Az 1944-es náciellenes varsói felkelésben a lengyelek oldalán részt vett magyar katonák emlékműve a parlamenti épületegyüttes közelében áll. A varsói belvárosnak ez a része egyik helyszíne volt az utóbbi napokban zajló tüntetéseknek.
“Értetlenül állunk a rongálás ténye előtt, és nem tudunk logikus összefüggést fölfedezni az emlékmű és a ráfestett ábrák között”
– áll a nagykövetség közleményében.
Az emlékműről készült fényképeken látható egyes ábrák a jelenlegi tüntetések jelképére, a vörös villámra emlékeztetnek. Látható a Harcoló Lengyelország elnevezésű, eltorzított jelkép is. Ez a horgonyalakú szimbólum az eredeti formájában a második világháborús lengyel ellenállásra utal.
A magyar külképviselet köszönötét fejezte ki annak az önkéntesnek, aki megpróbálta eltávolítani a firkálást, valamint megköszönte a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetének (IPN) az emlékmű megtisztítását.
A rendbehozott emlékművet Kovács Orsolya Zsuzsanna magyar nagykövet, Szabó József katonai attasé, valamit az IPN nevében Mateusz Szpytma igazgatóhelyettes megkoszorúzták.