Liszt Ferenc, fotó: Wikipédia

Minden Liszt művet végighallgathat

Minden Liszt művet végighallgathat

A Liszt 211 című hangversennyel veszi kezdetét október 22-én Mészáros Zsolt Máté orgonaművész, Liszt-kutató koncertsorozata, amelynek keretében az orgonista kilenc előadásra bontva bemutatja Liszt Ferenc összes orgonára és harmóniumra írt művét.

A Belvárosi Főplébánia-templomban megrendezett koncertsorozat keretében Mészáros Zsolt Máté eljátssza Liszt Ferenc összes orgonaműve mellett valamennyi harmóniumra írt szóló és kamaraművét, valamint számos híres zenekari és zongoraművének orgonaátiratát, így a közönség betekintést nyerhet a zeneszerző teljes életművébe – közölték a szervezők.

A Liszt-kutató orgonaművész három éve dolgozik a zeneszerző orgona- és harmóniumműveinek új kiadásán, többéves munkájának eredményeit először ebben a sorozatban mutatja be.

A Liszt 211 című nyitóhangverseny gerincét Liszt Ferenc olyan ismert zenekari műveinek orgonaátiratai adják, mint az Orpheusz című szimfonikus költemény, vagy a Dante-szimfónia, de elhangzik a Funérailles – October 1849 című zongoramű is, amelyet az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc bukása miatt érzett fájdalmában írt.
Az est vendége lesz Kautzky Armand színművész, aki Liszt Ferenc kedvenc költeményeinek előadása mellett a zeneszerző írásai és levelei segítségével igyekszik megeleveníteni a zeneszerző sokrétű személyiségét.

A sorozat november 26-án folytatódik Laborfalvy-Soós Béla bariton énekművész, operaénekes közreműködésével.

Kapcsolódó cikkek