Szervátiusz Tibor szobrászművész nagyon örült az elismerésnek. “Sok díjat kaptam már, de ennek különösen örülök, mert a nemzet iránt elkötelezett, általam nagyra becsült vezetőktől vehetem át egy olyan időszakban, amikor a magyarság, a nemzet élete felfelé ívelő szakaszába érkezett” – mondta a művész, aki az augusztus 20-iki nemzeti ünnep alkalmából a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal elismerést vehette át pénteken a Parlamentben.

A Kossuth-díjas szobrászművész a magyar kultúra iránti elkötelezettsége, példaként szolgáló, történelmünket és kiemelkedő személyiségeinket megformáló művészete, a magyar nemzet mellett mindig következetesen kiálló, példaértékű életútja elismeréseként részesült a kitüntetésben. “Megörvendeztetett a kitüntetés híre” – fogalmazott Szervátiusz Tibor, aki folyamatosan dolgozik, jelenleg kisebb szobrokat készít fából, bronzból. Elkészült egy újabb, Szabó Dezsőt és Adyt ábrázoló alkotás, és számtalan Madonna formálódott meg vésője nyomán, főleg tiszafából.

A szobrászművész arról is beszélt, hogy bár jelenleg konkrét megbízása nincs, de tervez nagyobb emlékműveket is, Szent Lászlóét, Mátyás királyét, Kőrösi Csoma Sándorét vagy éppen Attila “nagykirályét”. Emellett foglalkoztatja újra Trianon és 1956 is. “Amikor alkotok, ugyan egy adott témából indulok ki, de igyekszem a gondolatot egyetemessé tágítani, hogy nemcsak a nemzet egészének, de a világnak szóló mondanivalója is legyen” – fogalmazott a művész. 

Szervátiusz Tibor szerint az ideális köztéri műalkotásnak a nemzet egészét kell szolgálnia. “A jó szobor hatni tud, meg tudja érinteni mindenki lelkét szekértáboroktól függetlenül. Sok kiállításom volt, több köztéri szobrom áll, úgy érzem, a közösség ezeket az alkotásokat befogadta, őrzi őket és szereti” – tette hozzá. Szervátiusz Tibor 1930. július 26-án született Kolozsvárott. Édesapja, Szervátiusz Jenő neves szobrász volt. Apja nyomdokain indult, de hamarosan megtalálta saját kifejezési módját a végsőkig leegyszerűsített szobrászi formákban.

1955-ben a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán végzett. 1957-ben ösztöndíjjal a Szovjetunióban járt, ahol az egyiptomiak és a primitív népek szobrászatát tanulmányozta. 1959-1961 között bábfaragóként dolgozott a kolozsvári Bábszínháznál. Első kiállítását 1953-ban Bukarestben rendezte. 1954-ben részt vett a kolozsvári tartományi kiállításon, s ettől kezdve rendszeresen kiállított Bukarestben, Kolozsvárott, majd Zágrábban, Szófiában. A nemzetközi figyelmet 1965-1967 között készült Kolozsvári Krisztus című fémplasztikájával váltotta ki. 1967-ben szerepelt az antwerpeni IX. szobrászati biennálén. Fa, kő, márvány, fémszobrokat, domborításokat készít. 1971-1972 között édesapjával közösen alkották Tamási Áron síremlékét. 

1977-ben a Securitate zaklatásai miatt Magyarországra települt. Budapesten először 1983-ban állított ki. Munkáinak egyik ihletője a magyar történelem. 1996-ban Budapesten kőből megfaragta a három méter magas Magyar Oltárt. A millenniumra készítette Győrben a Boldogasszony-követ. 2001-ben avatták fel a budapesti Szabó Ervin Könyvtár kertjében Bartók-kompozícióját. Többször megfaragta Petőfi, Ady, Dózsa alakját. Kolozsvárott őrzik Móricz Zsigmond portréját a színház bejárójában. Szobrot mintázott Kós Károlyról, Németh Lászlóról, Szabó Dezsőről, ismert Nagy László fejfája és Eötvös József emlékoszlopa. 
2001-ben Kossuth-díjjal tüntették ki a megmunkálandó anyag természetét mindig tiszteletben tartó, az ősi és népi elemeket a modern művészet törekvéseivel ötvöző szobrászi tevékenységéért, a magyarság sorsa és történelme révén megihletett munkásságáért. 2003-ban Magyar Örökség-díjat kapott, 2011-ben Budapest díszpolgára lett, 2009-ben monográfia jelent életművéről.

