fotó: pixabay.com

„A magyarokat is megilleti a nemzeti méltósághoz való jog Ukrajnában”

„A magyarokat is megilleti a nemzeti méltósághoz való jog Ukrajnában”

Az Emberi Méltóság Tanácsa tiltakozik a szélsőjobboldali Szvoboda párt Kárpátalja megyei vezetőjének viszontkeresete ellen, amely a vereckei magyar honfoglalási emlékmű lebontását követeli.

Ezt Lominici Zoltán, a testület elnöke mondta szerdán. Emlékezetett arra, hogy a tanács védnökséget vállalt a 2008-ban emelt emlékmű helyreállítása felett, felújításában aktívan részt kíván venni, miután azt a közelmúltban ismét megrongálták. Ez volt a harmadik eset. A szervezet határozottan tiltakozik Oleg Kucinnak, a Szvoboda politikusának követelése ellen, mivel Ukrajna törvényben garantálja kisebbségeinek, hogy nemzeti történelmükhöz kapcsolódó emlékhelyeket létesíthetnek. Ennek a jogszabálynak a betartását kérik az ukrán államtól – hangsúlyozta. Megjegyezte, a Vereckei-hágó “az egész magyar nemzet egyik legfontosabb szimbóluma”, így az emlékmű lebontásának bírósági úton való követelése “a nemzeti méltóságunkat is sérti”.

Az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke felidézte, az 1848. március 15-i eseményekre emlékezve Kovács Miklóssal, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökével együtt koszorúzták meg a magyar honfoglalási emlékművet a Vereckei-hágón, és egyúttal jelezték: “minden körülmények között” megvédik ezt a “magyar szimbólumot”.

Lomnici Zoltán emlékeztetett arra, hogy három évvel ezelőtt Viktor Juscsenko, Ukrajna akkori elnöke elmondta, az ország európai integráció iránti elkötelezettségét bizonyítandó engedélyezi az emlékmű felállítását. Az ukrán államhatalom azzal bizonyíthatná ezt az elkötelezettségét, ha a jövőben megszűnnének a hasonló emlékműrongálások Kárpátalján – mutatott rá.

A vereckei magyar honfoglalási emlékmű lebontását követelő viszontkeresetet nyújtott be az illetékes kárpátaljai bírósághoz Oleg Kucin, a szélsőjobboldali Szvoboda párt Kárpátalja megyei szervezetének vezetője, a honfoglalási emlékjel 2011. február 19-i felgyújtásának egyik gyanúsítottja – írta szerdán a Kijevben megjelenő Ukrajina Moloda című napilap. Oleg Kucin szerint “a Vereckei-hágón található létesítmény kezdettől fogva nem csupán a hatályos ukrán törvényeket sértette, hanem kifejezetten provokatív szándékkal épült”. A Szvoboda úgy értékeli, hogy “a magyar birodalmi jelkép léte a Vereckei-hágónak azon a helyén, ahol 1939-ben tömegesen végeztek ki ukrán fegyveres ellenállókat, a társadalom nyílt megvetése, az ukrán nemzet iránti határtalan cinizmus és pimaszság megnyilvánulása”.

Kapcsolódó cikkek