Budapest, forrás: pixabay.com

Zene és történetek Budapest 148. születésnapján

Zene és történetek Budapest 148. születésnapján

Budapest november 17-én ünnepli megalakulásának 148. évfordulóját. A Budapest Brand nZrt. ebből az alkalomból háromnapos születésnapi eseménysorozatot szervez Budapest Bonbon néven.

November 17-től 19-ig ingyenesen látogatható koncertek lesznek számos helyszínen.

“A fellépők között lesz mások mellett Sena és Dj Vadim, Németh Juci és G. Szabó Hunor”

– közölték a szervezők kedden. Mint írták, a Budapest BonBon negyedik alkalommal hoz zenei csemegéket a főváros valamennyi kerületébe.

Elektronikus, komoly- és könnyűzenei előadók koncertjei szokatlan helyszíneken lesznek: kávézókban, pékségekben, éttermekben, pincészetekben.

A fúziós dzsessz-hiphop trió, a Jazzbois a wekerlei A másik boltban jelenik meg, a Fourtissimo rézfúvós kvartettje a kőbányai Másik Bisztróban, O’Sullivan a budafoki Várszegi Pincészetben lép közönség elé.

Sena és Dj Vadim a Lumen Kávézóban ad koncertet november 17-én 20 óra 30 perctől.

Dj Vadim nemzetközileg elismert producer és dj az angliai underground hiphop színtér szereplője, az Irie Maffiában és szólóban is dolgozó Senával 2015-ben készített közös lemezt, amellyel sikeres európai turnét is lebonyolítottak. Azóta is rendszeresen zenélnek együtt, ezúttal a születésnapi Budapest BonBonon. A koncerten a friss idei nyertes 100 szóban Budapest történetet is előadják.
Németh Juci és G. Szabó Hunor a Pótkulcs Budapestben zenél november 18-án 19 órakor. A különböző formációkból (Budapest Bár, Qualitons) ismert zenészek, akik a magánéletben is egy párt alkotnak, most együtt lépnek színpadra. Műsorukban saját szerzeményeik mellett múltbéli kedvenceikből válogatnak, amelyeket sajátos felfogásban és hangszereléssel adnak elő, illetve szintén elmesélik az idei 100 szóban Budapest egyik történetét.

A 100 szóban Budapest egy történetíró pályázat. A beküldött sztorik legfeljebb száz szóból állhatnak, és valamilyen módon Budapestről kell szólniuk.

Az idei mezőnyben előfordulnak történetek a Városligetnél eldurranó léggömbökről, egy budai földmérőről, a betondzsungel-bestiárium lényeiről, a villamosok mentál-higiéniájáról vagy a Nyugati mellett sétáló Antonio Banderasról. Idén minden kerületben a Budapest BonBon helyszínein látható lesz egy-egy történet és a hozzá tartozó illusztráció. Ezen felül a huszonhárom kerület előadóinak mindegyike saját maga tolmácsolja a kerülethez tartozó száz szavas novellát, belecsempészve a történeteket a koncertekbe.

A programok díjmentesek, de a partnerhelyszínek a saját befogadóképességük, működési rendjük szerint látogathatóak, és esetenként védettségi igazolványhoz kötöttek.

A kezdeményezés a Budapest Brand nZrt., a kerületi helyszínek, a 100 szóban Budapest, a POKET és a Mindspace összefogásával valósul meg.

Kapcsolódó cikkek