„A tudóst a megismerés vágya hajtja”

“Óriási megtiszteltetés az érdemrend, amellyel az állam, a kormány azok teljesítményét ismeri el, akik sokat tettek az országért. Kutatómunkámat természetesen az ország érdekében végzem, de a tudóst elsősorban a megismerés vágya hajtja” – hangsúlyozta Freund Tamás akadémikus, aki a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét (polgári tagozat) vehette át a Parlamentben.

Freund Tamás

A Széchenyi-díjas neurobiológust, a Magyar Tudományos Akadémia Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetének igazgatóját “az agykutatás terén elért, nemzetközileg is nagyra becsült, a magyar neurobiológiai kutatásokat világszínvonalra emelő munkásságáért, a magyar tudomány nemzetközi hírnevének öregbítéséért” tüntették ki a augusztus 20. alkalmából. Freund Tamás elmondta, hogy az ország szempontjából nem volt közömbös, hogy itthon sikerült kiemelkedő eredményeket elérnie. “Azáltal, hogy itthon értem el eredményeket, egy kicsit az ország is reflektorfénybe került” – fogalmazott Freund Tamás, aki jelenleg a tanulás és memóriafolyamatok idegsejt-hálózati mechanizmusaival foglalkozik. 

Mint elmondta, azt vizsgálja, hogy az agyi hullámtevékenység hogyan segíti a memórianyomok elraktározódását az agyban, és ezt a hullámtevékenységet miként szabályozzák olyan ősi, kéreg alatti központok, amelyek érzelmekről, motivációról szólnak. “Azt kutatjuk, hogy a belső világunk, érzelmeink, motivációink milyensége hogyan képes az agyi hullámtevékenységek szabályozásán keresztül meghatározni tanulási és memóriakapacitásunkat” – magyarázta az idegtudós. A kutatásai arra is kiterjednek, hogy a hullámtevékenység kóros megváltozása miként vezethet epilepsziához. Foglalkozik a szorongással is, valamint most kezdték intézetében a skizofrénia élettanát vizsgálni.

A felfedező kutatások fontosságát hangsúlyozva Freund Tamás rámutatott: az idegrendszeri betegségek kialakulási mechanizmusának megismerésével megelőzési stratégiákat, új terápiákat dolgozhatnak ki. Freund Tamás 1959. június 14-án született Zircen. A szegedi József Attila Tudományegyetemen és az ELTE Természettudományi Karán folytatott tanulmányait 1983-ban fejezte be, majd a SOTE Anatómiai Intézetében dolgozott. 1990-től az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetében kezdetben osztályvezető, majd 1994-2002 között igazgatóhelyettes volt. 2002-től igazgatóként irányítja az intézet munkáját. Közben többször is vendégkutató volt az oxfordi egyetemen.

Kutatási területe az agykéreg idegsejtjeinek, azok kapcsolatrendszereinek szinaptikus és kémiai szerkezete, élettana, szerepe az epilepsziás és ischémiás agykárosodásban. 1998-ban az MTA levelező tagjainak sorába választották. 2004-től az MTA rendes tagja, az Európai Idegtudományi Társaságok Szövetségének elnöke. 2000-ben először neki ítélték oda az akkor alapított legrangosabb magyar tudományos elismerést, a Bolyai-díjat. 2005-ben Széchenyi-díjjal tüntették ki. 2007-ben ő lett “Az év ismeretterjesztő tudósa”, emellett a londoni International Star Registry (Nemzetközi Csillagregiszter) bejegyzése alapján az Andromeda csillagképben lévő egyik égitest az ő nevét viseli. 

2011-ben magyar kutatókkal megosztva megkapta az idén első ízben odaítélt dán elismerést, az Agy-díjat (The Brain Prize) a memória-folyamatokban kulcsszerepet játszó agyi ideghálózatok feltárásáért. Az egymillió euró (272,8 millió forint) összdíjazású elismerést a dániai Grete Lundbeck Európai Agykutatási Alapítvány ítélte oda.

