Ő a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság elnöke

Ő a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság elnöke

Sir Philip CravenTovábbi négy évig Sir Philip Craven marad a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) elnöke.

A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) tájékoztatása szerint az IPC athéni tisztújító közgyűlésén vasárnap a sportvezető 127 szavazatot kapott, míg az ellenjelölt, a szintén brit Alan Dickson 20 voksot gyűjtött. Az eseményen részt vett Gömöri Zsolt, az MPB elnöke is, akinek Craven megköszönte a támogatását. A 63 éves sportdiplomata – aki 16 éves korában hegymászás közben balesetet szenvedett, és gerincsérülése kényszerítette kerekesszékbe – a brit kerekesszékes kosárlabda-válogatottal 1972-1988 között öt paralimpián vett részt. Később alapító tagja volt a Nemzetközi Kerekesszékes Kosárlabda Szövetségnek (IWBF), amelynek első kongresszusán, 1994-ben elnöknek választották. Philip Craven 2001 óta az IPC elnöke, 2003-ban lett tagja a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak, és alapító tagja a 2002 óta működő Nemzetközi Doppingellenes Ügynökségnek (WADA) is.

Kapcsolódó cikkek