Ő az első magyar állampolgár

Ő az első magyar állampolgár

Kisbaba

A kislányt, Nagy Kanász Katát szombaton látogatta meg a Szabadkai Városi Kórházban Korsós Tamás főkonzul. A kislány 4100 grammos testtömeggel és ötvenkét centiméteres testhosszal látta meg a napvilágot Szabadkán, Nagy Kanász László taxisofőr és felesége, a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon dolgozó Éva első gyermekeként.

Szabadka

Szabadka

A feleségéhez hasonlóan harmincesztendős férfi elmondta, hogy mintegy két hónapja tették le állampolgári esküjüket a szabadkai magyar főkonzulátuson. Az édesanya, Nagy Kanász Éva – Dudás Károly vajdasági író, publicista lánya, szombaton néhány sort is írt a konzulátuson vezetett Magyarok Könyvébe. Úgy fogalmazott, hogy öröm, hogy magyarságukat nem csak őseiktől örökölték, hanem utódaiknak is továbbadhatják, és különösen az, hogy mindez Szent István-napján történhetett.

Korsós Tamás közölte, hogy eddig több ezer vajdasági magyar tett állampolgári esküt a főkonzulátuson. Közülük a szabadkai házaspár az első, akinek gyermeke már magyar állampolgárnak született. A diplomata közölte, a szülők a kislány anyakönyvezését a főkonzulátuson indíthatják el.

Kapcsolódó cikkek