Írásbeli kérdéssel fordul öt miniszterhez és a legfőbb ügyészhez Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció alelnöke a Pegasus nevű izraeli kémszoftver ügyében.

A héten újabb pártelnöki találkozóra került sor, amelyen az ellenzéki szövetség pártelnökei egyöntetű sikerként könyvelték el, hogy az elmúlt hetekben a választók és civil szervezeteknek hála több ezer építő jellegű javaslat érkezett a Közös Alap elnevezéssel június elején nyilvánosságra hozott és társadalmi vitára bocsátott közös ellenzéki programalaphoz.
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke sajtótájékoztatót tart Az önkormányzati választások értékelése címmel a párt budapesti központi irodája sajtótermében 2019. október 14-én, fotó: Kovács Tamás/MTI

A Demokratikus Koalíció (DK) továbbra is azt ígéri, hogy amennyiben jövőre miniszterelnök-jelöltje, Dobrev Klára alakíthat kormányt, akkor bevezeti a nyugdíjak svájci indexálását és fejenként 150 000 forinttal kárpótolja a nyugdíjasokat.
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke sajtónyilatkozatot tesz a párt október 23-i, az 1956-os forradalom és szabadságharc 63. évfordulóján rendezett megemlékezésén a fõváros V. kerületében, Nagy Imre szobránál 2019. október 23-án, fotó: Kovács Tamás/MTI (archív)

A Demokratikus Koalíció írásbeli kérdéssel fordul Benkő Tibor honvédelmi miniszterhez a Magyar Honvédségnél történt állítólagos szexuális zaklatás vádja miatt.