“Meglepetésként ért a kitüntetés”

Rózsás János író, Gulag-kutató, számára meglepetés volt, hogy a szovjet kényszermunkatáborok szörnyűségeinek kutatásáért, tapasztalatainak emlékiratokban való megörökítéséért az augusztus 20-iki nemzeti ünnep alkalmából átvehette a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (polgári tagozata) kitüntetést.

Rózsás János

A gyakran “magyar Szolzsenyicinnek” is nevezett író felidézte, hogy tíz évvel ezelőtt kapta meg az érdemrend lovagkeresztjét, ezért nagyon meglepődött, mikor értesült az újabb elismerésről, amelyre nem számított. Rózsás János magát a magyar Gulag-foglyok krónikásának tartja, aki egész életét arra tette fel, hogy megörökítse az utókor számára a táborokba hurcoltak sokáig elhallgatott, letagadott sorsát. Első publikációinak megjelenésében Szolzsenyicinhez fűződő barátsága segítette a kutatót, aki az utóbbi huszonöt évben öt írását jelentette meg a témában, köztük a többször is kiadott GULAG-lexikont.

“Újabb köteten nem dolgozom, ehelyett az emlékirataim teljes formában való leközlését készítem elő. A Keserű ifjúság háromszor jelent meg különböző címeken, de anyagi okokból mindegyik kiadó megcsonkítva jelentette meg az emlékirataimat, amely eredetileg három kötetből, Ukrajna, Észak-Urál és Kazahsztán állt volna.    Rózsás János szerint számos túlélő emlékirata még tudományos feldolgozásra vár. “Ezt a történészeknek meg is kellene tenniük, mert hétszáz-nyolcszázezer ember szenvedéséről van szó” – mondta, hozzátéve, hogy a legfrissebb kutatások szerint a német és a japán hadifoglyok után harmadik legnagyobb számban magyarok dolgoztak a Gulagon. 

Rózsás János 1926. augusztus 6-án született Budapesten. 1940-től segédtisztviselő, jegyzőségi írnok, majd főmérnöki titkár volt. 1944 decemberében a Vörös Hadsereg letartóztatta. Az volt a vád ellene, hogy önként harcolt a Szovjetunió ellen magyar leventeként. 1944 és 1953 között a szovjet Gulag kényszermunkatáboraiban raboskodott. Két évet töltött Ukrajnában, majd éveket az észak-uráli Szolikamszk erdeiben. Az utolsó négy esztendőt Kazahsztánban dolgozta le, Karabas és Szpasszk után Ekibasztuz bányászvárosában, Alekszandr Szolzsenyicinnel, a későbbi Nobel-díjas orosz íróval ez utóbbi városban ismerkedett meg, három évet töltöttek együtt.

Rózsás Jánost 1962-ben a Szovjetunió Legfelsőbb Bírósága rehabilitálta. A történész-író 1997 óta a Magyar Írószövetség tagja. Könyvei a rendszerváltozás előtt csak külföldön jelenhettek meg: Münchenben adták ki 1986-ban a Keserű ifjúság, 1987-ben az Éltető reménység című műveit. 1995-ben már Magyarországon jelent meg a Duszja nővér, 2000-ben a GULAG-lexikon és 2005-ben a Leventesors. 2001 augusztusában megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét. 2003-ban a Magyar Művészeti Akadémia aranyérmével, valamint a Zala megye díszpolgára címmel tüntették ki.

“A tánc az egyetemes színház része”

“A az a fajta táncművészet, ami nem színházszerű, az figyelmen kívül hagyja a közönséget és csupán önmegvalósítás” – vélekedett hivatásáról Uhrik Teodóra táncművész, aki a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (polgári tagozata) kitüntetést vehette át az augusztus 20-iki nemzeti ünnep alkalmából.

Uhrik Teodóra

A Kossuth-díjas táncművész az indoklás szerint a táncművészet területén végzett több évtizedes kiemelkedő előadóművészi és táncpedagógusi tevékenységéért, a hazai táncművészeti oktatás szakmai programjainak minőségi megújításában végzett elévülhetetlen érdemeiért kapta az elismerést. Uhrik Teodóra, a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola táncművészeti igazgatóhelyettese, a Pécsi Balett alapító tagja. Arról, hogy a pécsi iskolában miben más a képzés, elmondta, hogy középfokú oktatás több helyen is folyik, de minőségben csak a győri tánc- és képzőművészeti szakközépiskolát tartja a pécsihez hasonlónak. A munkájuk lényege az, hogy a Pécsi Balett alapítójának, Eck Imrének az örökségét viszik tovább. 

