Sok esetben súlyos baleseteket is okozhat a meghibásodott kormánykerék, ezért fontos, hogy bármilyen furcsaságot is észlelünk autónkkal kapcsolatban, lehetőség szerint minél hamarabb vigyük el egy megfelelő szakszervízbe.
Ha a javításról van szó, ez a legegyszerűbb megoldás
Sokszor tapasztalhatjuk azt, hogy nem vállalják a szervízműhelyeken a kormánymű javítására szoruló autókat. Ez azért van, mert ehhez a rendszerhez speciális tudás szükséges. Ha nem találunk olyan műhelyt, ami számunkra megfelelő lenne, akkor se essünk kétségbe. Manapság léteznek olyan szerviz cégek, melyek az ország bármely részére házhoz jönnek a meghibásodott alkatrészért. Ilyen esetben segítenek kiszerelni a gépjárműből, a megjavított vagy felújított alkatrészt pedig vissza is szerelik.
Nagy előnyük a rugalmasság, és a gyorsaság hiszen akármit megjavítanak pár napon belül.
Milyen jelei lehetnek a kormánymű meghibásodásának?
Az öt leggyakoribb hiba, ha folyik, lóg, kopog, akad vagy megszorul a kormány vezetés közben. Ezeket a hibákat hamar észre tudjuk venni, de mik azok a jelek, amikből talán nem tudjuk egyértelműen leszűrni hogy baj van?
– A kormánykerék kattog, ékszíjzajt észlelünk
Ha az ékszíj megfeszített állapotban megfelelő, bizonyos típusú autóknál a generátor ékszíjtárcsáján egy úgynevezett szabadonfutó csapágyazással van ellátva. Ennek a meghibásodásnak az jele lehet, ha az ékszíj csattog, és csúszkál. Ilyenkor általában az ékszíjtárcsa kopását szokták ellenőrizni
– Szervotartályból hiányzik az olaj
Ez a hiba általában a szervorendszer tömítetlenségére utalhat. Ezért érdemes rendszeresen ellenőriztetni a porvédő gumiharangok állapotát, hiszen lényegében ez védi a szennyeződésektől a kormánymű belső felét.
– Szervotartályba felhabzik az olaj
Legtöbb esetben ilyenkor a szervoszivattyú elhasználódásáról, kopásáról lehet szó. Ilyen esetben valószínűleg szervoszivattyú felújítás vagy szerószivattyú csere lesz a történet vége.
– Menet közben a szervokormánymű mozgatása túl könnyűnem bizonyul
Ez az egyik legveszélyesebb hibák egyiket, hiszen a túl könnyű kormányzás nagy sebesség esetén balesetveszélyessé teszi a közlekedést. Ez általában abból adódik, hogy a szervokormánymű orsótengelyén található irányitó tönkre megy. Ilyenkor célszerű megmutatni egy szakembernek!
– A szerokormánymű középső állásban jobbra-balra lemozdul
Ilyenkor is nagyon óvatosnak kell lenni, hiszen ez is rendkívül balesetveszélyes lehet. A vezérlő tengely gyűrűinek elkopása, és a kormánymű öntvényháza is okozhatja ezt a problémát.
Ha a szervohatás túl könnyű, vagy csak egyik irányba alakul ki, esetleg nyugalmi állapotban magától mozog a kormánykerék, akkor ez a gond állhat a háttérben!
– Gyenge, vagy teljesen megszűnő szervohatás
Az ilyen és hasonló gondok hibaforrása sok esetben az elszakadt ékszíj. Emellett okozhatja még az, ha a szervoszivattyú el van használódva, meg van kopva.