fotó: pixabay.com

Bemutatták az idei nyerteseket

Tizenöt új Lendület-kutatócsoport alakulhat meg idén a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) fiatal kutatók számára kiírt kiválósági programja keretében. Az új Lendület-kutatócsoportok vezetői szerdán ismertették kutatási programjukat az MTA Székházában.

A pályázati kiírásra idén 64-en jelentkeztek, közülük 15-en nyerték el az akadémiai támogatást: a Lendület I. kategóriában 10, a Lendület II. kategóriában pedig 5 kutató. A bölcsészet- és a társadalomtudományok területéről hárman, az élettudományok területéről öten, a matematika és természettudományok területéről pedig heten kerültek a támogatottak közé. A nyertesek közül 11-en valamelyik hazai egyetemen, 4-en pedig az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat intézeteiben alakíthatnak önálló kutatócsoportot – mondta a pályázat eredményeit ismertetve Erdei Anna, az MTA főtitkár-helyettese.

A kiválósági program keretében megkezdődhet például a Tejútrendszer kémiai feltérképezése, valamint a kardioonkológiai és onkokardiológiai betegségek molekuláris mechanizmusának kutatása, és terápiás és diagnosztikus célú vizsgálata is.

“A tudomány világának kiélezett versenyében csak azok tudnak helyt állni, akik a legkiválóbb külföldi szellemi műhelyekben szereznek ismereteket, technikai tudást. El kell tehát menni, de az a kívánatos, ha tapasztalatok birtokában visszajönnek a tehetséges fiatalok”

– fogalmazott Erdei Anna köszöntőjében, hozzátéve, hogy a tudományos eredményekért, valamint az azokat produkáló legkiválóbb koponyákért is hatalmas verseny folyik világszerte, remek munkakörülményekkel és kiszámítható tudományfinanszírozási rendszerekkel kecsegtetik a legtehetségesebb fiatalokat.

Erre a kihívásra igyekezett választ adni az MTA 2009-ben, amikor először hirdette meg a fiatal kutatók számára kiválósági programját, a Lendületet. A főtitkárhelyettes szerint a Lendület program elindítása óta eltelt időben sokszorosan bebizonyosodott, hogy ez a program vonzó a legkiválóbb fiatal kutatók számára. Valós alternatívát kínál azoknak, akik az őket foglalkoztató probléma tudományos igényű megválaszolására önálló kutatócsoportot szeretnének alakítani. Ezt az elmúlt 12 évben összesen 204-en tehették meg. Erdei Anna örvendetesnek nevezte, hogy nő a Lendület-nyertesek között a nők aránya. 2009 óta 27 nő alapíthatott Lendület-kutatócsoportot a 162 férfi mellett, az utóbbi 4 évben pedig 20 százalék feletti volt a női nyertesek aránya. Idén ez az arány elérte a 33 százalékot, a 15 nyertes között 5 nő található.

“A Lendület program keretében a kutatóközpontok és kutatóintézetek mellett az egyetemeken is alakultak kutatócsoportok, így az MTA hozzájárult a hazai felsőoktatás legkiválóbb szellemi műhelyeinek megerősítéséhez is”

– mondta Erdei Anna.

Emlékeztetett arra, hogy az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Titkársága és az MTA Titkársága között idén januárban kötött megállapodás szerint mind a pályázatok kiírásáról és elbírálásáról, mind pedig a finanszírozásáról és a projektek monitorozásáról továbbra is az MTA gondoskodik. Ehhez a megfelelő pénzügyi alapot az a 7,3 milliárd forintos többlettámogatás biztosítja, amelyet az Országgyűlés döntése nyomán az MTA a tudományos közösséget szolgáló akadémiai feladatok megvalósítására, így többek között a Lendület program folytatására és megerősítésére fordíthat. Ez azt is jelenti, hogy a kutatócsoport-vezetők illetménye a Lendület I. esetében bruttó 1 millió forint, a Lendület II. esetében pedig bruttó 1,3 millió forint lesz. Ennek megfelelően 2022. január 1-jétől erre a szintre emelkedik további 68, 2017-ben, 2018-ban, 2019-ben és 2020-ban indult kutatócsoport vezetőinek illetménye is.

A program fő célja a külföldön dolgozó tehetséges kutatók hazahívása, illetve a magyarországi kutatóhelyeken tudományos munkát végző tehetségek itthontartása.

“További célja, hogy a befogadó kutatóhelyeken új téma kutatására alakuló kutatócsoportok számára biztosítson forrást. A program tehát a kiválóság és a mobilitás együttes támogatására irányul”

– foglalta össze Erdei Anna az ünnepségen, amelyen az új Lendület-kutatócsoportok vezetői röviden ismertették kutatási programjukat.

Kapcsolódó cikkek