A hazai tereprali sajtószolgálatának keddi tájékoztatása szerint a terv az, hogy az ob első versenyét már márciusban megrendezzék.
A Baja Serbia a versenysorozat harmadik futama lesz május 5. és 8. között. A Belgrád környékén sorra kerülő viadal össztávja 550 kilométer, az indulóknak hét gyorsasági szakaszt kell teljesíteniük, és egyetlen szakasz sem ismétlődik, így a szervízpark is költözik minden nap.
“Szeretnénk ezt a rendezvényt a Közép-európai Zóna Bajnokság, a CEZ futamai közé is beemelni, mert az szintén nagy előrelépés lenne”
– nyilatkozta Srecko Juric, a Baja Serbia szervezője. Hozzátette, a magyar bajnoki futamon nagy mezőnyre számítanak, mert a magyarok és a szerbek mellett cseh, lengyel, török, bolgár, izraeli, román, olasz, görög, albán, és szlovák indulók is lesznek.
“Rengeteg munka vár a társult felekre, de a kihívások óriási motivációt jelentenek a szervezőknek és a versenyzőknek egyformán”
– tette hozzá Juric.












