Áder János köztársasági elnök (k), mellette jobbra Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, az Országgyûlés elnöke a Kossuth- és Széchenyi-díjak, valamint a Magyar Érdemrend kitüntetéseinek ünnepélyes átadásán az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján a Parlament kupolacsarnokában 2019. március 15-én, fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Átadták a Széchenyi-díjakat

Átadták a Széchenyi-díjakat

Magyarország köztársasági elnöke nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából a következő személyeknek adta át a rangos állami kitüntetést:
BARSI Balázs ferences szerzetes, teológiai tanár 1946. január 5-én született a Tolna megyei Sióagárdon.

1964-ben lépett be a ferences rendbe, 1965-től Budapesten folytatott teológiai tanulmányokat a Ferences Hittudományi Főiskolán és párhuzamosan az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Karán, utóbbin 1973-ban szerzett magyar-orosz szakos diplomát. Örök fogadalmát 1968-ban tette le, pappá 1971-ben szentelték. 1972-től Esztergomban a ferences gimnázium tanára, 1975-től a novíciusok magisztere (nevelő) is volt, többször beválasztották a rend vezetésébe.

1980-tól Strasbourgban biblikus tanulmányokat folytatott, 1982-ben ledoktorált. Hazatérése után korábbi megbízatásai mellett teológiai tanár lett a Ferences Hittudományi Főiskolán és a Pázmány Péter Római Katolikus Hittudományi Akadémia levelező tagozatán.

1993-tól a novíciátussal Szécsénybe költözött, 1997-ben Sümegre helyezték, ahol a rendház irányítójaként lelkigyakorlatos központot hozott létre. 2005-től egy éven át, a két magyarországi ferences rendtartomány egyesítéséig a Mariana Provincia tartományfőnöke volt, majd a Magyarok Nagyasszonya Provincia definitora, rendfőnöke és templomigazgató. 2006-ban provinciálisként áldotta meg az ország első Newman-templomát, amelyet a sümegcsehi szőlőhegyen építtetett, az új kegyhelyen vendégházat, szabadtéri misézőhelyet, keresztutat és keresztúti kápolnát is létesített.

Jelenleg a sümegi Sarlós Boldogasszony ferences kegytemplom igazgatója, a sümegcsehi Newman-kegyhely gondozója, lelkigyakorlat-vezető lelkipásztor. Sióagárd és Sümeg díszpolgára, 2012-ben a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével, 2016-ban a Magyar Érdemrend Középkeresztjével tüntették ki. Adventi és nagyböjti konferenciabeszéd-sorozatát 1991 óta publikálja, rendszeresen jelennek meg elmélkedései, hittudományi értekezései. Hetvenedik születésnapján adták ki 70 beszédéből és írásából készült reprezentatív válogatáskötetét, a Barsi Balázs Breviáriumot, valamint a rendtársai, tisztelői és barátai írásaiból összeállított Barsi Balázs Emlékkönyvet.

BORBOLA JÓZSEF kardiológus 1945. szeptember 10-én a németországi Holzmindenben született.

1970-ben szerzett diplomát a szegedi Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán. 1980-ban belgyógyász szakorvosi, 1983-ban kardiológusi szakképesítést szerzett, ugyanebben az évben lett az orvostudományok kandidátusa. 1996-ban PhD doktori címet szerezett, ösztöndíjas orvosként számos európai és amerikai intézményben dolgozott.

1970 és 1975 között a szívritmuszavarok kutatásával foglalkozott a Szegedi Egyetem Gyógyszertani Intézetében. 1976-ban lett a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet (GOKI) felnőtt kardiológiai osztályának munkatársa, 1984-től adjunktus, 1989-től részlegvezető főorvos, 1999-2000-ben klinikai orvosigazgató, 2003-2006 között megbízott osztályvezető főorvos, 2006-tól kardiológus főorvos lett, 2012-től nyugdíjas kardiológus főorvosként a GOKI járóbeteg rendelésén dolgozik. 2005 és 2013 között országos kardiológus szakfelügyelő főorvosként ténykedett, feladatának a hazai szívkatéteres laboratóriumok arányos elterjesztését, a sürgősségi kardiológiai ellátás fejlesztését tekintette.

Szakterülete a klinikai kardiológia mellett a szívritmuszavarok diagnosztikája és kezelési módjai. Számos korszerű kardiológiai módszer és gyógyító eljárás hazai bevezetésében működött közre, 1977 óta végez szívkatéteres beavatkozásokat, 1994-től Magyarországon elsőként végzett transzkatéteres ablációs gyógyítást, ugyancsak elsőként végzett intraoperatív szívelektrofiziológiai műtétet és ICD implantációt Richter Tamás szívsebésszel együtt.