“A tánctechnikán kívül a színpadra állítás gazdag lehetőségeivel ismertetjük meg a növendékeket, az előadóművészi képesség minden irányú kiteljesítésére szeretnénk őket megtanítani. Mert, ha a színpadra kiállunk, nemcsak lábunk és kezünk van, hanem lelkünk, szívünk, érzelmünk és érzékeink, ezeket a színpadra lépő táncművésznek mind közvetítenie kell, különben fabatkát sem ér az egész. Mi megtanultuk Ecktől, hogy minden egyes mozdulat mögött van gondolat” – hangsúlyozta Uhrik Teodóra. 

Rámutatott: nagyon komoly színházi összefüggés is rejtezik a hivatásukban. “A tánc az egyetemes színház része, az a fajta táncművészet, ami nem színházszerű, az figyelmen kívül hagyja a közönséget és csupán önmegvalósítás” – fogalmazott a művész, aki elsőrendű feladatának tartja a tehetséggondozást, de foglalkoztatja a táncfilm-készítés is, szerinte itthon nagyon hiányzik ez a műfaj. Uhrik Teodóra 1943. augusztus 27-én született Budapesten, 1961-ben az Állami Balettintézetben kapott diplomát. 1960-ban alapító tagja volt a Pécsi Balettnek, ahol 28, bel- és külföldi sikerekben gazdag évet töltött el, 1967 és 1989 között magántáncos volt. 1978 óta a Pécsi Művészeti Szakközépiskola tánctagozatán tanít, 1991 óta tagozatvezető, majd igazgatóhelyettes, 2002 óta címzetes egyetemi tanár. 

Művészete elismeréseként 1976-ban Liszt Ferenc-díjat, 1982-ben érdemes művész címet kapott, 1997-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét. 2002-ben Kossuth-díjjal tüntették ki a táncművészetet megújító, kimagaslóan értékes teljesítményéért, a magyar táncművészet négy évtizedes, nemzetközileg is elismert szolgálatáért, a művészetoktatásban, azon belül a középfokú táncoktatás területén végzett fáradhatatlan munkálkodásáért. 2005-ben megkapta a Magyar Táncművészek Szövetsége életműdíját. 2010-ben tagja lett a halhatatlanok társulatának, 2011-ben pedagógiai munkásságáért Apáczai Csere János-díjat kapott.

Csáky Pál a nemzet egységére utaló üzenetnek tartja a kitüntetését

Elsősorban a nemzet egységére utaló üzenetnek tekinti Csáky Pál, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának (MKP) volt elnöke, hogy Schmitt Pál köztársasági elnök – a miniszterelnök előterjesztésére – augusztus 20-a alkalmából a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést adományozta neki.

Csáky Pál 

“Gondolom, ez üzenet akar lenni a világ összes magyarja számára, hogy a nemzet egységes, Magyarország nem feledkezik meg azokról a magyarokról sem, akik a közigazgatási határokon túl élnek. És talán célzott üzenet a felvidéki magyarságnak is, hogy nem szabad elbizonytalanodnunk, belesüppednünk a politikai vagy társadalmi megosztottságba, az összmagyarság és Magyarország kormánya, illetőleg politikai élete számol velünk” – mondta Csáky Pál.

A politikus, akit kitüntetése indoklása szerint a szlovákiai magyar közösség identitásának megőrzése érdekében végzett munkásságáért kapta az elismerést, azt mondta, a javaslattevők feltehetően egész eddigi munkáját vették figyelembe. Csáky Pál emlékeztetett: huszonöt éve aktív a szlovákiai magyar közéletben, húsz évig volt parlamenti képviselő és nyolc évig miniszterelnök-helyettes, két szlovák kormányban is. “Azt hiszem, hogy akkor elég sokat tudtunk tenni a szlovákiai magyar közösség ügyeinek képviseletében” – tette hozzá.

