illusztráció, forrás: pixabay.com

Így állnak a Konferencia-liga selejtezők

Így állnak a Konferencia-liga selejtezők

A MOL Fehérvár FC hazai környezetben, a Kisvárda pedig idegenben kezdi csütörtökön a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjének harmadik fordulós párharcát.

A két magyar együttes közül a Kisvárda várja jobb formában az összecsapást, hiszen a gárda egyelőre még veretlen a szezonban, az előző körben kettős győzelemmel búcsúztatta a Kairat Almatit, majd az OTP Bank Liga nyitófordulójában – több kulcsjátékosát is pihentetve – 2-2-es döntetlent játszott a Debrecennel. A Kisvárda együttese az 1800 kilométerre található Molde vendégeként lép pályára, a nyári forróságból várhatóan egy hűvösebb, őszies időbe csöppen majd, ugyanis a mérkőzés napjára 14 Celsius-fokos hőmérsékletet, valamint esőt jósolnak. A közvetlen a tengerparton elhelyezkedő Aker Stadionban – amelyben műfüves a pálya borítása – 11 000 néző foglalhat helyet.

A MOL Fehérvár FC úgy lépett a harmadik fordulóba, hogy a visszavágón 2-1-re kikapott az azeri Gabala vendégeként, majd vasárnap Pakson is vereséget szenvedett a bajnoki rajton.

A fehérvári együttes most a moldovai Petrocub Hincesti ellen javíthat hazai környezetben. Sallói István sportigazgató korábban elmondta, a gárda megalapozottan veszi célba a playoff kört, ugyanakkor a főtábla elérését nem lehet elvárásként megfogalmazni, hiszen “az utolsó körre akár topligás csapatot is kaphat az együttes”. Ez később meg is történt, ugyanis kedden kiderült, hogy továbbjutása esetén a német Bundesligában szereplő 1. FC Kölnnel találkozna a Fehérvár.

A Molde-Kisvárda találkozó 19.00, a MOL Fehérvár FC-Petrocub Hincesti összecsapás 20.55 órakor kezdődik, mindkét mérkőzést élőben közvetíti az M4 Sport.

Kapcsolódó cikkek