Számos hazai és nemzetközi szakmai és tudományos szervezetben töltött be vezető tisztségeket, 1966 és 1998 között az Európai Kardiológus társaság (ESC) elnökségi tagja, a Magyar Kardiológusok Társaságának főtitkára (1989-1994), illetve alelnöke (1995-2001) volt, alapító tagja a szívritmuszavarok diagnosztikájával és kezelésével foglalkozó európai társaságoknak. Közel háromszáz tudományos publikációja, könyvfejezete jelent meg rangos hazai és külföldi folyóiratokban, könyvekben. Tudományos munkája elismeréseként 1998-ban az Európai Kardiológus Társaság ezüst érdemrendjét, 2006-ban Gábor György emlékérmet kapott.

Áder János köztársasági elnök (k), Orbán Viktor miniszterelnök (j2) és Kövér László, az Országgyûlés elnöke (j) a Kossuth- és Széchenyi-díjak, valamint a Magyar Érdemrend kitüntetéseinek ünnepélyes átadásán az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján a Parlament kupolacsarnokában 2019. március 15-én, fotó: Koszticsák Szilárd/MTI
BUZÁS EDIT IRÉN genetikus, egyetemi tanár, intézetigazgató, a Magyar Tudományos Akadémia doktora 1959. május 10-én született Cegléden.

1983-ban szerzett általános orvosi diplomát a Szegedi Orvostudományi Egyetemen. 1996-ban lett az orvostudomány kandidátusa, 2007-ben a Magyar Tudományos Akadémia doktora, 2009-ben habilitált. Több külföldi tanulmányutat tett, 2002-ben Széchenyi professzori ösztöndíjban részesült.

1983-tól egyetemi tanársegédként, 1996-tól adjunktusként dolgozott a Debreceni Orvostudományi Egyetem Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézetében. 1998-tól a Semmelweis Egyetem Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézetének egyetemi adjunktusa, 2001 és 2012 között egyetemi tanára, a Gyulladásbiológiai/Membránvezikula munkacsoport vezetője, 2012 óta az intézet igazgatója.

Szakterülete az immunbiológia és az immunológia, kutatási témája a porc proteglikán (aggrecan) T sejt epitóp szerkezetének felderítése BALB/c egérben és a proteoglikán – artritisz kialakulási mechanizmusának vizsgálata BALB/c egérben. Jelentős nemzetközi hírnevet az agrekánnal szembeni immunitással és az autoimmun folyamatok glikozilációs vonatkozásainak vizsgálatával szerzett. Az extracelluláris vezikula kutatásának az egyik világszerte ismert és elismert, úttörő szerepet játszó, vezető véleményformáló kutatója.

Az MTA Elméleti Orvostudományi Bizottságának szavazati jogú tagja, a Magyar Immunológiai Társaság vezetőségi tagja, az International Society for Extracellular Vesicles alapító tagja. A Magyar Anatómusok Társaságának, a Magyar Immunológia Haladásáért Kuratóriumának tagja. Magyar és idegen nyelven kétszáznál több tudományos publikációja, könyvrészlete jelent meg, több nemzetközi tudományos szaklap szerkesztőbizottsági tagja. Tudományos munkájának elismeréseként többek közt 1998-ban Bólyai János Kutatási Ösztöndíjat, 2002-ben Széchenyi Ösztöndíjat, 2007-ben Akadémia Díjat kapott.

CSERMELY PÉTER biokémikus, hálózatkutató, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja 1958. október 7-én született Budapesten.

1982-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) vegyész diplomát szerzett. 1980-ban az orvostudomány kandidátusa, 1994-ben doktora lett. 2013 óta az MTA levelező tagja, az Academia Europae tagja.

Ösztöndíjasként került a Semmelweis Orvostudományi Egyetemre, ahol az Orvosi Vegytani Intézet adjunktusa, majd docense volt, 1999-ben egyetemi tanárrá nevezték ki. 2000 óta a Semmelweis Egyetem Orvosi Vegytani Molekuláris Biológiai és Pathobiokémiai Intézetének egyetemi tanára. 1984-85-ben a syracuse-i New York Állami Egyetemen, 1989-91-ben a Harvard Egyetemen kutatott. 1997-2000 között Széchenyi professzori ösztöndíjban részesült.

Kutatásai a komplex rendszerek adaptációs, tanulási és döntéshozatali mechanizmusai hálózatos vizsgálatával foglalkoznak, a hálózatok dinamikájának feltérképezésével az aminosavaktól a közösségi hálókig. Eredményeiről 14 könyve és 250-nél több tudományos cikke jelent meg.

