“Az ösztöndíjprogram célja a magas színvonalú alkotó- és előadóművészeti, valamint művészetelméleti tevékenységek támogatása az építőművészet, film- és fotóművészet, iparművészet és tervezőművészet, irodalom, képzőművészet, művészetelmélet, népművészet, színházművészet és zeneművészet kategóriában”
– mondta az eseményen Vashegyi György, az MMA elnöke. Emlékeztetett arra, hogy az ösztöndíjprogram 2018-ban, többéves előkészítés után indult útjára.
“A pályázati lehetőséget a 18 és 50 év közötti magyar művészeknek kínálják, a kiírásban nem adnak tematikus ajánlásokat, mert a művészi fantázia alkotói szabadságát így sem kívánják korlátozni”
– fűzte hozzá.
A minőség fontosságát hangsúlyozva elmondta, hogy az ösztöndíjat elnyerőket tizenhárom-tizenötszörös túljelentkezés után választották ki, s ebben a pályázók személyes hitelessége is szerepet játszott. Az elnök felhívta a figyelmet a felelősség és a közösségépítés jelentőségére is.
Az MMA három évre szóló, havi bruttó 200 000 forint összegű művészeti ösztöndíj elnyerésére hirdetett pályázatot idén februárban. A támogatásban szeptember 1-től száz fiatal és középgenerációs művész részesülhet. Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára az egyéni munka mellett a személyes találkozók jelentőségét hangsúlyozta, mivel ezek lehetőséget adnak más alkotókkal való kapcsolatra, ezáltal gazdagítanak és építik a személyiséget.
Kocsis Miklós, az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének igazgatója a rendezvényen ismertette többek között az ösztöndíjprogram küldetését, alapértékeit és feladatát, valamint az elmúlt években beérkezett pályázatok számát, a nyertesek kor és kategóriák szerinti eloszlását.
Az igazgató kiemelte: a Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetnek az a feladata, hogy segítse az ösztöndíjasokat, mentoráljon, valamint kapcsolatépítési lehetőségek teremtésével kapcsolatos háttérmunkákat végezzen.