„Úgy gondoltuk, kellene egy olyan applikáció, ami működik is” Beszélgetés a Traffi Hunter tulajdonosaival

„Úgy gondoltuk, kellene egy olyan applikáció, ami működik is” Beszélgetés a Traffi Hunter tulajdonosaival

Zsigai István és Borbély Roland a Traffi Hunter tehetséges tulajdonosaiKis garázscéget alapított egy ígéretes applikáció két ötletgazdája. A Traffi Hunter iOS-en és Androidon is elérhető, átlátható, könnyen kezelhető és pontosan közli az autósokkal, hol várható közúti ellenőrzés traffipaxos rendőrök formájában. Első hallásra talán úgy tűnhet, kijátssza a rend szigorú őreit, valójában biztonságosabbá teszi a közlekedést. Azt is mondhatnánk, hogy életeket ment. És ezt mára a rendőrök is felismerték és támogatják a fejlesztést. És a közönség is, hiszen kedvencnek választották az Appra Magyar versenyen. Borbély Rolanddal és Zsigai Istvánnal beszélgettünk.

Kovács Noémi – Mindketten tulajdonosok vagytok?

– Zsigai István (ZSI): Igen, gyerekkori barátok vagyunk. Ő informatikus, én marketinget tanulok a győri egyetemen, hogy a marketing vonalat képviselhessem majd a vállalkozásban.

– Mekkora most a Traffi Hunter felhasználóinak a száma?

– Borbély Roland (BR): Még márciusban fogalmaztuk meg, hogy az év végéig szeretnénk százezret. Sokan azt mondták, ez nevetséges. Ha felkapott alkalmazás lesz, akkor se számítsunk ötvenezer felhasználónál többre. November elején tartottunk kilencvenezernél, tehát meglesz a százezer. Egyébként elemeztük, kéthavi időközönként nyílegyenes a növekedés.

Traffi Hunter logo

 

Ezt a logót kell keresni az App Storeban, iPhone alkalmazásként és Andoridra is letölthető

– Gondolom, irigykedett az illető, mert nem neki jutott eszébe, hogy szükség lenne a Traffi Hunterre. Hogy született az ötlet?

– BR: Sokat ülünk autóban és már kipróbáltuk az összes, a miénkhez hasonló alkalmazást. Ebben volt fizetős verzió is. Azt tapasztaltuk, hogy egyik sem váltotta be a hozzájuk fűzött reményeinket. Úgy gondoltuk, kellene egy olyan, ami működik is.

– Ha jól tudom, több nagy céggel is tárgyaltok éppen, ami határozottan jó stratégiai lépésnek tűnik. Van már eredménye?

– BR: A Mollal konkrét tárgyalásokat folytatunk, jelenleg a beszerzésnek készítünk egy árajánlatot. Most tartunk azon a szinten, hogy kezdenek komolyan venni minket a nagyobbak. Ez már eredmény, ami újabbakat generál, hiszen ha egy nagy cég megbízik bennünk, a többi is bátrabban mer velünk kezdeni.

– Letöltöttem, kipróbáltam a Traffi Huntert, de a konkurenciát, az összes applikációt azért nem ismerem. Pontosan mi az, amiben ti jobbak vagytok náluk amellett, hogy a tiétek nem fagy le lépten-nyomon?

– BR: Erre azért nehéz válaszolni, mert ez alapjában egy traffipax-jelző alkalmazásnak készült és a többiek már ezt az alapvető funkciót sem látják el. De valamiben határozottan látszik a különbség. Mivel jóban vagyunk a kamionosokkal, és ma már ők is jelentik a traffipaxokat, sokkal több felhasználónk van, mint bárki másnak. Emellett a Traffi Hunter olyan, mintha egyszerre öt alkalmazást helyettesítene. ATM bankautomatákat, benzinkutakat és Nemzeti Dohányboltokat is lehet keresni rajta. Most autószervizekkel tárgyalunk.

– És hogy sikerült megegyezni a rendőrséggel, mert az ember azt gondolná, hogy a traffipax-jelző kijátssza őket?

– BR: Ez egy hosszú történet. Mi kerestük meg a rendőröket az együttműködés miatt. Egy nagy multinacionális cégnél, név szerint a Telenornál, azt mondták, nekik nagyon tetszik a Traffi Hunter, csakhogy az ő etikai kódexükbe nem fér bele ez a rendőrmegkerülős dolog. Hiába mondtam, hogy ez nem az. Mi csak azokat az adatokat vesszük át, amik a police.hu–n is fent vannak és megkeressük hozzá a helyeket. Így az embernek könnyebb eligazodni, mert nem kell folyton a netet böngésznie, ha arra kíváncsi, hol mérnek. A rendőröket azzal kerestük meg, hogy mi ezeket az információkat ingyen publikáljuk. Ennek örültek és annak is, hogy ugyanúgy gondolkozunk. A mi fejlesztésünknek visszatartó ereje van. Annál, hogy egy táblán az van kiírva, tartsd be a sebességet, sokkal hatékonyabb, ha a sofőrt a telefonja riaszt. Vegyünk egy falut, aminek a közepébe elhelyezünk egy traffipax pontot. A mi ügyfelünk nagy valószínűséggel a falu elejétől a falu végéig be fogja tartani a közlekedési szabályokat, mert még mi sem tudjuk, hogy a település melyik részén ellenőriznek. Így megegyeztünk és felkerültünk az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottság web lapjára a partnerek közé.

– Ennek az együttműködésnek vannak egyéb látható jelei is?