Fontos feladatának tekinti a tehetséggondozást. 1995-ben Kutató Diák mozgalmat indított a tehetséges középiskolás diákok támogatására. 2006 és 2016 között a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács alapító elnöke volt. 2012-től az Európai Tehetségsegítő Tanács (ECHA) elnöke, vezetésével mára több kontinens 40 országára kiterjedő tehetségsegítő hálózatot hoztak létre. 2013-2015 között a Dzzom, 2014-2016 között a CX-Ray, 2015-től a korábbi diákjaival együtt alapított Turbine hálózatkutató cég tudományos tanácsadó testületének tagja.

1995-2015 között a Magyar Biokémiai Egyesület főtitkári, illetve alelnöki teendőit látta el. Közéleti szerepvállalása során 2008-2010 között a Sólyom László köztársasági elnök részéről életre hívott Bölcsek Tanácsának tagja volt. Munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el, 2004-ben Az év ismeretterjesztő tudósa lett, 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést vehette át. 2010-ben Magyar Örökség-díjat, 2011-ben Prima-díjat kapott.

FODOR PÁL történész, turkológus 1955. február 3-án született Aszófőn.

1979-ben diplomázott az Eötvös Loránd Tudományegyetem történelem-török szakán. 1988-ban szerzett doktori, 1993-ban kandidátusi címet, 2007-től a Magyar Tudományos Akadémia doktora.
1980-ban lett az MTA Nyelvtudományi Intézet Orientalisztikai Munkaközösségében munkatársa, 1983-tól tudományos továbbképzési ösztöndíjasa, 1987-től tudományos munkatársa, a kutatócsoport tudományos titkára. 1992-ben az MTA Történettudományi Intézetének (2012-től Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet) tudományos munkatársa lett, s végigjárva a tudományos ranglétrát 2013-tól 2019-ig az intézet főigazgatója volt, azóta az intézet tudományos főtanácsadója, s a Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója.

1979-től jelennek meg publikáció rangos hazai és nemzetközi turkológiai és történettudományi folyóiratokban és gyűjteményes kötetekben. Az Oszmán Birodalom és a török hódoltság korának egyik legjelentősebb kortárs hazai kutatója, különösen az oszmán állam kialakulása, társadalmi és katonai szervezete, az oszmán politikai gondolkodás és államideológia, a magyarországi török hódítás és berendezkedés a szakterülete. Számos hazai és nemzetközi pubikáció fűződik nevéhez. Fontosabb munkái közé tartoznak a törökkel való kiegyezés lehetőségének historiográfiai illúziójával leszámoló és az oszmánok európai politikáját elemző monográfiái.

Akadémiai doktori disszertációjában meggyőzően bizonyította be, hogy azok a 16-17. század fordulója körüli változások az Oszmán Birodalom pénzügyi és igazgatási rendszerében, amelyeket a korábbi nemzetközi irodalom válságjelenségekként értékelt, valójában egy átfogó reformpolitika elemei voltak.

Tevékeny szerepet vállal a szakmai közéletben, többek közt az Árpád-ház Program Operatív Testülete ügyvezető elnöke, az Academia Europea tagja, a Magyar Történelmi Társulat igazgatóválasztmányi tagja, a Türk Tarih Kurumu (Török történeti Társaság) tiszteletbeli tagja.

Tudományos munkássága elismeréseként 2001-ben a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány Deák Ferenc kutatói díját, 2002-ben Szakály Ferenc-díjat, 2004-ben az MTA elnökségének Akadémiai Díját, 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét, 2016-ban a Magyar Érdemrend Középkeresztjét kapta, 2016-ban Szentendre díszpolgára lett.

KÁDÁR BÉLA közgazdász, politikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja 1934. március 21-én született Pécsett.

Budapesten, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem pénzügyi szakán szerzett diplomát 1956-ban. Ezután a Magyar Nemzeti Bankban, majd 1960-ig az Elektroimpex Külkereskedelmi Vállalatnál dolgozott.

Tudományos pályafutását 1964-ben a Konjunktúra- és Piackutató Intézet fejlődő országokat kutató csoportjának vezetőjeként kezdte meg. Két év után az MTA Afroázsiai Kutató Központjába került. 1972-ben az MTA Világgazdasági Kutatóintézete fejlett tőkés országok osztályának vezetőjévé nevezték ki.

1957 és 1965 között – kis kitérővel – spanyol leíró nyelvtant és történelmet tanított az ELTÉ-n, 1967-1968 között a Harvard Egyetemen volt Ford-ösztöndíjas. Vendégtanárként a Santiago de Chile-i Egyetemen (1970) és a limai San Marcos Egyetemen (1971-1972) is oktatott. Kutatási területe a gazdasági és iparfejlődés, a nemzetközi kapcsolatok és az összehasonlító gazdaságpolitika. Több tudományos könyv és szakcikk szerzője.

