Gyopáros Alpár, a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelõs kormánybiztosa sajtótájékoztatót tart a Magyar falu program 2022-es pályázatairól Budapesten 2022. január 3-án, fotó: Balogh Zoltán/MTI

Már elérhetőek a Magyar falu program forrásai

Már elérhetőek a Magyar falu program forrásai

Az ötezer lakosnál alacsonyabb lélekszámú települések már hétfőtől pályázhatnak a Magyar falu programban meghirdetett támogatásokra. Ezt jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.

Gyopáros Alpár tájékoztatása szerint az eddigi 120 napról az idén 90 napra csökkentették a pályázatok elbírálási idejét, így egy hónappal korábban foghatnak hozzá az önkormányzatok és a helyi egyházközségek a fejlesztésekhez.

“Az idén ismét 70 milliárd forint áll rendelkezésre a kistelepülési beruházások megvalósításához; ezt kiegészítik a falusi útalap, a falusi csok és a falusi kisboltok működtetését szolgáló támogatás forrásai”

– tette hozzá a kormánybiztos, majd arról beszélt, hogy a pályázati kiírást évről évre a települések igényei szerint fogalmazzák meg, ezért több újdonságot tartalmaz az idei program.

A többi között 2022-ben lehet pályázni fogászati kezelőszék beszerzésére, művelődési házakhoz kapcsolódó kültéri közösségi terek, például szabadtéri színpadok kialakítására, kommunális járművek tárolására szolgáló gépszín kialakítására, falusi bölcsődék, bölcsődei udvarok felújítására és csapadékvíz-elvezetési hálózatok megvalósítására is.

2019 óta több mint 200 milliárd forintnyi támogatást vehettek igénybe a falvak a helyi életminőség javítására. A csaknem 2900 ötezer lakosnál alacsonyabb lélekszámú település 23 000 sikeres pályázatot adott be az elmúlt években.

“A Magyar falu program annál is inkább népszerű, mert egyszerű, rugalmas és gyors, az idén pedig tovább csökken a pályázatok elbírálási ideje”

– nyomatékosította Gyopáros Alpár.

A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy a pályázati kiírások megtalálhatóak a kormany.hu, illetve a magyarfaluprogram.hu weboldalon.

Kapcsolódó cikkek