építkezés (illusztráció), forrás: pixabay.com

A Magyar falu program enyhíti a szakemberhiányt a kistelepüléseken

A Magyar falu program enyhíti a szakemberhiányt a kistelepüléseken

Számos egyéb fejlesztés mellett szolgálati házak és lakások kialakítását, felújítását támogatva a Magyar falu program enyhíti a szakemberhiányt a kistelepüléseken. Ezt mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Heves vármegyei Andornaktályán csütörtökön.

Gyopáros Alpár a Magyar falu program támogatásával kialakított helyi körzeti megbízotti szolgálati házat megtekintve emlékeztetett: a 2018-ban meghirdetett program alapvető célja javítani a falvak lakóinak életminőségét, erősítve ezzel a kistelepülések vonzerejét, megtartva, illetve növelve lélekszámukat.

“Az elmúlt négy évben a helyi infrastruktúra és intézmények, szolgáltatások fejlesztésén keresztül sikerült ebben érzékelhető és látványos eredményeket elérni, ugyanakkor 2019 óta a közszférában tapasztalható munkaerőhiány orvoslására szolgálati lakások és házak kialakítására, felújítására is biztosít pályázati forrást a program”

– emelte ki a kormánybiztos, hozzátéve: mára országszerte 500 kistelepülésen valósult meg ilyen beruházás, összesen 10 milliárd forint értékben.

“Ez egyúttal legalább ötszáz szakembert jelent, akiknek a munkahelye nem betöltetlen a hazai kistelepüléseken, ami óriási eredmény, és arra ösztönzi a kormányt, hogy folytassa ezt a munkát”

– fogalmazott a kormánybiztos.

Gyopáros Alpár arról is beszélt, hogy a támogatásból nem csupán az önkormányzati, de az állami szolgáltatási szférához tartozók, így rendőrök is részesülhetnek.

“Nem szorul magyarázatra, hogy ez miért fontos, hiszen az elmúlt években a biztonság rendkívüli módon felértékelődött”

– mutatott rá.

A kormánybiztos tájékoztatása szerint elindulása óta a Magyar falu program Heves vármegyében 40 milliárd forintot meghaladó összegben támogatott kistelepülési fejlesztéseket.

Pajtók Gábor, a térség fideszes országgyűlési képviselője az eseményen hiánypótlónak nevezte az Andornaktályán megvalósult szolgálati házat. Jelezte, a választókerület 21 településén, így itt is lehetőség lesz a falusi családi otthonteremtési kedvezmény (csok) és a csok plusz támogatott hitelkonstrukció igénybevételére is, ami sokak számára nyújthat nagyszerű lehetőséget az otthonteremtésre. Választókerületének 25, ötezer lélekszám alatti településére 2019 óta több mint 7,5 milliárd forint érkezett a Magyar falu program jóvoltából. Hasonló szolgálati lakásból tizenegy épült, illetve újult meg 510 millió forintból .

Kapcsolódó cikkek