Portré

Elámultak a háromszoros világbajnok debreceni erőemelő láttán az angolok

A BPF és IPL európai elnöke személyesen hívta meg az Európa-bajnokságra és a Mr. Olympiára a tehetséges magyar sportolót. Egy ideig Ausztráliában élt, aztán hazaköltözött. Igazi sikertörtént az övé. Kovács Noéminek adott interjút.

Viharsaroktól Agrabán át Ökörapátiba: interjú Petri Viktor színésszel

Békéscsabán szerezte meg színész tanulmányait, de úgy gondolta szerencsét próbál Budapesten is. A nagyvárosi karriere Aladdin főszerepeként indult a Noir Színházban, amelyet folyamatosan további színházi szerepek követtek. Mára jó néhány napi sorozatban is megcsillogtathatta tehetségét.

“Én megteszem és nem bánom meg” interjú Szalay Bence színművésszel

2017-ben álomkarrierbe kezdett a Viszkis című film főszerepével. Azóta tévésorozatokban és show műsorokban is megmutatta tehetségét. Budapesten kívül Veszprémben és Nyíregyházán is számos alkalommal láthatták színpadon a nézők. Nincs megállás, hamarosan újra láthatjuk a Mellékhatás és az Apatigris című sorozatokban.

Üzlet

A rejtett energiafogyasztás a gépek mellett kezdődik

Az áram ára időről időre változik, a gyárak energiaigénye azonban a mindennapi működés része. A villanymotorok, ventilátorok és szivattyúk hosszú órákon át dolgozhatnak, ezért a hatásfokuk vagy a szabályozásuk apró javítása is számíthat. A kérdés az, melyik berendezésnél hozhat valódi eredményt a korszerűsítés.

Magyarországon

Rétvári Bence: ezt hozzák nyilvánosságra

Mutatjuk, mire szólította fel a Tisza-kormányt az ellenzéki politikus a Facebook-oldalán szombaton közzétett videójában.

Kapitány István: erre társasházak is pályázhatnak

A társasházak energetikai korszerűsítését is támogatja a Wekerle Plusz program, amelynek keretében lakásonként akár ötmillió forintot is igénybe vehetnek a lakóközösségek.

Magyar Péter fogadta az Európai Beruházási Bank elnökét

A miniszterelnök Nadia Calvinóval, az Európai Beruházási Bank elnökével találkozott pénteken Budapesten.

Határon túl

Amerikai választások: Trump politikájának esélyeit latolgatják

Még tart a szavazatszámlálás az amerikai félidős választások után, de a sajtóban máris a 2028-as elnökválasztás lehetséges jelöltjei kerültek előtérbe.

Újraindították a cernavodai atomerőművet

Helyi idő szerint 16:30-kor az erőmű már 40 megawatt kapacitással termelt az országos áramelosztó hálózatot működtető Translectrica adatai értelmében.

Ő lett Magyarország új apostoli nunciusa

Magyarország apostoli nunciusává nevezte ki Franco Coppola vindai címzetes érseket XIV. Leó pápa.

Facebook

Technika

Dízelmotor sportos hanggal: mit tud a hanggenerátor?

Egy erős dízelautó gyorsulása és nyomatéka határozott élményt adhat, a motor hangja mégis visszafogott maradhat. Nagyobb gázadáskor sem feltétlenül hallatszik az a mély, sportos tónus, amit a vezető a teljesítmény alapján várna. A kipufogórendszer átalakítása kézenfekvőnek tűnhet, de a tartósan hangos utastér hosszabb úton fárasztó, a gyári alkatrészek cseréjét pedig sok tulajdonos szeretné elkerülni.

App támogatja a traumás sérülést elszenvedőket

A traumás sérülést elszenvedett betegek lelki támogatását és az egészségügyi dolgozók jóllétének megőrzését szolgáló - Magyarországon egyedülálló - mobilalkalmazást fejlesztettek ki a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ traumatológiai klinikáján.

Bemutatták az első biometánnal működő autóbuszt

Tesztüzemre indul Budapesten a 132E vonalán az első, biometán megújuló üzemanyaggal működő autóbusz, amelyet hétfőn mutattak be a fővárosban, a MOL székház előtt tartott sajtótájékoztatón.

