Kovács Noémi 2013-ban, fotó: Burger Barna

„A gyilkos közöttünk járhat” Beszélgetés Kovács Noémivel, az Athenaeum új krimiírójával

„A gyilkos közöttünk járhat” Beszélgetés Kovács Noémivel, az Athenaeum új krimiírójával

Kovács Noémi fotó: Burger Barna

Kovács Noémi, fotó: Burger BarnaÚj magyar krimi sorozatában az Athenaeum Kiadó olyan magyar szerzők regényeit indította útjára az Ünnepi Könyvhéten, akiket tehetségük alapján méltán sorolhatunk a klasszikus krimiírók közé. A krimivel először foglalkozó Pataki Éva, az első regényes Vajda Anikó és Sztanó László krimije mellett Kovács Noémi Lélekölő című könyvét is bemutatták.

–  Korábban különböző televíziókban volt szerkesztő, műsorvezető, rendező, jelenleg egy hírportált is magában foglaló multimédia tulajdonos-főszerkesztője. Első könyves szerzőként eddig a bűnügyi regény műfajával legfeljebb olvasóként találkozott. Milyen volt kipróbálni egy hosszú prózai műfajt?

–  Érdekes kihívás. Azt vettem észre, hogy az adásrendezői végzettségemhez nélkülözhetetlen képi látásmódom is hasznomra vált. Frei Tamás azt nyilatkozta, írás közben mindig előtte van annak a fényképe, akiről a hőst mintázta. Nekem ez nem menne, viszont elég könnyen fel tudom idézni a memóriámból, ahogy a helyszíneket is. Az ilyen memória adottság, de nem is kell, hogy mindenkinél meglegyen. Az volt nagyon jó, amikor összeállt a kép arról, milyen momentumokból kell írás közben építkezni. Amikor kész volt a váz, a hiányzó részeket már könnyű volt kitölteni.

–  Miért fordult a krimi műfaja felé?

–  Sok krimit olvasok és nagyon régóta motoszkált a fejemben a Lélekölő története. Csakhogy el sem tudtam képzelni, hogyan kezdjek hozzá, fogalmam sem volt arról, például Agatha Christie hogy csinálta. Aztán rájöttem. És mindehhez hozzátartozik, hogy volt szerencsém jobban megismerni egy hús-vér közéleti személyiséget, akit alkalmasnak találtam arra, hogy róla mintázzam a gyilkost. Persze a történetben senki és semmi sem az, aminek látszik, ezért a bizonyítékokkal is óvatosan kellett bánnom. Több személyről is azt hiszi majd az olvasó, hogy megtalálta, ki bántotta a szép lányokat és akkor jön egy fordulat.

– Agatha Christievel kapcsolatban ismert, hogy a polgári foglalkozása szerint gyógyszerész volt. Nagyon sok ma is népszerű krimiíró a természettudományos, matematikai területről érkezett a krimi világába. Mennyire általánosítható ez, milyen a jó krimi író személyisége? Racionális vagy humán beállítottságú?

– Sokan osztják azt a véleményt, hogy racionális típusnak kell lennünk, hiszen a logikus gondolkodás alapvető mind a krimi írásában, mind a bűntények megfejtésében a nyomozóknál. Kétségtelenül előny tehát az ilyen beállítottság, de közel sem egyeduralkodó a krimiírók körében, persze sokat segíthetnek bizonyos ismeretek. Agatha Christie méregkeverékeinek, hatásuknak, tüneteiknek leírása a mai napig helytálló. Én eredetileg a Színház és Filmművészeti Egyetem televíziós szerkesztő és adásrendező szakán végeztem, tanultam politikai kommunikációt, most pedig történészi végzettséget szerzek majd, ha minden jól megy, tehát a racionális gondolkodásmódot legfeljebb családi vonalon örökölhettem, mert a családomban sok a pénzügyi szakember. Ez persze nem elég, kell még valami más is.

–  Miért nem történeti krimivel próbálkozott, ha történésznek tanul?

–  Régebbi korokban játszódó történetet nem tudnék írni, mert hiteltennek érezném, mivel a múlt tele van olyan ismeretlen részletekkel, amelyekről csak egy kortárs tudhat, még egy, az adott korhoz kiválóan értő történész sem. És nincs is annál izgalmasabb, mint egy ilyen apró részletben elrejteni a megfejtést. Szerintem a modern krimi éppen attól jó, hogy a saját korát mutatja be. A jelenben ábrázolja azokat az elemeket és trükköket, amiből fel lehet építeni a regényt és meg lehet fejteni a gyilkosságot. Egyébként az vallom, hogy az írónak – és ez alól a krimiírók sem kivételek –  nem csak az a szerepe, hogy szórakoztasson, hanem az is, hogy a saját korának tükröt mutasson.

 

– Eddigi pályája során volt többek között kulturális újságíró, televíziós munkái közt foglalkozott Karády Katalin életével, ami szintén tele van krimibe illő részletekkel. Hogyan lett – talán a krimi előzményeként – bűnügyi újságíró?