1970-ben a közgazdaság-tudomány kandidátusa, 1980-ban akadémiai doktor lett. 2001-ben az MTA levelező, 2007-ben rendes tagjává választották.

A közéletbe a rendszerváltás idején kapcsolódott be. 1988-1990 között az Országos Tervhivatal Tervgazdasági Intézetének igazgatója volt. 1990-1994 között az Antall-kormány nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztereként kapott szerepet. 1994 és 1998 között a Magyar Demokrata Fórum (MDF) országgyűlési képviselője volt. 1999-től 2003-ig rendkívüli és meghatalmazott nagykövetként Párizsban az OECD mellett működő állandó magyar képviseletet vezette. 2002-2008-ban a Monetáris Tanács tagja volt.

2002 és 2008 között elnökként vezette a Magyar Közgazdasági Társaságot, amelynek örökös tiszteletbeli elnöke.

1985-ben Akadémiai Nagydíjban, 2003-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal kitüntetésben részesült. 2009-ben Húsz éves a Köztársaság Díjat kapott.

KARÁDI ISTVÁN PÉTER belgyógyász szakorvos, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja 1951. június 2-án született Budapesten.

1975-ben diplomázott a Semmelweis Orvostudományi Egyetem általános orvosi karán, 1980-ban belgyógyászati szakvizsgát tett. 1990-ben kandidátusi fokozatot szerzett, 1998-ban az MTA doktora lett. 2013-ban választották az MTA levelező tagjává.

1975-től dolgozik a SOTE ÁOK III. számú Belgyógyászati Klinikáján, 1990-től adjunktus, 1996-tól docens, 2000-től egyetemi tanár. 1982-től 1985-ig a klinika lipidológiai ambulanciájának vezetője, 1997-2001 között a SOTE ÁOK Kútvölgyi Klinikai Tömb Igazgatóságának megbízott, majd kinevezett igazgatója, a Tömb Tanácsának elnöke volt. 2001-től 2016-ig a SOTE ÁOK III. Belgyógyászati Klinika igazgatója, tanszékvezetője, 2006-tól 2013-ig a SOTE Általános Orvostudományi Kar dékánja volt.

1997-2001 között Széchenyi professzori ösztöndíjasban részesült, több külföldi tanulmányutat tett.

Kutatási területe az anyagcserebetegségek, a diabetológia, a lipidolódia, különös tekintettel a zsír- és cukoranyagcsere betegségekre, az érelmeszesedés patomechanizmusának vizsgálata. Munkacsoportjával hazánkban elsőként jelezte a sztatin kezelés elégtelen perzisztenciájának negatív hatását a súlyos szív- és érrendszeri betegségek megelőzésére.

Kiterjedt szakmai-közéleti tevékenységet folytat, számos tudományos társaság tagja, vezetője. 2004 óta az MTA közgyűlési képviselője, a Lege Artis Medicinae és a Magyar Belorvosi Archívum szerkesztőbizottsági tagja, a Családorvosi Fórum főszerkesztője. Kétszáznál több tudományos közleménye, több könyvrészlete jelent meg magyar és idegen nyelven.

1985-ben oktatási munkájáért Miniszteri Dicséretben részesült, 1999-ben Batthyány-Strattmann László díjat, 2001-ben a Magyart Tudományos Akadémia Pro Scientia Hungarica díját nyerte el, 2014-ben Genersich Antal-díjjal jutalmazták.

KISS JENŐ nyelvész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, 1943. február 1-jén született a Győr-Moson-Sopron megyei Mihályiban.

Az ELTE BTK magyar-latin szakán kezdett tanulni az Eötvös Collegium tagjaként, 1966-ban szerzett diplomát magyar és finnugor szakon. 1968-ban védte meg doktori disszertációját, 1977-ben a nyelvtudomány kandidátusa, 1989-ben a nyelvtudomány doktora lett. 2001 óta az MTA levelező, 2007 óta rendes tagja.

1966-tól az ELTE Magyar Nyelvtudományi Tanszékén lett gyakornok, majd 1967-től tanársegéd, 1976-tól adjunktus, 1980-tól docens, 1993-tól egyetemi tanár. 1969-1975 között a göttingeni egyetem magyar lektora volt, vendégtanárként oktatott a berlini Humboldt Egyetemen és a helsinki egyetemen, 1997-2000 között Széchenyi professzori ösztöndíjban részesült.
1991-től 2006-ig a magyar nyelvtörténeti és nyelvjárástani tanszék vezetője, 1989-2008 között a Magyar Nyelvtudományi Tanszékcsoport (2002 óta Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet) igazgatója, 2003-tól 2008-ig az ELTE Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet igazgatója, 2002-2008 között az MTA Nyelvtudományi Bizottságának elnöke volt, 2007-től 2011-ig az MTA és az ELTE közös Geolingvisztikai Kutatócsoportját vezette.