– BR: Közös fejlesztéseken is dolgozunk. Amikor az alkalmazás indításakor letöltődik az adatbázis egy bejelentkező képernyővel a közlekedésbiztonságra hívjuk fel a figyelmet. És a Látni és látszani kampányban is részt veszünk. Feltüntettük azokat az autószervizeket, amelyekben ingyenesen átvizsgálják a személygépjárművek világító berendezéseit és azokat az optikusokat, ahová mi magunk is elmehetünk egy ingyenes szemvizsgálatra. Decemberben ezeket a dolgokat fogják ellenőrizni.

a Traffi HUnter felülete

A magyar fejlesztés egyszerűen kezelhető

–  Ha csak interneten működik egy újság, hírportál, akkor célszerűbb interneten hirdetni, mert amíg nincs neve, az érdeklődők rá tudnak kattintani, meg tudják nézni, tetszik-e nekik. Az applikációt hol érdemes reklámozni?

– ZSI: Leginkább a szaksajtóban, tehát iPhone-os és androidos újdonságokkal foglalkozó weboldalakon. Emellett nagy szerepe van ma már az olyan közösségi portáloknak is, mint például a Facebook. Próbáljuk megkeresni azokat a közösségeket, akik érdekeltek lehetnek a programunk népszerűsítésében, így egymást segítjük kölcsönösen. Példaként a kamionos közösséget említeném, akiknek nagyon sokat köszönhetünk.

– BR: Ha már Facebookról beszélünk, én éppen azon töröm a fejem, hogy ezen a felületen is értesíthetnénk a felhasználóinkat a lavina műveletekről. A rendőrségnek heti egyszer-kétszer van ilyen akciója mostanában, amikor meghatározott távolságon belül több autóval is mérik a sebességet, így ha az egyik traffipaxnál leveszi valaki a gázról a lábát, és utána felgyorsít, könnyen beleszalad a másikba. Talán a Facebook oldalunknak is jót tenne, ha kiírnánk, hogy vigyázzatok, lavinanap van. Így ha a felhasználónk nem indítja el az alkalmazást, akkor is értesülhet róla, hogy fokozottan ellenőriznek, ezért érdemes betartani a sebességhatárt.

– Ez az applikáció Magyarországra vonatkozik, a magyar utakon jelenti a traffipaxot, elérhető lesz külföldön is?

– BR: Az alkalmazás gyakorlatilag bárhol működhet, bár jelenleg Magyarországra koncentrálunk. A valós idejű felhasználói jelentések, az, hogy valaki bejelent egy traffipaxot és ez a többiek telefonján megjelenik, a világ bármely pontjáról működhet. Az viszont, hogy a különböző országok POI listája (érdekes helyek listája– a szerk.) és traffipax fix pontjai elérhetők legyenek, nem ilyen egyszerűen megvalósítható. Azokat külön fel kellene dolgozni egy alkalmazásban. Vannak rá terveink, megvan az elképzelésünk, de ehhez tőke kell. Vagy bevételt generálnunk vagy befektetőt kell találnunk.

– Egy ingyenes alkalmazásban honnan származhatnak a bevételek?

– BR: A hirdetésekből szeretnénk bevételeket generálni. Itt van a Mol, vagy a Tesco, aztán ettől függetlenül, vagy emellett ott vannak az autószervizek is. Már aláírtunk néhány szerződést. Az is jó lenne, ha egy autómárka központilag is látna lehetőséget a Traffi Hunterben, és akkor nem kellene minden szerviztulajhoz külön elmennünk. Keressük a kapcsolatot a CBA-val, és az összes nagyáruházzal és élelmiszerbolttal is. De egyébként tervezünk fizetős funkciót is.

– Az mi lesz?

– BR: Meglepetés. Szeretnénk egy prémiumszolgáltatást. Olyan funkciókat tennének bele, amelyek annyira ütősek, hogy még a külföldi konkurenciánk sem használja. Már van néhány ötletünk. Az, ami ma is elérhető, ingyenes marad.

– Ezek hosszú távú célok. Melyek azok, amelyeknél már kézzelfogható távolságban van a siker?

– BR: Indultunk az Appra Magyar 2013 versenyen, ami egyfajta Év Alkalmazása díj. A szlogenje szerint ez az alkalmazások Oscar-díja. December 5-én volt ez a gála, ahol a Traffi Hunter 1. helyezést ért el a közönségszavazatok alapján. Szeretnénk, ha ez alapján felismernék a leendő üzleti partnereink, hogy van igény az alkalmazásunkra.

a közönség kedvenc alkalmazása

A Traffi Hunter kapta a legtöbb szavazatot

– Gratulálunk, és sok sikert kívánunk! A Traffi Hunter városban is jól működik?

– BR: A városi modult kimondottan a budapestiek kérésére tettük bele, hiszen mi győriek vagyunk és nem értettük miért kell. Mi otthon is használjuk az alapprogramot, és nekünk teljesen magától értetődő volt a működés. Nem is értettük, más alkalmazásban miért szerepel öt kilométer alatti távolság, De sokan írták, hogy nagy. Feljöttünk Pestre, mert nem értettük, mi a baj, ki kellett próbálnunk. Azt tapasztaltuk, hogy már a rakparton becsipogtak az M0-án lévő fix traffipaxok, és ez kellemetlen volt. Ezért építettük bele a városi módot.

– A Traffi Hunter már szépen működik. Készültök új applikációval?

– BR: Terveink mindig vannak, de jelenleg munka mellett működtetjük az appot, és minden időnk foglalt. Tudnánk még mit fejleszteni rajta.

                                                                                                                          Kovács Noémi

Kapcsolódó cikkek