– Háromszoros világbajnok erőemelőként most a világon nincs nálad jobb. Ehhez képest egy csinos, törékeny, nőies nő vagy. Jó, azért látszik, hogy mekkora izmaid vannak, de valahogy nem így képzel el az ember egy erőemelőt. Más is meglepődik, amikor elmondod, mivel foglalkozol?

– Amikor az angliai versenyen kimentem a 190-es kezdőfogásra, elkezdett őrjöngeni a közönség. El is rontottam, mert ilyen soha nem fordult velem elő. Valószínűleg elszállt ott az egóm, és emiatt a gyakorlat végén földhöz vágtam a súlyt. Ezt lepontozták, vagyis az első fogásom nem volt sikeres, ezért nem mertem harmadiknak bekérni a világcsúcsot. Nem mertem megkockáztatni a továbbjutást. Ha véletlenlenül nem sikerült volna, és nincs sikeres húzás, nem tudok kvalifikálni. Utána odajött hozzám a bíró, az elnök, a felvezető bíró és a többi versenyző azzal, hogy úristen hány kiló vagyok, hiszen nem ez a megszokott. Testépítésből érkeztem az erőemelésbe. Mivel féltem ettől a sportágtól, mert kicsit férfias, már akkor eldöntöttem, hogy addig csinálom, amíg meg tudok őrizni egy olyan formát, amely számomra még jó. Valakinek már ez is sok, nekem még nőies.

– A sportág, amit választottál az egyik legkomolyabb kihívás az emberi test számára, hiszen apránként, folyamatos terhelést jelent a súlyokkal megküzdeni. Elképzelni nem tudom, hogyan tudod elérni, hogy egyre többet és többet húzzál fel. Az edzésed is egyre nehezebb?

– Terhelem magam edzés közben, de egy egyre könnyebben élem meg az edzéseket egy ideje, mivel már rutinná váltak a mozdulatok. A testsúlyomat is egyre könnyebben tudom elérni a versenyekre.

– Olvastam rólad, hogy meg akartak buktatni tesiből, ami eléggé elképzelhetetlen számomra. Mi az, ami nem ment, nem tudtál elég gyorsan futni, vagy kézilabdával kapuba találni?

– Béna voltam mindenben, de csak ezért nem buktatnak meg senkit, mivel vannak szerencsétlen gyerekek. Valójában be sem jártam órákra. Annyira sokat hiányoztam, hogy meg akartak buktatni, de aztán végül nem buktam meg. A középiskolás tesi tanárom kifogott magának. Azt mondta, 18 éves koromra egy hirdetőoszlop leszek, és ne játsszam ott a királylányt. Nem játszottam, csak nagyon utáltam az egészet. Emlékszem, amikor például szekrényugrás volt a feladat, nekifutottam, hogy lássák, hogy megpróbáltam, de még ugrás előtt leálltam. Az ELTE-n lóugrást kértek. Amikor ugyanezt eljátszottam, közölték, hogy így nem lesz meg a jegyem és nem fogok átmenni a vizsgán. Szerencsére volt egy felvételire felkészítő tanárom, aki annak idején három rávezető gyakorlattal megtanította nekem, így sikerült a lóugrás.

– Abból, amit olvastam rólad, kiderült, hogy az a típus vagy, aki hirtelen képes kiemelkedő teljesítményre. Pár hét alatt vált világossá, hogy nem pszichológus leszel, mert úgy tervezted, hanem a sport az életed, és két hét alatt készültél fel az első erőemelő versenyedre testépítőként. Mi a titok, mitől teljesítesz ilyen kiválóan nyomás alatt?

– Nagyon nehéz gyerekkorom volt, meg kellett tanulnom küzdeni. Nekem az a természetes, hogy mindig hátráltatnak és erős bennem az érzés, hogy csak azért is megmutatom, hogy meg tudom csinálni. Szerintem ez mára az erősségemmé vált.

– Ha már a családodnál tartunk, bár nem a szüleid neveltek, ha jól tudom, családi környezet vett körül. A saját tapasztalataimból tudom, mennyit jelent egy anya közelsége, milyen sikereket lehet elérni, ha ő támogatja az embert. Téged támogattak a rokonaid?

– Egy éves voltam, amikor apukám meghalt, három, amikor anyukám. Családon belül maradtam, de hol itt, hol ott, és el is szöktem, szóval tényleg elég zűrös gyerekkorom volt. Annyira nem támogattak, de legalább volt valami kapaszkodóm. Bár a tesóm mindig mellettem állt, de ő sem gondolta, hogy erre a szintre eljutok, ahogy én sem és körülbelül senki sem a környezetemben. Nekem már az is csoda, hogy felvettek az ELTE-re. Még most sem tudok ezzel a szereppel azonosulni.

– Meghívtak a Mr. Olimpiára és még számtalan siker és verseny várhat rád. Milyen terveid vannak az újabb bajnoki célokon túl?

– Jelenleg erre fókuszálok, de mindig keresek valamit. Valamit, ami kiemelkedő, mert a hétköznapi dolgok engem annyira nem tudnak motiválni.