– Az egyik kereskedelmi televízió bulvár műsorában dolgoztam, de nagyon nem volt kedvem a bulvár témákhoz. Egyszer csak megkerestek azzal, hogy volna egy gyerekeknek szóló sorozat, amiben Sherlock Holmest játszik egy kisfiú és a társaitól próbál meg használható információkat kikérdezni. Ez egy bűnmegelőzési játék volt, amit riporterként elvállaltam és így egy lépéssel közelebb kerültem a rendőrség világához. Ezt követte egy olyan műsor pilotja, másképp bemutatója, amely a Magda Marinkó-sztoriról szólt. Ennek a forgatása közben ismertem meg Kovács Lajos nyugalmazott rendőrezredest, aki a nyomozói szakma egyik legismertebb szaktekintélye. Ezt a kis filmet látta egy másik televízió vezérkara és felkértek a Tetthely című műsor főszerkesztőjének, amit az egykor sztárként körülrajongott Doszpot Péter nyomozóval közösen készítettünk. Rajtuk kívül sokat köszönhetek Fülöp Valter Zala megyei rendőrfőkapitánynak is és ki kell emelnem Hatala József korábbi országos rendőr-főkapitányt is, akit az Országos Polgárőr Szövetség elnökségéből ismerek, aminek korábban sajtófőnöke voltam. Az OPSZ különleges szervezet, ahol sok rendőrrel vagy volt rendőrrel kerülhettem kapcsolatba, így már közvetlen közelről megismertem azt a közeget, amiben a rendőri vezetők éltek egykor és megismerhettem azt a gondolkodásmódot is, amelyben ma élnek. Ezekre mind szükségem volt ahhoz, hogy eljussak a könyv megírásáig.

– Mi az alaptörténete a Lélekölőnek?

– A helyszín a mai Budapest. Az egyik gyilkosság tetthelye a Normafa, amelyet talán mindenki ismer, valóságos éttermek, kávéházak kerülnek elő és persze a rendőrség épülete, a Teve utcai palota is. Mind azt a célt szolgálják, hogy az olvasó úgy érezze, akár közöttünk is járhat a gyilkos, ahogy a történetben is minden erre utal. Öt fiatal és szép nőt gyilkolnak meg. Erre volt már példa sajnos, legutóbb Bándy Kata esetében. A regény elején még nem annyira egyértelmű, hogy az áldozatok között van-e kapcsolat, de később egyre világosabbá válik, hogy sorozatgyilkost kell keresni. A stílusra tudatosan figyeltem. A mai amerikai krimiknél tendencia, hogy nincsenek hosszú fejezetek, 40-50 oldalasak, mint Agathánál, hiszen felgyorsult az életritmusunk. Én is igyekeztem olyan fejezeteket írni, amelyeket akár két metrómegálló között el lehet olvasni és ügyeltem arra, hogy rövid és egyszerű mondatokban szólaljon meg a történet, fölösleges jelzők ne kerüljenek a szövegbe. Annak érdekében, hogy az olvasó jól szórakozzon és a könyv a fordulatosságát, a cselekményt megtartsam, minden olyat mellőznöm kellett, amely elterelheti a figyelmet.

– Mitől lesz magyar a magyar krimi?

– A helyszín mellett például attól, hogy magyarok nyomoznak helyi módszerekkel, ahogy az életben is, vagyis nem az amerikai filmekből ismert csúcstechnológiával felszerelt FBI ügynökökkel találkozhat az, aki kezébe veszi a Lélekölőt, hiszen nincs olyan, aki egy óra alatt produkálna egy DNS-teszt eredményt. Ez a valóságban nem így működik. Hónapok telnek el, amíg választ kapnak a nyomozók. A bűnügyi technikusok nálunk csak a bűnügyi technikával foglalkoznak, a nyomozók azok, akik nyomoznak, és nem nyilatkoznak a sajtónak a nyomozás lezárása előtt. Hangsúlyos a cselekmény a könyvben, de közben szerettem volna bemutatni a nyomozók titkosnak és rejtélyesnek látszó, civilek számára elérhetetlen belső világát is.

– Mit lehet tudni a Lélekölő című könyv főhőséről, Peter Page személyéről?

– Ő egy amerikai-magyar, harmincas éveiben járó, jó megérzésekkel megáldott nyomozó. Nem szuperhős, inkább átlagember apróbb emberi hibákkal. Klausztrofóbiás. Ezen jellemvonását az egyik nagy nyomozó személyiségéről mintáztam, aki soha sem száll be liftbe, a legmagasabb épület felső szintjére is gyalog megy fel. Más rendőrök is minták lettek, de Michael Connelly Harry Bosch nyomozója is hatott Page-re. A nyomozóm hiperozmiás, vagyis a túlzott szagérzékeléssel is megáldotta a sors.

– Miért érdemes új magyar krimit olvasni?

– Mert szórakoztató. Érdemes és izgalmas egy olyan könyvet olvasni, ami közelebb áll hozzánk, mint mondjuk a skandináv krimik világa, hiszen sok olyan helyi társadalmi problémát boncolgatnak, amelyet a magyar olvasó nem ismerhet. A Lélekölő arra hivatott, hogy otthoni borzongásra vágyva, a strandon vagy nyaralás alatt is jól szórakozzon az, aki a kezébe veszi. Ennek érdekében igyekeztem megtartani az egyensúlyt a cselekményesség és a lélektani szál között. A gyilkos megtalálásánál majd az is kiderül, miért van szükség egy pszichiáter segítségére.

–  Izgalmasan hangzik. Lesz folytatás?

–  Igen, már készül. Terveim szerint a második Page-történet ehhez hasonlóan fordulatos krimi lesz és nagy hangsúlyt kap majd benne a spiritualitás.

Kiss Balázs Levente

Kapcsolódó cikkek