Tudomány

Mit adhat hozzá a fogászati vizsgálathoz az extraorális röntgen?

A fogászati röntgenfelvétel nem mindig a szájüregben elhelyezett érzékelővel készül. Az extraorális eljárásoknál a képalkotó eszköz kívülről rögzíti a fogak, az állcsontok és egyes környező képletek képét. A felvétel segíthet a diagnózisban és a kezelési terv kialakításában, de mindig a páciens panaszaihoz és a vizsgálati eredményekhez kell igazítani.

Életmód

Mikor kell komolyan venni a visszatérő puffadást?

Egy kiadós étkezés után jelentkező hasi feszülés gyakori, és többnyire rövid időn belül enyhül. Ha azonban a panasz rendszeresen visszatér, szinte minden étkezés után jelentkezik, vagy órákig tart, érdemes utánajárni az okának. A puffadás ugyanis tünet, amelyet az étkezési szokások és különféle emésztőrendszeri állapotok egyaránt kiválthatnak.

Amikor a feszültség nem hagy alább

A szorongás olykor egyértelmű ok nélkül is ránk tör, máskor hosszú ideje gyűlő terhek jelzik előre. Munkahelyi nyomás, családi feladatok, anyagi bizonytalanság vagy a folyamatos elérhetőség: külön-külön kezelhetőnek tűnnek, együtt mégis felőrölhetik a tartalékainkat. A szervezet ilyenkor akkor is készenlétben maradhat, amikor éppen nincs közvetlen veszély.

Így viselje könnyebben a haj a téli hónapokat

A hideg szél, a fűtött helyiségek száraz levegője és a sapkák, sálak súrlódása együtt megviselheti a hajat. A tincsek sprődebbé válhatnak, a fejbőr viszkethet, a frizura pedig szállhat vagy könnyebben összegubancolódhat. Ezek gyakori téli panaszok, de a megfelelő ápolással mérsékelhetők.

Ilyen idővel érkezik november

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete, általában 8-13 Celsius-fokos csúcshőmérséklettel.

Humoros

A szállító

Minek költene szállítóra? Hívja Józsit és megoldja! 

Ha már nincs más megoldás

Ha már nincs más megoldás, marad a telefon.

Könyékig zárt felsőtest

Könyékig zárt felső-, térdig érő alsótest?

Kis orosz társkereső, avagy ez itt a nagy kérdés

Vajon melyikük a kelendőbb nagy Oroszországban, a csirkés-szentképes vagy a tejes zuhanyozós? 

No komment

Nem találunk szavakat.
Időjárás
8°
tiszta égbolt
páratartalom: 54%
szél: 2m/s KÉK
Max 7 • Min 5
10°
V
7°
H
5°
K
5°
Sz
Weather from OpenWeatherMap

Szavazz

Érdeklik a sportsikerek?

View Results

Loading ... Loading ...

Mesterek-Művészek

Tihanyi László: elsősorban az ember bensőjéből fakadó emlékek érdekelnek

A zeneszerző, karmester, egyetemi tanár a Müpában október 21-én megvalósuló Eltitkolt emlékek – Tihanyi 70 című est kapcsán adott interjút.

Hanyu Zsolt: A festészet számomra nem munka, hanem életforma

A kortárs magyar képzőművészet figyelemre méltó alakja Hanyu Zsolt, Michelangelo-díjas festőművész, akinek alkotásait az erőteljes színek, a dinamika és a sajátos, könnyen felismerhető stílus jellemzi.

Fodor Barbara: Kicsit olyanok a festményeim, mint egy Rorschach-teszt

Így jellemzi saját művészetét az egyik legtehetségesebb fiatal magyar festőművész, aki költő is egyben. Ismerje meg Fodor Barbarát!

Sport

Haladnak az akadémia-ügyben

Aláírták az új bérleti szerződést a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémiával, ezzel párhuzamosan pedig kezdeményezték a sukorói sportkomplexum olimpiai sportközponttá minősítését, valamint az elnevezésének megváltoztatását.

