illusztráció

Csonka fordulót rendeznek

Csonka fordulót rendeznek

Mindössze négy mérkőzést tartanak meg a labdarúgó OTP Bank Liga második fordulójából, kettőt elhalasztottak.

A Kisvárda Master Good-Puskás Akadémia FC találkozót azért nem tudják megrendezni, mert az előző kiírásban bronzérmes vendégcsapatban több játékos koronavírustesztje pozitív lett, emiatt már az első körben sem tudott pályára lépni. A címvédő Ferencváros pedig a Bajnokok Ligája-selejtezője miatt kérte a Diósgyőr elleni hazai találkozójának elhalasztását, mivel szerdán a skót Celtic Glasgow vendégeként lép pályára a második körben. Előbbi összecsapást szeptember 5-én pótolják, utóbbinak még nincs új időpontja.

Az első fordulóban győztes három csapat közül kettő éppen egymás ellen lép pályára, azaz biztosan csökkenni fog a százszázalékos együttesek száma, mivel az Újpest az újonc Budafokot fogadja.

A szintén sikerrel rajtoló másik újonc, az MTK Budapest azt a Budapest Honvédot látja vendégül, amelynek nyitómérkőzése elmaradt, így Bódog Tamás, a kupagyőztes kispestiek új vezetőedzője ezen a találkozón debütál.

A legutóbb ezüstérmes Fehérvár a vereséggel rajtoló vendég Paks ellen javíthat azt követően, hogy múlt hétvégén döntetlent játszott a Zalaegerszeggel.

A második forduló nyitómérkőzését pénteken a Mezőkövesd játssza a vendég Zalaegerszeggel.

OTP Bank Liga, 2. forduló:

péntek:
Mezőkövesd Zsóry FC-ZTE FC 16.30
MTK Budapest-Budapest Honvéd 19.00
szombat:
MOL Fehérvár-Paksi FC 21.00
vasárnap:
Újpest FC-Budafoki MTE 17.45
szeptember 5.:
Kisvárda Master Good-Puskás Akadémia FC 17.00
A Ferencvárosi TC-Diósgyőri VTK mérkőzést elhalasztották, új időpontját még nem jelölték ki.

A tabella:

1.    Diósgyőri VTK 1 1 – – 2-1 3 pont
Budafoki MTE 1 1 – – 2-1 3
Újpest FC 1 1 – – 2-1 3
4.    Zalaegerszeg 1 – 1 – 3-3 1
MOL Fehérvár FC 1 – 1 – 3-3 1
6.    MTK Budapest 1 – 1 – 1-1 1
Ferencvárosi TC 1 – 1 – 1-1 1
8.    Budapest Honvéd 0 – – – 0-0 0
Puskás Akadémia FC 0 – – – 0-0 0
10. Paksi FC 1 – – 1 1-2 0
Kisvárda Master Good 1 – – 1 1-2 0
Mezőkövesd Zsóry FC 1 – – 1 1-2 0

Kapcsolódó cikkek