a Széchenyi Lánchíd, forrás: pixabay.com

Orvosi lézerrel tisztítják a Lánchíd budai oroszlánjait

Orvosi lézerrel tisztítják a Lánchíd budai oroszlánjait

A módszerrel el tudják távolítani a legmélyebben lévő szennyeződéseket is. A munka és a szükséges megerősítések után elvégzik a hibatérképen megjelölt javításokat, és pótolják a hiányzó részeket is. Ezt tudatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken.
Hamarosan befejeződnek a Lánchíd pesti hídfőit díszítő kőoroszlánok restaurálásának műhelymunkái.

Az egyenként több mint tíztonnás szobrokat megtisztították, kijavították, a hiányzó részeiket pedig pótolták, így előreláthatólag az ősszel megszépülve térhetnek vissza a helyükre. Az újpesti műhelyben dolgozó restaurátorok csak olyan részeket pótoltak, amelyek korábban is bizonyíthatóan léteztek. Nem építettek be tehát olyan fogat, amely eredetileg nem volt a szobor része. A koncepcióhoz tartozott az is, hogy az oroszlánok felszínéről nem tüntették el az idő valamennyi nyomát. Megtartották például azokat az apró gödröcskéket, amelyek a mészkő felületén az elmúlt 170 esztendőben természetesen keletkeztek.

A tájékoztatás szerint a szakemberek a budai oroszlánok restaurálásához is nekiláttak.

Megtisztították és fertőtlenítették a szobrokat, a hibák aprólékos feltárása ugyanakkor még nem ért véget. Miközben felmérik, milyen állapotban vannak a Lánchíd budai oroszlánjai, megvizsgálják, hogy a szobrok hol tartalmaznak idegen anyagot, kőbetétet vagy egyéb korábbi pótlásokat, elkezdték eltávolítani a legmakacsabb szennyeződéseket. Mivel a mészkő a környezeti hatások miatt “elgipszesedik”, megköti a szennyeződéseket, a felszíne pedig elszíneződik, különleges, vegyszeres pakolásokat tesznek azokra a felületekre, például száj vagy a hajlatok környékére, ahol a környezeti hatások még sötétebbé tették az oroszlánok felületét.

Az összegzés felidézi, hogy a sóskúti mészkőből készült szobrokat több kőtömbből faragták, egy oroszlán három részből áll össze.

A darabjaikra bontott pesti oroszlánokat még tavaly augusztus elején, ezt követően a budaiakat pedig szeptemberben szállították el a hídfőkben lévő őrhelyeikről. A kőelemeket egyesével, toronydaruval emelték le a háromméteres gránittalapzatukról. A szobrokat az útpálya elkészülte után ugyanúgy három részben emelik a talapzatukra, majd ott, a munkaterületen illesztik össze őket homok, valamint a kiválasztott kötőanyag keverékével. A korszerűsítéssel kapcsolatos információk ezen a weboldalon, a felújítás eddigi jelentősebb eseményei a pedig ezen a weboldalon érhetők el – áll a közleményben.

Kapcsolódó cikkek