fotó: Beliczay László/MTIFreund Tamás Agy-díjas akadémikust beválasztották José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnökének tudományos és technológiai tanácsadó testületébe (Science and Technology Advisory Council).
A tervek szerint március 31-ig elkészül a több mint húsz elemet tartalmazó közös magyar-ukrán árvízvédelmi fejlesztési program. Ezt jelentették be a felek a projekttalálkozón csütörtökön, Nyíregyházán.
Szekszárd adósságának mintegy 60 százalékát, 3 milliárd 529 millió forintot vállal át az állam. Ezt jelentette be a tolnai megyeszékhely polgármestere csütörtökön a városban.
Zsarolás gyanúja miatt vett őrizetbe a Szarvasi Rendőrkapitányság két férfit és egy nőt. A három gyanúsított több millió forintot zsarolt ki egy férfitől. Erről tájékoztatta a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata csütörtökön az MTI-t.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint a hallgatói szerződések arra jelentenek garanciát, hogy az adófizetők pénzéből finanszírozott diákok itthon, az adófizetők érdekében is dolgozzanak.
A britek nagyon alábecsülik italozásuk mértékét, 40 százalékot tévednek. Ez világlik ki abból a tanulmányból, amelynek készítői egybevetették a vallomások és az italeladások adatait.
Úgynevezett "okos határokkal" javasolja egyszerűbbé tenni a beutazást a belső határok nélküli schengeni övezetbe az Európai Bizottság a nem uniós állampolgárok számára.