Kutatási területei a dialektológia, a szociolingvisztika, a nyelvtörténet és a nyelvtudomány-történet. Jelentős szerepe volt a magyar nyelvjáráskutatás módszertanának megújításában, a szociolingvisztikai (társadalomnyelvészeti) és a strukturális szempontok nyelvjárástani alkalmazása terén.
1974-ben a Magyar Nyelvtudományi Társaság titkárává, 1990-ben főtitkárává, 2005-ben elnökévé választották. Több szakmai szervezet, társaság tagja, illetve vezetője. Számos publikációja, tanulmánya és könyve jelent meg.

Tudományos munkáját 1978-ban Akadémiai Díjjal (megosztva), 1981-ben Csűry Bálint-emlékéremmel ismerték el, 2008-ban a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány Pázmány Péter felsőoktatási díját, ugyanabban az évben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést vehette át, 2012-ben Pais Dezső-, 2013-ban Lőrincze-díjat kapott.

KISS L. LÁSZLÓ fizikus-csillagász, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, 1972. augusztus 8-án született Szabadkán.

1996-ban diplomázott a szegedi József Attila Tudományegyetem fizika szakán. 2000-ben PhD fokozatot szerzett, 2007-ben az MTA doktora lett. 2013-tól az MTA levelező tagja.
1999-től a Szegedi Tudományegyetemen indított csillagász szakon oktatott, 2002-től Sydneyben posztdoktori képzésen a vörös óriáscsillagokat és a csillagpulzációt vizsgálta. 2009-ben tért vissza Magyarországra, s az MTA Konkoly Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézet tudományos tanácsadójaként önálló kutatócsoportot létesített. 2019-től az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontjának főigazgatója.

Kutatási területei a csillagszerkezet és csillagfejlődés, a csillagpulzáció, a szoros kettőscsillagok kölcsönhatásai és a csillaghalmazok asztrofizikája, exobolygók, bolygókeletkezés más csillagok körül. Kutatásait nemzetközi együttműködésben végzi. A Szegedi Tudományegyetem Asteroid Survey kisbolygó-kutató programjának alapítója, a program keretében kisbolygók felfedezője. Az MTA Lendület-programjában más csillagok körül keringő bolygókat vizsgál, illetve részt vesz a Kepler-űrtávcső asztroszeizmológiai konzorciumának munkájában, kulcsszerepet játszott egy különleges hármas csillagrendszer felfedezésében és jelentőségének értelmezésében.

Az MTA Csillagászati és Űrfizikai Tudományos Bizottságának szavazati jogú tagja, számos nemzetközi tudományos szervezet tagja, több folyóirat szerkesztőbizottsági tagja. Több száz tudományos közleménye jelen meg magyar és idegen nyelven. Tudományos munkáját 2011-ben Detre László-díjjal jutalmazták.

KOVÁCS ISTVÁN József Attila- és Babérkoszorú díjas költő, író, műfordító, történész, polonista 1945. augusztus 18-án született Budapesten.

1968-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) történelem-lengyel szakos tanári diplomát szerzett, 1971-72-ben Herder-ösztöndíjasaként a Bécsi Egyetemen tanult. 1992-től a történettudomány kandidátusa, 2010-től a Magyar Művészeti Akadémia, 2013-tól a Krakkói Lengyel Tudományos Akadémia tagja.

1969-től az Eötvös-könyvtár dokumentátoraként, 1971-től az Eötvös Kollégium levéltárosaként, 1972-től a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kelet-európai irodalomtudományi tanszéki kutatócsoportja, 1981-től az ELTE bölcsészkara lengyel tanszékének munkatársaként dolgozott. 1995-1999 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem lengyel tanszékvezető docense, 2004-2012 között az MTA Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa volt.

Költői pályája 1969-ben a Kilencek csoport Elérhetetlen föld című antológiájával indult. 1973-ban Havon forgó ég címmel jelent meg első verseskötete, amelyet később számos verses-, próza-, esszé- és tanulmánykötet követett. Jelentős műfordítói tevékenysége is, ő ültette át magyarra többek között Jaroslaw Iwaszkiewicz Vörös pajzsok és Edward Stachura Szekercelárma című regényét, Józef Wysocki, az 1848-49-es magyar szabadságharc lengyel honvédtábornoka emlékiratait. Műfordítói és történészi munkájával egyaránt a magyar-lengyel történelmi és kulturális kapcsolatok erősítését szolgálja, elsősorban az 1848-49-es forradalom és szabadságharc lengyel vonatkozásait kutatja.

