Az elmúlt évtizedben új települési madárvédelmi problémaként jelentek meg az épületek erkélyein, lapostetőin március-áprilisban fészket építő és kotlani kezdő tőkés récék, amelyek fiókái jellemzően április-májusban kelnek ki és hagyják el fészkeiket. Ekkor lehet találkozni a röpképtelen récefiókákkal, amelyek a magas peremmel rendelkező tetőkről nem tudnak lejutni, így éhen és szomjan pusztulhatnak, vagy nagy magasságból betonra, aszfaltra esve zúzzák halálra magukat, esetleg az autók ütik el őket
– írják a közleményben, hozzátéve,
a jelenség egyelőre Budapestre jellemző, de számítani lehet arra, hogy a viselkedés az ország más nagyvárosaiban is megjelenik.
A többnyire talajon fészkelő ludak, récék és bukók egyes fajai rendszeresen költenek vízközeli sziklafalak párkányain, erdők fáinak odvaiban is, ahonnan a frissen kikelt fiókáknak a mélybe kell vetniük magukat. A fészekhagyó fiatalok vastag és tömött, levegővel teli tollazata az azonnali úszóképesség mellett a sok méter magasan lévő fészekből kiugró madarak testi épségét is biztosítja, nagy százalékban óvva meg őket a becsapódástól. Balesetek ekkor is akadnak, de túléli annyi fióka, hogy a kockázat megérje a szülőknek, a fajnak.
Madaraknál is ismert az a viselkedés, amikor a fajfenntartáshoz kapcsolódó erős motivációs hatás alatt álló élőlény bizonyos kulcsingerek hatására a szemlélő számára megdöbbentő dolgot tesz.
Úgy tűnik, hogy a városok magas épületei ilyen kulcsingert jelentenek a költési izgalomban lévő tőkésréce-tojók számára, amelyek így a fészkeiket a később kikelő fiókák számára nem megfelelő helyekre építik. Ezeken a bajba került családokon könnyen segíthet a lakosság, ha a fiatal állatokat és a tojót külön szállítódobozba teszi, és a közeli Dunánál vagy nagyobb víznél elengedi. A madarak legtöbbször kézzel is könnyen befoghatók. Az eredetileg kavicsos zátonyokon, fövenyeken fészkelő kis lile is gyakran felköltözik gyöngykaviccsal burkolt lapos tetőkre, elsősorban településszéli szuper- és hipermarketek tetőire, ahol fészekhagyó röpképtelen fiókái hasonló problémával szembesülnek, mint a récék.