A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnökségi ülésére érkezõ Lovász László elnök integet az akadémia tervezett átalakítása ellen szervezett tüntetés résztvevõinek az MTA székháza elõtt Budapesten 2019. február 12-én., fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Az MTA nem adja fel

Az MTA nem adja fel

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) képviselői május 30-án jegyzéket adták át "a kutatás, fejlesztés és innovációs rendszer intézményrendszerének és finanszírozásának átalakításához szükséges egyes törvények módosításáról" szóló törvénytervezethez az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) képviselőinek. Ezt közölte a tudós testület csütörtökön.

A közleményben az MTA kiemelte, hogy változatlanul fenntartja azt az álláspontját, amelyet 191. közgyűlésén hozott határozataival megfogalmazott.

a kutatóhálózat maradjon az akadémiánál a kormány céljait jobban támogató új irányítási struktúrával.

Az MTA erre tekintettel tette meg észrevételeit az Innovációs és Technológiai Minisztérium számára 2019. május 30-án átadott jegyzékében – áll a dokumentumban.

Az MTA a jegyzékben tételesen felsorolta azokat a rendelkezéseket, amelyek az MTA és az ITM stratégiai és szakmai munkacsoportjának konszenzussal elfogadott határozataiból nem teljesülnek a törvénytervezetben. Az MTA kéri e határozatok érvényre juttatását.

Az MTA a kutatóhálózatát érintő szabályozásról szólva – többek között – a főhivatású kutatói foglalkoztatási formának és az alapellátási támogatás elemeinek visszaemelésére kéri a jogalkotót. Állást foglal amellett, hogy az átalakítás 2020. január 1-jétől lépjen hatályba.

A jegyzékben az MTA leszögezte, hogy elfogadhatatlannak tartja a törvénytervezetben szereplő, az akadémia tulajdonát érintő rendelkezéseket, amelyek az MTA szerint az alaptörvénybe ütköznek.

“Az MTA egyedi magánjogi szerződések keretében kívánja és fogja – a szükséges mértékben – biztosítani jelenlegi intézményei számára a tulajdonában lévő vagyontárgyak használati jogát”

– írják.

A jegyzék külön foglalkozik a törvénytervezet azon pontjaival, amelyek az MTA köztestületét érintik a kutatóhálózati átalakítással összefüggésben, valamint azokkal a tervezett változásokkal is, amelyek az MTA szerint nem indokolhatók a törvényjavaslat deklarált céljaival.

Ezek között az MTA kéri változatlanul hagyni az MTA-törvény azon rendelkezését, amely az akadémiai költségvetési szervek felsorolását tartalmazza.

A jegyzék összhangban van a kutatóhálózat vezetőinek május 29-én kiadott állásfoglalásával, továbbá az MTA elnöki titkárságára az akadémia tudományos osztályaitól, akadémikusaitól és kutatóitól folyamatosan érkező észrevételekkel – hangsúlyozza a közlemény, amely felidézi azt is, hogy az MTA fiatal kutatói, a Lendület kutatócsoport-vezetők május 30-án nyílt levelet jelentettek meg, amelyben arra kérik Orbán Viktor miniszterelnököt és a kormányt, hogy

“ezt az átgondolatlan, szakmai indokokkal nem alátámasztható és ezért jelen formájában rendkívül káros törvénytervezetet”

ne támogassák. A levelet több mint 100 kutatócsoport-vezető írta alá.

Kapcsolódó cikkek