Polonisztikai ismereteit a diplomáciában is kamatoztatta, 1990-től a varsói nagykövetség kulturális tanácsosa, 1994-1995-ben, illetve 1999 és 2003 között krakkói főkonzul volt.
Munkásságát többek között 1984-ben József Attila-, 1999-ben Déry Tibor-díjjal, 2003-ban Krakkó díszpolgári címével, 2008-ban Akadémiai Díjjal ismerték el, 2011-ben a Magyar Köztársaság Babérkoszorúja, 2012-ben a Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetést vehette át.

KULIN FERENC József Attila-díjas irodalomtörténész, író, kritikus, szerkesztő 1943. október 27-én született Pomázon.

1968-ban szerzett középiskolai tanári oklevelet az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar-orosz szakán. Végzése után a pásztói Mikszáth Kálmán Gimnázium tanára lett, 1970-2007 között az ELTE BTK felvilágosodás- és reformkori magyar irodalomtörténeti tanszékén oktatott. 1999-től a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának újkori magyar irodalom tanszékvezető docense, 2005-2008 között dékánja volt.

A rendszerváltás idején politikai szerepet is vállalt, 1990-től a Magyar Demokrata Fórum, 1996-98-ban az ebből kivált Magyar Demokrata Néppárt országgyűlési képviselője volt, 1994-ig a kulturális bizottság elnökeként dolgozott. 2000-ben a Köztársasági Elnöki Hivatal Társadalompolitikai főosztályvezetője, 2002-ben a Kölcsey Intézet igazgatója volt.
1970-től az Irodalomtörténet című folyóirat segédszerkesztője, 1972-től a Jelenlét című egyetemi lap felelős szerkesztője volt. 1975-től a Mozgó Világ főszerkesztő-helyettese, 1981-től főszerkesztője volt e tisztségből 1983-ban a kultúrpolitika irányítói eltávolították. 1989-90-ben a Magyar Napló főszerkesztőjeként dolgozott. 2013-tól a Magyar Művészeti Akadémia folyóirata, a Magyar Művészet főszerkesztője.

1970-től a Magyar Irodalomtörténeti Társaság, 1987-t?l a Kölcsey Társaság, 1989-t?l a Magyar Írószövetsége tagja. Tudományos tevékenységének fő témái a magyar reformkor, a magyar nemzettudat és az időszerű politológiai kérdések, több könyve jelent meg. 2009-ben József Attila-díjjal tüntették ki, 2013-ban megkapta a Magyar Érdemrend középkeresztjét.

KURUTZNÉ KOVÁCS MÁRTA építőmérnök, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja 1940. március 24-én született Budapesten.

1964-ben szerzett mérnöki diplomát a Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karán. Ezután az egyetem Tartószerkezetek Mechanikája Tanszékén gyakornok, 1965-től tanársegéd, 1972-től adjunktus, 1986-tól docens, 1994-től egyetemi tanár lett. 1991-től a tanszék helyettes vezetője, 1996-2004 között vezetője volt, 2010 óta professor emerita. Oktatott a nappali, a doktorandusz, az angol nyelvű, a szakmérnöki képzésben és a mérnöki továbbképzésben is, társszerzője a Szilárdságtan című egyetemi tankönyvnek.

1972-ben védte meg egyetemi doktori disszertációját, 1985 óta a műszaki tudomány kandidátusa, 1994 óta doktora. 1994-ben PhD-fokozatot szerzett és még ugyanebben az évben habilitált. 2004-től az MTA levelező, 2010-től rendes tagja.

Főbb kutatási területe a mechanika és a biomechanika. Ezen belül a szerkezetek nemsima analízise, a variációs elvek egyenlőtlenségi feltételei és az emberi lumbális gerinc kísérleti és numerikus biomechanikai vizsgálata, paraméteranalízise. Kísérleteken alapuló viszkoelasztikus numerikus modelleket dolgozott ki az lumbális gerinc nyújtására. A csigolyák törésvizsgálata alapján meghatározta a csontritkulásos betegek csigolyáinak közelítő nyomási teherbírását a nemek, az életkor, a csontsűrűség és a csigolyák morfometriai jellemzőinek függvényében. A gerinc egyes részeinek öregedési károsodási folyamatainak, valamint hirtelen bekövetkező sérüléseinek, új műtéti eljárásainak mechanikai követésére numerikus szimulációt végzett.

Több mint kétszázötven tudományos publikáció szerzője vagy társszerzője, több szaklap szerkesztőbizottsági tagja. Számos hazai és nemzetközi tudományos szervezet, köztük a Nemzetközi Biomechanikai Társaság tagja. 2003-ban Ipoly Arnold tudományfejlesztési díjat, 2005-ben Szent-Györgyi Albert-díjat, 2011-ben Simonyi Károly-díjat kapott. 2013-ban Budapest díszpolgára lett.

PÓCS ÉVA néprajztudós, a Magyar Tudományos Akadémia doktora 1936. június 27-én született Budapesten.

