Ukrán válság: a holland kormányfő szerint így meg lehet oldani a konfliktust

Ukrán válság: a holland kormányfő szerint így meg lehet oldani a konfliktust

A kelet-ukrajnai feszültség enyhítésének egyetlen útja van, ez pedig a diplomácia és a párbeszéd. Ezt hangsúlyozta Mark Rutte szerdán Kijevben, miután tárgyalt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.

“Minden erőfeszítést meg kell tenni a feszültség feloldása érdekében. Úgy gondolom, hogy az eszkaláció enyhítésére az egyetlen megoldás a diplomácia és a párbeszéd, amelyeknek folytatódniuk kell Oroszország és az Egyesült Államok, Oroszország és a NATO, valamint a normandiai országok, azaz Ukrajna, Oroszország, Németország és Franciaország között”

– fogalmazott a holland politikus.

Hozzátette, ha a diplomácia nem vezet a feszültség enyhüléséhez, akkor a további agressziónak súlyos következményei lesznek.

Emlékeztetett, hogy az európai országok szankciókat készítenek elő arra az esetre, ha Oroszország katonai agressziója fokozódna Ukrajnával szemben.

Zelenszkij leszögezte, hogy a nyugati partnerek Ukrajnának szállított összes fegyvere védelemi célokra kell az országnak.

“Növeljük védelmi képességünket és hadseregünk képességeit, miután területünk egy részét elfoglalták. Alapvetően tudjuk, mire van szükségünk. Nem vagyok hajlandó ma nyilvánosan beszélni arról, hogy melyik országtól mit kapunk. Nagyon fontos számunkra, hogy e fegyverek mindegyike a védelmet szolgálja. Csakis a békére gondolunk, a területek megszállásának megszüntetésére, és csakis a diplomácián keresztül”

– hangoztatta az ukrán elnök, majd arról beszélt, hogy Ukrajna nem adja fel területének egyetlen darabját sem.

Zelenszkij megjegyezte, hogy a szankciók kérdésében “az ukrán nép és egyes európai vezetők körében” eltérnek a vélemények.

“Preventív lépésekről beszélünk, tudjuk, hogy a világ vezetői megosztottak. Egyesek szerint ezeknek részben megelőző szankcióknak kellene lenniük, mások szerint abban az esetben kellene csak alkalmazni szankciókat, ha Oroszország növeli a feszültséget, de a párbeszéd folyamatban van”

– fejtette ki az államfő.

Az ukrán elnök honlapján közzétett közös nyilatkozat szerint Hollandia mintegy 400 ezer eurót adományoz a koronavírus-járvány elleni küzdelemre a Donyec-medencében. Zelenszkij közölte azt is, hogy Ukrajna és Hollandia közösen tervez felépíteni 48 rehabilitációs központot katonák és veteránok számára.

Kapcsolódó cikkek