illusztráció

Kezdődik a Thealter U21 plusz színházi fesztivál Szegeden

Kezdődik a Thealter U21 plusz színházi fesztivál Szegeden

Határon túli felsőoktatási intézmények művészeti képzésein résztvevő hallgatók mutatják be produkcióikat a XI. THEALTER U21 plusz kisfesztiválon, amely pénteken kezdődik Szegeden. Erről tájékoztatta a szervező MASZK Egyesület a médiát.

A nyitónapon a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Színház és Film Karának két hallgatója lép föl a Régi Zsinagógában. Albert Csilla rendező Máté Angi Mamó című nagysikerű regénye alapján készített azonos című előadást, amelyben a nézők Tatár Zsuzsa pontos és fegyelmezett alakításában ismerhetik meg Angica, a szeretetre éhes kislány történetét. Szántusz Noémi Noya pedig Ajándékul vegyétek tőlem című performanszával érkezik Szegedre. Az előadás szeptemberben Kecskeméten, a Színművészeti Egyetemek Találkozóján elnyerte a Magyar Művészeti Akadémia díját.

Másnap elsőként a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem végzős bábszínészei, Balló Helga, Bíró Eszter, Nagy Tímea és Stekbauer-Hanzi Réka mutatják be a Kezek című bábos etűdöt a Régi Zsinagóga udvarán. Ezt követően a kolozsvári színházi és filmes kar jelenlegi és egykori hallgatói a Nyomokban Sarah Kane 4.48 pszichózist tartalmaz című produkciót játszák. Az izgalmas előadást szintén Albert Csilla állította színpadra.

A kisfesztivál záróelőadása vasárnap este a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem harmadéves bábszínész hallgatóinak színészmesterség vizsgaelőadása, Elzbieta Chowaniec Gardéniája lesz, amelynek rendezője Patkó Éva. Négy egyetemista hallgató – Balló Helga, Bíró Eszter, Nagy Tímea és Stekbauer-Hanzi Réka – fél éven keresztül vizsgálta a családi viszonyokat, most pedig egy hangos, számos húsba vágó kérdést feszegető előadásban négy női sorson keresztül beszélnek a családi kapcsolatok ellentmondásosságáról és a megbékélés fontosságáról.

A fesztivált követően is folytatódnak a MASZK programjai: október 16-án a szegedi Diverz Táncműhely mutatkozik be az Adapt című kortárs-modern táncelőadással, amelynek koreográfusa Szabó Nelli.

Az őszi programsorozat zárásaként az V. Szegedi Egyetemi Színházi Találkozó (SZESZT) két előadása látható a Régi Zsinagógában. Október 21-én Formanek Csaba Senki se mer egyedül élni című, többszörös díjnyertes produkciója egy párkapcsolat történetén keresztül hívja mágikus utazásra a képzelet, az érzékelés és az érzelmek határvidékeire a nézőket. Október 22-én pedig a pécsi Janus Egyetemi Színház (JESZ) tér vissza Szegedre egy klasszikussal: Szophoklész Philoktétész című darabját Zakariás Máté állította színpadra.

Kapcsolódó cikkek