Nagy dolgot tett a Nemzeti Örökség Intézete és a Szülők Háza Alapítvány

Nagy dolgot tett a Nemzeti Örökség Intézete és a Szülők Háza Alapítvány

Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) és a Szülők Háza Alapítvány kedden. Ezt mondta a NÖRI.
A szerződés szerint a NÖRI szakmai támogatásával segíti a nemzeti emlékezet kultúrájának, ezen belül a kegyeleti kultúrának, a magyar művelődés-, művészet- és kultúrtörténetnek a megismerését az alapítvány részéről támogatott pszichoszociálisan hátrányos helyzetű családok, fiatalok és az állami gondoskodásban élő gyerekek számára.

A megállapodás kitér arra is, hogy a NÖRI az alapítvány programjaiban résztvevő családokkal és fiatalokkal tematikus idegenvezetés formájában ismerteti meg az üzemeltetése alatt álló temetők, sírkertek és a Nemzeti Gyászpark értékeit, valamint lehetőséget biztosít az alapítvány részéről támogatott gyermekek, fiatalok számára előzetes bejelentés és egyeztetést követően a kihelyezett rendhagyó irodalom-, történelem- és művészettörténeti órákon, múzeumpedagógiai foglalkozásokon történő részvételre, ezek keretén belül a kegyeleti kultúra megismertetésére – olvasható a közleményben.

Mint írják, Radnainé Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója az együttműködésről kiemelte, hogy a NÖRI számára mindig is fontos volt a társadalmi felelősségvállalás és külön öröm számára, hogy ebben az esetben hátrányos helyzetű fiataloknak tudják a Fiumei úti sírkertet mint nemzeti emlékhelyet bemutatni.

“Regős Judit, a Szülők Háza Alapítvány elnöke a megállapodás aláírását követően arra mutatott rá, hogy nélkülözhetetlen megismertetni a gyermekeket a gyász kultúrájával, hiszen az állami gondoskodásban élő fiataloknak sok esetben nincs lehetőségük még halottak napján sem eljutni a temetőbe. Az együttműködés első eseménye november 1-jén lesz, amikor a NÖRI szakképzett idegenvezetője tematikus sétát tart az alapítvány szervezésében érkező fiataloknak”

– áll az összegzésben.

Kapcsolódó cikkek