Nagy dolgon dolgozik az agráregyetem

Az állatgyógyászatban használt antibiotikumok kiváltását célzó projekten dolgozik a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Genetika és Biotechnológiai Intézet (MATE GBI) Mikrobiológia és Alkalmazott Biotechnológia Tanszéke egy nemzetközi konzorcium tagjaként. Ezt közölte az intézmény a médiával.

Az eljárás kidolgozására indított NeoGiANT nevű projekt 9,3 millió eurós, azaz körülbelül 3,4 milliárd forint költségéhez az Európai Bizottság majdnem 8,4 millió euróval (több mint 3 milliárd forint) járul hozzá. A tájékoztatás szerint a szőlőtörkölyből kinyerhető polifenolok felhasználásával antibiotikumokat és szintetikus vegyületeket válthatnak ki, így mellékhatásoktól mentesen gyógyíthatók a szarvasmarha-, sertés- és baromfi-tenyésztésben, valamint az akvakultúrában jelentkező egyes betegségek. Az eljárás előnyeként említették, hogy élelmiszeripari hulladékot hasznosít káros vegyszerek nélkül, energiahatékony módon. Végeredményben tehát – mint írták – elősegítheti a fenntartható élelmiszer-előállítást, a NeoGiANT tehát az erőforrás- és klímatudatos termeléshez is hozzájárulhat. Az Európai Bizottság honlapja szerint az együttműködés 8 európai országból és Argentínából 20 résztvevőre terjed ki. A 2025 szeptemberéig tartó projekt koordinátora a spanyolországi Santiago de Compostela egyeteme.

Kapcsolódó cikkek