Eddig megjelent könyveiről szólva Csáky Pál úgy fogalmazott: “Ezzel is a szlovákiai magyar lelket, és talán az összmagyar lelket próbálom egy picit a nemzeti ügyek iránti elkötelezettség felé terelni.” Csáky Pál 1956. március 21-én született Ipolyságban. 1980-ban szerzett diplomát a Pardubicei Vegyészeti Főiskolán. 1981 és 1990 között a lévai Levitex cég vezető technológusa.  A rendszerváltozás idején jutott be a Szlovák Nemzeti Tanácsba, s 1992-2010 között a pozsonyi parlament képviselőjeként dolgozott. 1991-től a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom alelnöke, majd 1992-1998-ban a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom parlamenti frakciójának elnöke volt. 1993 és 1994 között az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének tagja volt. 

Az 1998-as és 2002-es választások eredményeként a három szlovákiai magyar pártból alakult Magyar Koalíció Pártja a kormánykoalíció tagja lett. Mikulas Dzurinda első kormányának beiktatása után Csákyt a Szlovák Köztársaság kormányának emberi jogokért, kisebbségekért és régiófejlesztésért felelős miniszterelnök-helyettesévé nevezték ki, majd 2002-2006-ban, a második Dzurinda-kabinet idején a kisebbségi ügyekért felelős miniszterelnök-helyettesi posztot töltötte be. 

1998-tól az MKP elnökhelyettese, majd 2007 márciusa és 2010 júniusa között elnöke volt. Miután a 2010-es választásokon az MKP-nak nem sikerült bejutnia a parlamentbe, lemondott. Csáky Pál tagja a Szlovákia Magyar Írók Társaságának, több száz publicisztika és tucatnyi szépirodalmi könyv (Emlékek könyve, Csillagok a falu felett, Úton, Magyarként Szlovákiában, Két világ között, Szabadulás a lángsírból) szerzője.

„Kapjanak jóvátételt az önkény áldozatai”

Ezt Kahler Frigyes, a Veszprém Megyei Bíróság büntetőkollégiumának vezetője mondta, akinek a köztársasági elnök augusztus 20. alkalmából a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést adományozta, a bírói hivatás elismert szaktekintélye, és jogtörténeti kutatásai is jelentősek.    

Kahler Frigyes

Kahler Frigyes több évtizedes magas színvonalú bírói tevékenységéért és a magyar igazságszolgáltatás történetének kutatásában végzett munkájáért, az 1956-os forradalmat és szabadságharcot követő megtorló intézkedések, az igazságszolgáltatás működésének feltárásáért, az áldozatok erkölcsi jóvátételéért végzett tevékenységéért kapta a kitüntetést. Különösen érdekesek azok a jogtörténeti kutatásai, amelyek a 19. század első felében működő városi büntetőbíróságok munkáját tárják fel. 

“Akkor tulajdonképpen még írott törvénykönyv nélkül ítélkeztek a városi bíróságok, ráadásul igen jól, kiváló igazságérzettel” – mondta Kahler Frigyes. Ezen kutatásait több tanulmányban adta közre. A rendszerváltás előtt Debrecenben, majd Egerben dolgozó bíró 1991-től az Igazságügyi Minisztériumba került a büntetőjogi főosztály élére,  attól kezdve szisztematikusan foglalkozott az 1956-os forradalmat és szabadságharcot követő megtorló ítéletekkel. Az Antall-kormány révén létrehozott Történelmi Tényfeltáró Bizottságnak ő lett a vezetője. 

Akkortól nyílt lehetősége arra is, hogy betekinthessen a Rákosi-rendszer bírósági aktáiba, és kutathatta az 1956-ot követő büntetőperek iratait. M. Kiss Sándor történészkollégájával együtt kutatták a forradalmat és szabadságharcot követő megtorlást, az akkori igazságszolgáltatás működését. Minderről több könyv is született, M. Kiss Sándorral közösen írta a Kinek a forradalma?, a Mától kezdve lövünk című köteteket és a tényfeltáró, forrásközlő Sorozattüzek címmel megjelent háromkötetes könyvet. Sok tanulmányt is publikált. Kahler Frigyes a jogi végzettsége mellé 1977-ben Debrecenben történészdiplomát is szerzett. Történészdoktori disszertációját a pénzhamisítás magyarországi történetéből írta. 

