Áder János is részt vett a Horgászat nagyköveteinek horgászversenyén Sukorón

Áder János is részt vett a Horgászat nagyköveteinek horgászversenyén Sukorón

Áder János, horgászatÁder János

Áder János köztársasági elnök - mint a horgászat nagykövete - részt vett a Horgászat nagyköveteinek második alkalommal kiírt horgászversenyen pénteken, a Velencei-tavi északi evezőspályán, Sukorón.

A Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) eseményének felvezetésében Szabó Imre elnök elmondta, a tavalyi nagy sikerű versenyt követően a horgászat nagyköveti kérték, hogy tegyék hagyománnyá a viadalt. Jelezte, hogy a kitüntető címet olyanok kapják meg évről évre, akik közéleti szerepvállalásaik mellett sem felejtik el, hogy horgászok. Megemlítette, hogy a két éve alapított címet elsőként Besenyei Péter műrepülő, Erdei Zsolt profi világbajnok bokszoló és Trokán Péter Jászai Mari-díjas színművész, majd tavaly Áder János, Cseh László világ- és Európa-bajnok úszó, illetve Reviczky Gábor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész kapta meg. Idén Biros Péter olimpiai-, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, Straub Dezső Jászai Mari-díjas színművész, Tátrai Tibor Liszt Ferenc-díjas gitáros, zeneszerző és Szűcs Lajos országgyűlési képviselő kapja a Horgászat nagykövete díjat. Szabó Imre közölte, hogy a 330 ezer fős horgásztársadalmat összefogó Mohosz a tavalyi évtől sportági szakszövetségként is működik. Hozzátette, 2003 és 2013 között a magyar horgászversenyzők 59 alkalommal álltak dobogón valamely világversenyen, 19 aranyérmet szereztek. A pénteki, kétórás horgászversenyen Áder János mellett részt vett Besenyei Péter, Szűcs Lajos, Trokán Péter, Reviczky Gábor, Straub Dezső és Cseh László. Rajtuk kívül a megyei horgász szövetségek képviselői és horgász világbajnokok – többek között Walter Tamás, Ambrus Tibor, Magyar Szilárd, Nagy Attila, Bakó Péter, Erdei Attila – ragadtak horgászbotot és mérték össze tudásukat, szerencséjüket.

Kapcsolódó cikkek