1960-ban szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán muzeológusi és középiskolai tanári diplomát. 1982-ben lett a néprajztudomány kandidátusa, 1998-tól az MTA doktora.

Végzése után a szolnoki Damjanich János Múzeum segédmuzeológusa, 1962-től muzeológusa lett. 1965-1968 között az ELTE BTK Folklore Tanszékén volt aspirantúra. 1968-tól az MTA Néprajzi Kutatóintézetének tudományos munkatársa, később főmunkatársa, 1990-től a néphit és népszokás osztály vezetője, 1997-től nyugdíjas részmunkaidős vezetője, 2001 és 2003 között részmunkaidős főmunkatársa volt. Nevéhez fűződik a Néphit Archívum létesítése.

1991-ben kezdett tanítani a mai Pécsi Tudományegyetem Néprajzi Tanszékén, ahol 1993 óta egyetemi docens, 1999-től a Néprajz – Kulturális Antropológia Tanszék egyetemi tanára volt, 2008-tól professor emerita.

Kutatási területe a magyar néphit rendszere, történeti kérdései, a közép- és délkelet európai összehasonlító hiedelemkutatás, európai mitológiák és vallásetnológia, boszorkányság, halottkultusz, samanizmus, szakrális kommunikáció. Az 1980-as évek elején a történelmi antropológia új kutatási területét fedezte fel, s magyarországi tapasztalatainak az összehasonlítása érdekében számtalan európai szintű konferenciát és munkatalálkozót szervezett. Több száz publikációja jelent meg, számos könyv szerzője vagy szerkesztője, tanulmánykötet-sorozat készítője. Az MTA Néprajztudományi Bizottságának és több szaklap szerkesztőbizottságának tagja.

1972-ben Jankó János-díjat, 1995-ben Györffy István emlékérmet és Pro Scientia díjat és emlékérmet kapott. 2000-ben Szűcs Jenő-díjban, 2002-ben Ortutay Gyula emlékéremben részesült, 2004-ben Herder-díjat vehetett át.

RÓNYAI LAJOS matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja 1955. január 18-án Szekszárdon született.

A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem matematikus szakán végzett 1979-ben. 1987-től a matematikai tudományok kandidátusa, 1999 óta az MTA doktora. 2001-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 2007 óta rendes tagja.

1979-ben kezdett dolgozni az MTA Számítástechnikai Kutatóintézetében, 1987-től tudományos főmunkatársként, 1999-től tudományos tanácsadóként, 1995-től az Informatikai Laboratórium vezetője volt, 2008-ban vette át a SZTAKI Számítástudományi Kutatócsoportjának vezetését.

1984-1985-ben vendégoktató volt az Oregoni Egyetem Számítástudományi és Informatikai Tanszéken, 1988-1989-ben a Chicagói Egyetem Számítástudományi Tanszéken. 1998 és 2001 között Széchenyi professzori ösztöndíjban részesült. Kutatóintézeti állása mellett 1990-től a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) szerződéses, 1992-től félállású oktatója volt. 1996-ban habilitált, majd

1998-ban egyetemi tanári kinevezést kapott a BME Algebra tanszékére, ahol 2001 és 2014 között tanszékvezető volt. Kutatási területe a számítástudomány, ezen belül elsősorban algoritmusok, adatbázisok és szimbolikus számítások, az algebra alkalmazásai, diszkrét matematika. Számos tudományos társaságban, tudományos közéleti szervezet munkájában működik közre.

1979-től a Bolyai János Matematikai Társulat, 1991-től a magyar ACM-Chapter, 2001-től az MTA Számítástudományi Bizottsága, 2005-2008 között az MTA Doktori Tanácsának póttagja, 2011-től az MTA Doktori Tanács, 2007-től az MTA Matematikai Osztálya Doktori Bizottság, 2015-től az MTA Publikációs Elnöki Bizottság tagja. Emellett az Acta Mathematica Hungarica, a Matematikai Lapok és az Alkalmazott Matematikai Lapok szerkesztőbizottságának is tagja.

Több mint kilencven tudományos publikáció szerzője vagy társszerzője, az 1998-ban megjelent Algoritmusok című egyetemi tankönyv társszerzője. 1985-ben Akadémiai Ifjúsági Díjban, 2000-ben Benedikt Ottó-díjban és Bolyai Farkas-díjban, 2006-ban a Debreceni Egyetem Informatikai Karának Díjában, 2015-ben Szele Tibor-emlékéremben részesült.

SÓTONYI PÉTER TAMÁS állatorvos-anatómus, az MTA doktora 1954. szeptember 27-én Mosonmagyaróváron született.