Ezotéria

Mérföldkőhöz érkezett a magyar jóga

Magyarország először képviseltette magát nemzetközi jógaterápiás konferencián Indiában december végén.

"Meditál a cégem" Interjú Mészáros Gáborral

Stresszcsökkentés és megnövekedett hatékonyság. Németh Lilla interjúja egy meditáló cégvezetővel.

Megszabadultak minden bútól és bajtól

Egy babona szerint a kiszebáb elégetése megszabadítja az embereket minden bútól és bajtól. Bábot égettek Szolnokon.

Könyvajánló

A híres család titkainak nyomában

A Zsolnay család titkát kutatja Tolvaly Ferenc új könyve, A Zsolnay-kód, amely részben Mattyasovszkyné-Zsolnay Teréz naplója alapján dolgozza fel Európa egyik legnagyobb porcelánmanufaktúrájának történetét

Ki is vagy valójában? Hitek és tévhitek

Végre született egy olyan könyv, amely a genetikától a pszichológiáig elmagyarázza nekünk, miért viselkedünk úgy a mindennapokban, ahogy. Vajon eleve elrendelt dolgokról van szó vagy változtathatunk rajta?

Internet, rock and roll, világvége

Hogy mi köti össze ezt a három látszólag teljesen különálló dolgot? Az elsőkönyves amerikai író, Matthew Jarpe, cyber-punk regénye a Szabadesés Rádió.

KÖZÉRDEKŰ INFORMÁCIÓK

A heves esőzések miatt kijárási korlátozást rendelt el 145 településen a valenciai autonóm tartományi kormány 2026. október 19-én.

Pályázatfigyelő

Lezárult a szélerőművekre kiírt pályázat

Már nem lehet benyújtani a szélerőművekre kiírt pályázatot, a határidőig 37 jelentkező 46 pályázata érkezett be.

Ők nyertek az idei Föld bajnokai pályázaton

Tizennyolc projekt részesült elismerésben az E.ON óvodai, általános iskolai és gimnáziumi közösségek fenntarthatósági kezdeményezéseinek megvalósítását támogató, Föld bajnokai elnevezésű környezetvédelmi pályázaton.

Kiírták a Jövő Borásza ösztöndíj idei pályázatát

Közzétette az egymillió forinttal járó Jövő Borásza ösztöndíj idei pályázatát a Vinum Praemium Alapítvány szerdán. Az ösztöndíjra november 15-ig benyújtott dolgozatokkal lehet jelentkezni.

Kultúra

A rendezvényes pult, amely rendet és karaktert ad

Egy kiállításon, vásáron vagy termékbemutatón a pult több egyszerű bútorzatnál: itt fogadod az érdeklődőket, adsz tájékoztatást, és gyakran itt zajlik az első beszélgetés is. Ha a felület zsúfolt, vagy a kellékeknek nincs kijelölt helyük, az a munkát és a látogatói élményt egyaránt megnehezítheti. A megfelelő kialakítás ezért a megjelenés mellett a napi használatot is szolgálja.

Napirend

A kormánymű meghibásodásának legelső jelei

Éppen hazafelé tartunk Soroksárra a munkahelyünkről, amikor egyszer csak egy furcsa kattogást hallottunk a gépjárművünkből. Kevesen tudják beazonosítani, de ilyen esetben jó ha tudjuk, hogy valójában a kormánykerékkel van valamilyen probléma. 

Módosulhat több budapesti busz menetrendje csütörtök délután

Demonstráció miatt módosulhat a 16-os és a 105-ös busz menetrendje a fővárosban csütörtök délután, ezt közölte a Budapesti Közlekedési Központ az MTI-vel.

Változik a tömegközlekedés menetrendje karácsonykor és szilveszterkor

Változik a közösségi közlekedés menetrendje karácsonykor és szilveszterkor, a MÁV, a Volán-társaságok és a Budapesti Közlekedési Központ járatai is ünnepi menetrend szerint szállítják az utasokat.

Kávé

Így váltja le a WC-papírt a vízsugár

A vízalapú tisztálkodás terjedése forradalmasíthatja a mindennapi higiéniát Németh Ákos, a Laufen magyarországi képviseletének vezetője szerint.

