kisbolt, forrás: pixabay.com

Ennyire pályázhatnak a falusi kisboltok

Falusi kisboltok 1-3 millió forintos támogatásra pályázhatnak. A hírt csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

Gyopáros Alpár közölte, hogy az összeg egyszer nyerhető el.

“A támogatás 100 százalékban előfinanszírozott, valamint önerő sem kell hozzá”

– emelte ki.

Az elnyert összeget alapvetően működési költségekre lehet fordítani, ideszámítható például a bérleti díj, a rezsiszámla, a könyvelő vagy az ügyvéd díja- A kormánybiztos kijelentette, néhány hete a kabinet úgy döntött, hogy újabb mentőövet dob a falvakban működő kisboltoknak.

“Az orosz-ukrán háború, amelyre az Európai Unió rossz, szankciós válaszokat adott, gazdasági kihívás és energetikai veszélyhelyzet elé állította Magyarországot, az ebből fakadó károk pedig fokozottan sújtják az egyébként is tőkeszegény kisboltokat”

– hangoztatta Gyopáros Alpár.

A működési támogatásra mindazon üzlettulajdonosok pályázhatnak, akik 2000-nél kevesebb lakosú településen működtetnek olyan kisboltot, ahol jellemzően napi fogyasztási cikkeket, alapvető élelmiszereket értékesítenek. A támogatott időszak egyéves: 2022. augusztus 1-jétől 2023. július 31-éig tart. Bár a pályázati felhívás már csütörtöktől megismerhető, a benyújtási időszak csupán jövőre indul: január 12-étől 31-éig lehet majd beadni a pályázatokat – közölte a kormánybiztos. Gyopáros Alpár jelezte, hogy a részleteket a kormány, a Magyar Falu Program és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. honlapján is meg lehet tekinteni.

“A kisboltok, különösen a falvakban, finoman fogalmazva is versenyhátrányban vannak a multinacionális kereskedelmi hálózatokkal szemben, immár évtizedek óta. Ezeket a kisboltokat jellemzően családi vállalkozások vagy kiscégek üzemeltetik”

– tette hozzá.

A kormánybiztos emlékeztetett, a koronavírus-járvány okozta károk enyhítéséért már tavaly segítséget kínáltak a falusi kisboltoknak. A 60-70 millió forintos, vissza nem térítendő támogatás segítségével fel lehetett újítani az üzleteket, gépeket, sőt akár ingatlanokat is lehetett vásárolni, ezenkívül bértámogatást adtak.

1450 nyertes pályázatot hirdettek, ezen belül 100 győztes olyan településen nyitott kisboltot, ahol akár évtizedek óta nem működött hasonló.

“Ez a korábbi program éppen a megvalósulási szakaszánál tartott, amikor közbeszólt az orosz-ukrán háború. Ezért döntött a kormány egy új támogatási rendszerről”

– mondta Gyopáros Alpár.

Kapcsolódó cikkek