fotó: pixabay.com

Több mint nyolcvan filmet vetítenek az első Magyar Mozgókép Fesztiválon

Több mint nyolcvan filmet vetítenek az első Magyar Mozgókép Fesztiválon

Nyolcvannégy magyar filmet láthatnak a nézők az első Magyar Mozgókép Fesztiválon, amelynek Veszprém, Balatonalmádi és Balatonfüred ad otthont június 23. és 26. között. A rendezvény a Nemzeti Filmintézet és a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program közös szervezésében valósul meg. Erről beszélt csütörtöki, veszprémi sajtótájékoztatóján Muszatics Péter programigazgató.

A 84 filmet öt kategóriában, nyolc helyszínen vetítik. Az első vetítésen Varsics Péter rendező Így vagy tökéletes című romantikus vígjátéka látható június 23-án este a veszprémi várban. Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos az eseményen emlékeztetett, az idén 120 éves a magyar film.

“Nagy öröm, hogy a jubileum évében indíthatjuk útjára ezt az új rendezvényt, mely a magyar film kulturális rangjához méltó ünnep lesz a közönségnek és a szakmának egyaránt”

– fogalmazott Káel Csaba, aki hangsúlyozta,

hogy a fesztivál a friss magyar filmtermés legjavát vonultatja fel.

Kísérőprogramként egyebek mellett a Kedd Stúdió alkotásaiból készült válogatás lesz látható, valamint háttérbeszélgetéseket rendeznek, a programokat gyermek- és ifjúsági rendezvények, irodalmi műsorok és koncertek is színesítik.

Kapcsolódó cikkek