1979-ben szerzett diplomát a budapesti Állatorvostudományi Egyetemen. 1989-ben az állatorvos-tudomány kandidátusa lett, 1994-ben habilitált, 2013 óta a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) doktora.

1979-ben az Állatorvostudományi Egyetem Anatómiai és Szövettani Tanszékén tudományos továbbképzési ösztöndíjas, 1982-ben a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Biológiai Intézetében ösztöndíjas aspiráns volt. 1985-től az Állatorvostudományi Egyetem (majd annak jogutódjaként 2000. január elsejétől a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kar) Anatómiai és Szövettani Tanszékén tanársegéd, adjunktus, docens, 2001-től egyetemi tanár, tanszékvezető, dékán, 1997-ben Széchenyi Professzori Ösztöndíjas volt. 2016-tól az újra önálló Állatorvostudományi Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára, rektora.

Főbb kutatási területe a neurobiológia, a fejlődéstan és a makroszkópos anatómia, régészeti állattannal kapcsolatban anatómiai vizsgálatokat végez háziállatok csontozatán. Rendszeresen oktat a Temesvári Egyetemen, meghívott oktató vendég professzor az amerikai Yale Egyetemen.

Tudományos munkásságát 38 közlemény jelzi, kilenc könyv szerzője vagy társszerzője magyar és idegen nyelven. A Nemzeti Lovas Programban a lovas oktatás kidolgozása fűződik nevéhez. A hazai PhD, illetve MTA doktora fokozati eljárásokban számos alkalommal vett részt bíráló bizottsági elnökként vagy tagként. Az MTA doktor képviselője, a Semmelweis Egyetem Doktori Tanácsának külső tagja, a Magyar Anatómusok Társaságának vezetőségi tagja, a Magyar Állatorvosok Világszervezetének alelnöke, a Magyar Állatorvos-történelmi Társaság elnöke, a Magyar Lovassport Szövetség alelnöke. Az Európai Állatorvos-anatómus Társaság vezetőségének tagja, a Nomina Anatomica Veterinaria szerkesztőbizottsági tagja, az Állatorvos-anatómusok Világszövetségének alelnöke.

2002-ben Apáczai Csere János-díjat, Nagyváthy János-díjat, 2008-ban a Magyar Állatorvos-anatómus emlékérmet, 2010-ben Hutyra Ferenc-emlékérmet, 2015-ben a Magyar Érdemrend középkeresztje (polgári tagozata) kitüntetést, 2017-ben a magyar oktatás és köznevelés kategóriában Prima-díjat, 2018-ban életmű díjat kapott.

VÖRÖS ATTILA geológus-paleontológus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja 1944. június 3-án Budapesten született.

1968-ban az Eötvös Loránd Tudomány Egyetemen (ELTE) geológusi diplomát szerzett. 1985-ben lett a földtudomány kandidátusa, 1997-ben az MTA doktora, 1998-2001 között Széchenyi professzori ösztöndíjas volt, az ELTE címzetes egyetemi magántanára. 2004-től az MTA levelező, 2010 óta rendes tagja.

1968-tól tudományos segédmunkatárs volt az ELTE őslénytani tanszékén. 1970-től a Magyar Természettudományi Múzeum Föld- és Őslénytárának (ma Őslénytani és Földtani Tár) muzeológusa, tudományos főmunkatársa, 1985-től főosztályvezetője, majd 1986-tól 2002-ig vezetője volt, ezután 2012-es nyugdíjazásáig főmuzeológusként dolgozott. 2003-ban ő alapította meg az MTA-MTM Paleontológiai Kutatócsoportot, melynek 2011-ig volt a vezetője, jelenleg kutatóprofesszora.

Kutatási területe a jura brachiopodák rendszertani, paleoökológiai és ősállatföldrajzi vizsgálata, a középső triász ammoniteszek rendszertani és biosztratigráfiai kutatása, üledékföldtan, ősföldrajz és lemeztektonika, az alp-kárpáti régió mezozoós rétegtana és ősföldrajza.

Az MTA Földtani Tudományos Bizottságának és az MTA Paleontológiai Tudományos Bizottságának szavazati jogú tagja, utóbbinak 1990-1996 között titkára, 2005-ig elnöke volt. A Magyarhoni Földtani Társulat (MFT) választmányának tiszteleti tagja, 2009-2012 között társelnöke, 1990-1994 között az MFT Őslénytani Szakosztályának elnöke volt, tagja az Akadémiai Klub Egyesületnek.
Több mint kétszáz magyar és idegen nyelvű tudományos publikáció szerzője vagy társszerzője. Tudományos munkássága elismeréseként 1996-ban Akadémiai Díjat, 2000-ben, majd 2012-ben második alkalommal is Hantken Miksa-emlékérmet, 2005-ben Ipolyi Arnold-díjat kapott.

 

Kapcsolódó cikkek