illusztráció, fotó: pixabay.com

Tavasszal rendezik a Gallery Weekend Budapestet

Tavasszal rendezik a Gallery Weekend Budapestet

Tizenhárom nemzetközileg is elismert kortárs galéria csatlakozott az immár hatodik alkalommal megrendezendő Gallery Weekend Budapest (GWB) programsorozathoz, amely március 7-én és 8-án a rendhagyó tárlatvezetések mellett ingyenes programokkal, valamint pop-up kiállítással is várja az érdeklődőket.

“A Kortárs Galériák Egyesületének szervezésében megvalósuló rendezvény célja, hogy a különféle izgalmas programokon keresztül vezesse be a közönséget a kortárs művészet világába”

– olvasható a tájékoztatóban. A márciusi művészeti fesztiválon ingyenesen vehetnek részt az érdeklődők a megnyitók mellett rendhagyó tárlatvezetéseken és vezetett galériatúrákon.

A programsorozat idei különlegessége egy pop-up kiállítás lesz, amely a már hazai magángyűjteményekbe őrzött papír alapú művekből mutat be válogatást Petrányi Zsolt kurátor rendezésében. Az egyedülálló tárlat kizárólag március 7-én tekinthető meg a Société Budapestben.

Az idei eseményhez csatlakozó acb, a Deák Erika, a Glassyard, a Horizont, az INDA, a Kisterem, a Knoll Budapest, a Molnár Ani, a MyMuseum, a TOBE, a Várfok, a VILTIN és a Vintage galéria egyedi és ingyenesen programokkal készülnek.

A tájékoztató idézi Tallér Ágnest, a Kortárs Galériák Egyesületének elnökét, aki hangsúlyozta, hogy a hazai kortárs művészek egyre nagyobb nemzetközi sikereket érnek el.

A hazai és nemzetközi díjak és elismerések mellett, olyan világhírű múzeumokban láthatók magyar kortárs alkotások, mint a New York-i Metropolitan Múzeum, a londoni Tate Modern Múzeum vagy a párizsi Pompidou Központ. A kortárs képzőművészeti fesztivál tökéletes alkalom arra, hogy minél többen megismerkedjenek a színtér elkötelezett szereplőivel és tevékenységükkel – tette hozzá.

“A nemzetközi Gallery Weekend sorozathoz kapcsolódó budapesti rendezvény olyan nagyvárosokkal dolgozik együtt a kortárs képzőművészeti színtér tevékenységének és eredményeinek népszerűsítésén, mint Brüsszel, Antwerpen, Chicago, Dublin, Havanna, Kaunas, Mexikóváros, Párizs, Barcelona, Varsó, Berlin, Peking vagy Tel-Aviv”

– írták a tájékoztatóban.

Kapcsolódó cikkek