három góllal nyert a Ferencváros Salzburgban

- Nyolcaddöntős a Soroksár

- Nyugdíjasokat átverő bűnözőket bilincseltek meg Győrben

- Nyíregyháza legyőzte Debrecent

- Német-magyar: Balogh és Dárdai kezd a védelemben Orbánnal

- Németországból érkezett ajánlat Nikitscher Tamásért

- Olasz-magyar: nem lesz nagy változás

- Otthon győzte le a DVTK a ZTE-t

- Otthon továbbra is remekel a Vasas

- Ousmane Dembélé az év játékosa

- Pakson folytathatja jó sorozatát a Mezőkövesd

- Patinás párharcot rendeznek Újpesten

- Peru legyőzte Új-Zélandot

- Pisában nyert a Juventus

- Pontot szerzett Kecskeméten a Honvéd

- Pontot szerzett a Puskás Akadémia ellen a Gyirmót

- Portugál-magyar: hamarosan kaphatóak a jegyek

- Pénzmosás a vád Diego Costa ellen

- Rangadón dönthet klubrekordot a Paks

- Rangadón mutatkozott be Sallai Roland

- Rangadót játszik a listavezető Győr

- Ratatics Péter: nagyon fontos volt, hogy az elejét ne rontsuk el

- Ritkán sikerül így továbblépni

- Régi csillag érkezik a Videotonba

- Sallai Roland: hullámvasút volt ez a szezon

- Schäfer András: most is kiráz a hideg

- Schäfer csapata hétgólos meccsen nyert Frankfurtban

- Schäferék legyőzték a kupacímvédő Stuttgartot

- Sikeres időszakon van túl a magyar focista

- Sikerülhet a Vasasnak

- Sikerült a Győrnek

- Sikerült legyőzni a listavezetőt

- Simán győzött a listavezető

- Simán legyőzte a Kisvárdát az Újpest

- Simán nyert a Fehérvár és a Mezőkövesd

- Simán verte a Zalaegerszeg a Diósgyőrt

- Skóciából vett kölcsön nigériai csatárt a Diósgyőr

- Sokkal jobban dolgoznak a játékvezetők

- Sporttörténelmet írhat a Kisvárda

- Stieber Zoltán: az osztrákoknak rúgott gól mindent megért

- Szalai Attila ezt még mindig igazságtalannak érzi

- Szalai Ádám csodagóljával biztos a bennmaradás

- Szalai Ádám játszhat Andorra ellen

- Szegeden nyert a Vasas

- Szegedi győzelem született Győrött

- Szerződést hosszabbított a Nyíregyháza csapatkapitánya

- Szoboszlaiék cseh, Sallaiék angol ellenfelet kaptak

- Szombaton debütál Mocsi Attila csapatának új vezetőedzője

- Számítanak a magyar futballistákra

- Székesfehérvári siker született az újonc Budafok otthonában

- Szélesi Zoltán: az érzéseim kristálytiszták

- Sántha Gergely: a kassai foci a magyarok és a szlovákok közös ügye

- Tanévet zártak a labdarúgó Bozsik-program résztvevői

- Telt házas zöld-fehér rangadó lesz Győrben

- Tizenhárom gólt szerzett a ZTE

- Tovább menetelnek a győriek

- Továbbjutott a Zalaegerszeg és a Budapest Honvéd

- Továbbjutott a Zalaegerszeg és az MTK

- Távozik az Újpest román szélsője

- Téli olimpia, labdarúgó-vb és budapesti BL-döntő

- Tímár Krisztián: mindenféle nemzetközi siker fontos a magyar labdarúgásnak

- Tíz emberrel is sikerült az Újpestnek

- Tíz nap alatt kétszer ért el mesterhármast egy magyar

- Több klub is cserélt

- Több vonalon járnak már a vonatok a nagy vihar után

- Több vonalon változik a vasúti menetrend

- Történelmet írhatna a magyar válogatott

- Történelmi diadalt aratott a Paks

- Törölték az U17-es és az U20-as labdarúgó-világbajnokságot

- Túl a vállműtéten a paksi Vas Gábor

- Túlvan a nehezén a magyar tehetség

- Utolsó perces büntetővel nyert a Honvéd Pakson

- Varga duplájával nyert a Paks

- Veretlenül élen a Debrecen

- Viktor Gyökeres a világfutball 2024-es gólkirálya

- Virgil van Dijk szerint ez lehet Szoboszlaiból

- Visszavonult az első női labdarúgó, aki férfi csapatban is játszott

- Vádat emeltek egy budapesti kulturális intézménytől pénzt kicsaló férfi ellen

- Válogatott középpályást szerződtetett a Kazincbarcika

- Végleg megszerezte őszi legjobbját a ZTE

- Windecker József a 300. bajnoki előtt áll

- Zalaegerszeg győzött

- Zalaegerszegen is folytatódott a sikersorozat

- Zalaegerszegi döntetlennel kezdett a Fehérvár

- Zalaegerszegi siker a kiesési rangadón

- Ádám Martin 14 góljával a tizenhatodik

- Ádám Martin gólpasszávaé nyert az Ulszan

- Ádám Martin gólt lőtt, csapata rangadót nyert

- Ádám Martin: nagyon ragaszkodik hozzám a vezetőedző és a klub is

- Ádám Martin: olyan, mintha el se mentem volna

- Ádám Martinék célja a címvédés az Ulszannál

- Álomtizenegy öt PSG-játékossal

- Így döntött Szappanos Péter

- Így jár majd a vonat Szeged és Szabadka között

- Így áll a MOL Magyar Kupa március 2-án

- Így áll az OTP Bank Liga június 7-én

- Így állnak a Konferencia-liga selejtezők

- Ír-magyar: 6 Premier League-játékos került a hazai keretbe

- Ír-magyar: a veretlenségi sorozat megőrzése a tét

- Örmény ellenfele lesz a Puskás Akadémiának

- Örmény-magyar: Marco Rossi szerint nyerni kell

- Örökrangadón aratott győzelmével életben maradt az MTK

- Örölhetnek a Loki-drukkerek

- Öt légiós került Gera Zoltán keretébe

- Újabb válogatottak csatlakozhatnak a mezőnyhöz

- Újabb változtatásokkal rajtol a Nemzetek Ligája negyedik szezonja

- Újpest-Honvéd mérkőzéssel zárul az év

- Újpesten sem maradt pont nélkül az újonc Budafok

- Újra sikerült a tehetséges magyar focistának

- Ő lett az új vezetőedző Szegeden

- Ő marad a Kisvárda vezetőedzője

- Ők is ott lesznek az Afrika Kupán

- Őrzi négypontos előnyét az éllovas

- Őszi bajnok a Honvéd

- Őt igazolta le a Debrecen