Tanított is, büntetőjogot és jogtörténetet, előbb a miskolci egyetem jogi karán tíz éven át, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetemen és a Pázmány Péter Tudományegyetemen. Külön is elmélyült a veszprémi 1956-os mártír Brusznyai Árpád tanár törvénytelen halálos ítéletének tanulmányozásában, és nemcsak a peranyagot, hanem az azt megelőző, nem nyilvános vizsgálati iratokat is megtekinthette. 

“A nagy műveltségű Brusznyai Árpádnak, a klasszika-filológia tanárának – aki a társadalmi igazságosságért békés eszközökkel küzdő, humánus ember volt – a halálra ítélése az igazságszolgáltatás megcsúfolása volt. Éppen az ilyen emberektől félt a rendszer; művelt volt és hiteles, akit követtek az emberek, ezért hát veszedelmesnek nyilvánították” – mondta Kahler Frigyes.

A történész-bíró a mostani kitüntetését az áldozatok erkölcsi jóvátételének szolgálatában végzett tevékenységéért is kapta. Ezzel összefüggésben elmondta, hogy minisztériumi főosztályvezetőként ő készítette elő a harmadik semmisségi törvényt, amely sok áldozat elítélését nyilvánította semmissé, de részt vett a kárpótlási törvények előkészítésében is.

“Közírói munkásságomban is szorgalmaztam és a mai napig szorgalmazom azoknak az áldozatoknak és családjaiknak a jóvátételét, akik az önkény miatt szenvedtek súlyos traumákat. Igazából jóvátehetetlenek a szörnyű traumák, de mégis kötelessége az államnak megtenni mindent. Gondoljunk csak bele, hogy a Rákosi-rendszerben legalább háromszázezer embert érintettek az internálások, törvénytelen ítéletek, zaklatások, és beszédes adat az is, hogy több mint egymillió embert figyeltek meg, illetve szerepeltek állambiztonsági nyilvántartásban” – emlékeztetett. Hozzátette: ha ezt megszorozzuk öttel, az 50-es évek elején még öttagú volt egy átlagos család Magyarországon, akkor ezt azt jelenti, hogy az ország népességének a felét “ellenségként” megfigyelés alatt tartottak.”Ez totális elmebaj volt” – mondta. 

Kahler Frigyes 1942. szeptember 12-én született Mátészalkán. A rendszerváltozás után, 1991-ben az Igazságügyi Minisztérium büntetőjogi és kegyelmi ügyosztályának vezetőjeként részt vett mindhárom igazságtételi törvényjavaslat előkészítésében. 1993-ban a Történelmi Tényfeltáró Bizottság elnöke lett. A bizottság 1994 áprilisában befejezte az 1956-os eseményeket értékelő munkáját és a megtorlás jogi kérdéseinek feltárását. A testület 1994 végén megszűnt, de a tagok folytatták az elmúlt évtizedek törvénysértéseinek feltárását.

Kahler Frigyes 1994 óta a Veszprém Megyei Bíróság bírája, 1997-től a bíróság büntetőkollégiumának vezetője. Címzetes egyetemi docens. Jogtörténeti és történészi kutatásai alapján húsz önálló kötete jelent meg, és kétszázhatvan publikációt jegyez. Negyvenhét évnyi igazságügyi szolgálata során (negyvenhárom éve dolgozik bíróként) 1994-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, a Nagy Imre-emlékplakettet (Brusznyai Árpádról írt könyvéért)és a Hűség a Hazáért Érdemrend nagykeresztjét.

“Nem a díjakért dolgozik az ember”

“Nem tudom, mivel érdemeltem ki ezt a díjat, hiszen az ember általában nem az elismerésekért dolgozik, hanem a munka szeretetéért, azért hogy használjon másoknak, amennyire csak lehetséges” – mondta Buda Ferenc költő, műfordító, akinek az augusztus 20-iki nemzeti ünnep alkalmából a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét ítélték oda.

Buda Ferenc

A Kossuth-díjas költő a kitüntetés átadását megelőzően elmondta, hogy sajnálja, hogy nem tudja pénteken átvenni az elismerést, amelyet önálló szellemiségű és poétikájú, nagy hatású, erkölcsi tartást, helytállást kifejező költészetéért és új területeket meghódító műfordítói munkássága, életműve elismeréseként kapott. A költő-műfordító arról is beszélt, hogy jelenleg több könyvön is dolgozik. “Az Ünnepi Könyvhétre jelent meg egy prózai kötetem a Holnap Kiadónál, most ennek folytatását írom” – fogalmazott, megemlítve, hogy a Világ, világom Egy kéziratos könyv fejezeteiből című kötetben saját életének első szakaszáról írt.