Így kellene javítani a közlekedésen

A sok autóbaleset megelőzhető lenne, ha sokkal több "jó vezető" autózna az utakon. De vajon, hogyan lehetnének jobbak a sofőrök és hogyan lehetne meghatározni a KRESZ vizsga után, ki az, aki nem okoz balesetet és még mások hibáját is képes kivédeni? A válasz egyszerű. Ha a rutin vizsgán nem csak azt vizsgálnák, hogyan viselkedik valaki az utakon, hanem azt is, mennyi idő alatt reagál, biztosan kevesebb lenne a baleset. De jó lenne, ha csak olyan emberek vezethetnének, akiknek egy adott mértéken belül van a reakcióidejük!

Így kellene a stresszt levezetni

Remek ötlete támadt egy brit vállalkozónak. A nagy válság áldásos hatásainak köszönhetően megcsappant bevételeit birka kergetéssel kívánja kiegészíteni, mert ez aztán az üzlet. A módszer lényege, hogy stresszes, gondoktól meggyötört angol üzletemberek birkák után rohangálva lazíthatnak, ráadásul ezzel a csapatmunkájuk is javul. De jó lenne, ha valaki nekünk, magyaroknak is kínálna valami ilyesmit! És nem is kell hozzá birka, vannak tyúkok is.

Hirdetés

Címkék

Az Alice Csodaországban ihlette az idei Lumina Parkot a Margitszigeten

DLAPE20261019003

Fényinstalláció a Lumina Parkban a fővárosi Palatinus Strand területén a megnyitó napján, 2026. október 19-én. Az Alice Csodaországban tematikájú fénypark 2027. március 7-ig látogatható, fotó: Lakatos Péter/MTI

DLAPE20261019037

Fényinstalláció a Lumina Parkban a fővárosi Palatinus Strand területén a megnyitó napján, 2026. október 19-én. Az Alice Csodaországban tematikájú fénypark 2027. március 7-ig látogatható, fotó: Lakatos Péter/MTI

DLAPE20261019035

Fényinstalláció a Lumina Parkban a fővárosi Palatinus Strand területén a megnyitó napján, 2026. október 19-én. Az Alice Csodaországban tematikájú fénypark 2027. március 7-ig látogatható, fotó: Lakatos Péter/MTI

DLAPE20261019028

Fényinstalláció a Lumina Parkban a fővárosi Palatinus Strand területén a megnyitó napján, 2026. október 19-én. Az Alice Csodaországban tematikájú fénypark 2027. március 7-ig látogatható, fotó: Lakatos Péter/MTI

DLAPE20261019026

Fényinstalláció a Lumina Parkban a fővárosi Palatinus Strand területén a megnyitó napján, 2026. október 19-én. Az Alice Csodaországban tematikájú fénypark 2027. március 7-ig látogatható, fotó: Lakatos Péter/MTI

DLAPE20261019025

Fényinstalláció a Lumina Parkban a fővárosi Palatinus Strand területén a megnyitó napján, 2026. október 19-én. Az Alice Csodaországban tematikájú fénypark 2027. március 7-ig látogatható, fotó: Lakatos Péter/MTI

DLAPE20261019029

Fényinstalláció a Lumina Parkban a fővárosi Palatinus Strand területén a megnyitó napján, 2026. október 19-én. Az Alice Csodaországban tematikájú fénypark 2027. március 7-ig látogatható, fotó: Lakatos Péter/MTI

DLAPE20261019033

Fényinstalláció a Lumina Parkban a fővárosi Palatinus Strand területén a megnyitó napján, 2026. október 19-én. Az Alice Csodaországban tematikájú fénypark 2027. március 7-ig látogatható, fotó: Lakatos Péter/MTI

DLAPE20261019032

Fényinstalláció a Lumina Parkban a fővárosi Palatinus Strand területén a megnyitó napján, 2026. október 19-én. Az Alice Csodaországban tematikájú fénypark 2027. március 7-ig látogatható, fotó: Lakatos Péter/MTI

Kezdőoldal