A kispesti kispad is tét Újpesten az MTK ellen

A kispesti kispad is tét Újpesten az MTK ellen

Amennyiben a sereghajtó Budapest Honvéd nem győzi le pályaválasztóként az MTK-t Újpesten, a labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójában vasárnap, úgy a kispestiek szakvezetőjének, Bódog Tamásnak valószínűleg távoznia kell.

A Budapest Honvéd 11 bajnoki mérkőzésen mindössze kilenc pontot gyűjtött, legutóbbi három találkozóját elveszítette. Az MTK-t nem ideiglenes otthonában, az Új Hidegkuti Nándor Stadionban fogadja, mivel riválisának az a hazai pályája, hanem a Szusza Ferenc Stadionban. A kispestiek részéről a hét közepén Kun Gábor ügyvezető szégyenteljesnek nevezte az eddigi eredményeket, majd leszögezte: amennyiben nem győzik le az MTK-t, akkor változtatásra lesz szükség.

Az MTK jó sorozatát – öt mérkőzésen át nem kapott ki a bajnokságban, ezeken négyszer nyert – a legutóbbi fordulóban a listavezető Ferencváros megszakította ugyan, de a kispestiekkel szemben három találkozó óta nem maradt alul.

Augusztusban bajnoki találkozón 3-1-re győztek a kék-fehérek, az előző MK-szezon májusi elődöntőjében pedig úgy búcsúztak a későbbi győztessel szemben, hogy kétszer is gól nélküli döntetlent játszottak velük, a visszavágón viszont elbukták a büntetőpárbaját. A fordulót pénteken az Újpest budafoki vendégjátéka nyitja, a lila-fehérek a koronavírusos megbetegedések után a Paks ellen pontot szereztek legutóbb, ezúttal reményeiket növelheti, hogy az újonc rivális korábbi lendülete megtört, összecsapásuk előtt egy döntetlen mellett kétszer kikapott.

A tradíciók miatt kiemelkedik a fordulóból a címvédő és a bajnokságban veretlen Ferencváros diósgyőri fellépése szombaton.

Ezen a játéknapon a Puskás Akadémia-Kisvárda találkozó nevezhető rangadónak, tekintve, hogy a negyedik helyezett a kétpontos előnnyel harmadik helyen lévő riválist fogadja. Hazai győzelem esetén tehát helycsere történne. Vasárnap a forduló zárómérkőzése szintén egy aktuális rangadó lesz, hiszen az ötödik helyezett Paks a második MOL Fehérvárt fogadja. Két fordulóval korábban a Paksnak még egypontos előnye volt a fehérváriakkal szemben, most viszont négypontos a hátránya. A mérkőzések zárt kapusak, de mindegyiket élőben lehet majd követni: pénteken és vasárnap az M4 Sporton, míg szombaton az M4 Sport+-on.

OTP Bank Liga, 13. forduló:

péntek:
Budafoki MTE-Újpest FC 20.15

szombat:
ZTE FC-Mezőkövesd Zsóry FC 14.45
Diósgyőri VTK-Ferencvárosi TC 17.00
Puskás Akadémia FC-Kisvárda Master Good 19.30

vasárnap:
Budapest Honvéd-MTK Budapest, Szusza Ferenc Stadion 15.15
Paksi FC-MOL Fehérvár FC 17.30

A tabella:
1.  Ferencvárosi TC                   10  8   2   –     21-4  26 pont
2.  MOL Fehérvár FC               11  6   4   1    27-14  22
3.  Kisvárda Master Good       11  6   2   3    16-14  20
4.  Puskás Akadémia FC         12  6   –   6    17-21  18
5.  Paksi FC                                12  5   3   4    23-20  18
6.  MTK Budapest                    12  5   3   4    18-16  18
7.  Budafoki MTE                     10  4   2   4    13-16  14
8.  ZTE FC                                 11  3   2   6    18-22  11
9.  Mezőkövesd Zsóry FC       12  3   2   7    10-16  11
10.  Újpest FC                           11  3   2   6    12-25  11
11.  Diósgyőri VTK                   11  3   1   7    15-19  10
12.  Budapest Honvéd            11  2   3   6    14-17   9

Kapcsolódó cikkek