“Ebben 1955 nyaráig jutottam el, a második kötet egy sokkal izgalmasabb időszakról szól” – tette hozzá, kiemelve, nagy hangsúlyt kap majd az 1956-os forradalom és az azt követő időszak az önéletrajzi írásban. “Persze a versek is készülnek, de azokat nem tudom olyan feladatszerűen írni, mint a prózát” – fogalmazott a költő. Fordítói munkájáról elmondta, jelenleg egy ujgur népmesegyűjteményen dolgozik, de még nem tudja, mikor fog megjelenni. “Sajnos az ilyen jellegű könyvek nemcsak a fordító és a kiadó elszántságán múlnak, hanem a piszkos anyagiakon is” – tette hozzá, felidézve, hogy az 1970-es, 80-as években járt Közép-Ázsiában, akkor ismerkedett meg ujgur írókkal, költőkkel. “Könyvekkel, szótárakkal megrakodva tértem haza” – emlékezett. 

Buda Ferenc 1936. november 3-án született Debrecenben, a Kossuth Lajos Tudományegyetem magyar szakán 1955-ben kezdte tanulmányait. Csak 1968-ban kapott diplomát, mert 1957-ben néhány verse miatt elítélték, ezért 1958-tól segédmunkás, 1963-tól képesítés nélküli nevelő volt a Pest megyei Pusztavacson. 1965-től Kecskeméten általános iskolában tanított, 1971-től a Bács-Kiskun Megyei Levéltár munkatársa, majd a Forrás szerkesztőségébe került, ahol 1986-tól a lap főmunkatársa. 2002-ben a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjává választották. 

Számos verseskötete jelent meg, és jelentős műfordítói tevékenysége is: többek között baskír, finn, kirgiz, lapp, mari, mordvin, török, udmurt fordításai ismeretesek. Varázsének (1973) című kötetében török, mordvin, lapp, finn, mari népköltészeti alkotások olvashatók. Kazah és kirgiz népmeséket válogatott és fordított, amelyek A láthatatlan tolvaj (1988) és A szürke héja (1988) című kötetekben jelentek meg. Ötvenedik születésnapján barátai és tisztelői megjelentették a Csönd, ének, csönd… című könyvet, melyben önálló kötetben még nem közölt írásai és műveinek bibliográfiája is megtalálható.

Munkássága elismeréseként 1973-ban Radnóti Miklós-díjat és József Attila-díjat, 1993-ban Nagy Imre-emlékplakettet és Magyar Művészetért Díjat, 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 1996-ban Literatúra-díjat, 1999-ben Déry Tibor-díjat, 2000-ben Balassi Bálint-emlékkardot és Kölcsey-díjat kapott. 2005-ben Kossuth-díjjal tüntették ki gazdag lírai költészetéért, a népköltészet és a modern líra hagyományait ötvöző formai megoldásaiért, műfordítói tevékenységéért. 2007-ben Artisjus-díjat kapott.

“Az igazi kitüntetés, ha jól sikerül egy cikkem”

“Számomra az igazi kitüntetés az, ha jól sikerül egy cikkem és látom, hogy mások fel is tudják azt használni” – mondta Szilágyi János György ókorkutató, művészettörténész, akinek a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal (polgári tagozata) kitüntetést adományozták az augusztus 20-iki nemzeti ünnep alkalmából.

Szilágyi János György

Az indoklás szerint a Kossuth-díjas művészettörténész, a történelemtudomány doktora, a Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteményének főmuzeológusa az etruszko-korinthoszi vázafestészetnek a világon található teljes anyaga feldolgozásáért, az egyetemes ókortudomány egységes szemléletének megvalósításáért és példaértékű életpályája elismeréseként kapta a kitüntetést, amelyet – a pénteki ünnepségen elhangzottak szerint később vesz át.

Szilágyi János György megjegyezte, hogy büszke arra, hogy a Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteményét negyven éves vezetése alatt sikerült nemzetközileg jegyzett tudományos műhellyé fejleszteni. Művei közül a kutató az Etruszko-Korinthosi vázafestészet című munkáját emelte ki, a könyv ugyanis mindmáig alapműnek számít a tudományos világban.

“Meggyőződésem, és ezt sajnos nem sok sikerrel próbálom az ókorkutatók fejébe verni, hogy az írott és a tárgyi hagyaték között nincs különbség. Nincs olyan, hogy valaki Horatiust olvas, de a falfestészet nem érdekli: az ókori kultúrákat egészükben kell kutatni és nem utolsósorban a szomszédos kultúrákkal együtt. Ma már világosan látjuk, hogy abban az időben, amikor a görög-római kultúra fénykorát élte, Indiában, Kínában és Afrikában is virágzott a kultúra” – szólt az egységes szemléletű ókortudományi kutatás fontosságáról.

Mint elárulta, következő kötete megjelenése októberben várható, a tanulmánygyűjteménybe korábbi cikkeiből válogatott. Szilágyi János György 1918. július 16-án született Budapesten. 1941-ben a Pázmány Péter Tudományegyetemen végzett Kerényi Károly és Alföldi András tanítványaként, Devecseri Gábor évfolyamtársaként. 1951 és 1992 között vezette a Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteményét, melynek jelenleg is főmuzeológusa. 1952-től tanított az ELTE-n is, címzetes egyetemi tanár. Tizenhat éven át az Ókortudományi Társaság főtitkára volt, és szerkesztője a Bulletin du Musée Hongrois des Beaux-Arts-nak. Számos könyve és több mint ötzsáz tanulmánya jelent meg a legjelentősebb hazai és nemzetközi szakfolyóiratokban.

Kutatási területe az ókori görög és római irodalom, vallástörténet, antik művészettörténet, a római császárkor előtti Itália, az etruszk kultúra. Feldolgozta az etruszko-korinthoszi vázafestészetnek a világon található teljes anyagát. Rendes tagja a Német Régészeti Intézetnek, a firenzei Istituto di Studi Etruschi-nak. 1952-től a művészettörténet-tudomány kandidátusa, 1973-tól doktora. Kiemelkedő tudományos munkásságát Ábel Jenő-emlékéremmel, Rómer Flóris-emlékéremmel, Móra Ferenc-emlékéremmel, 1991-ben Kossuth-díjjal, majd 1996-ban Eötvös József-koszorúval ismerték el. 1998-ban és 2000-ben is elnyerte a Soros-alapítvány díját.

Szinte Gábor festőművész a változás jeleként értékeli kitüntetését

Különösen örül a kitüntetésnek Szinte Gábor festőművész, díszlettervező, akinek az augusztus 20-iki nemzeti ünnep alkalmából a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét adományozták. Mint elmondta, úgy érezte, eddig az államtól nem kapott támogatást, így ez az elismerés azt jelenti számára, hogy más világ van most Magyarországon.

Szinte Gábor alkotása

Szinte Gábornak a kitüntetés indoklása szerint a magyar és benne a keresztény festészeti hagyomány ápolásáért és karakteres megújításáért, több évtizedes, kiemelkedő, a nehéz időkben is elkötelezett színházi, művészetpedagógiai és írói munkásságáért, valamint hazánk európai hírnevének áldozatos öregbítéséért ítélték az elismerést, amelyet – a pénteki ünnepségen elhangzottak szerint – később vesz át.

A festőművész, nyugalmazott egyetemi tanár még a kitüntetések átadása előtt megjegyezte, érdekes, hogy nyolcvanhárom évesen, Magyarországon mintegy ötven közterületen kiállított műalkotással, hetven itthoni és külföldi tárlat után működése eddig semmilyen támogatást nem kapott. “Más világ van most, hogy én kaphattam egy ilyen kitüntetést” – fogalmazott.
A művész jelenlegi munkáiról szólva elmondta: a kormány megbízásából az alkotmány tiszteletére készülő történelmi képsorozat egyik darabján, a dualizmus korát megidéző alkotáson dolgozik. Felidézte, hogy a millennium idején, 1896-ban készült egy díszalbum, amely tartalmazta az ezeréves Magyarországot bemutató történelmi képek sorozatát, mintegy ötven híres festményt. Most az album folytatásán dolgoznak, amely 1896-tól a jelenig mutatja be a fontos történelmi eseményeket, a munkával tizenhét festőt bíztak meg.