A szakmai sikerek Nyíregyházára vezették a világ cápakutatóit

A szakmai sikerek Nyíregyházára vezették a világ cápakutatóit

A cápák tartástechnológiája, szaporítása és gyógykezelése is szerepel a Nyíregyházi Állatparkban kedden kezdődött háromnapos nemzetközi konferencia programjában. Az előadásokat és műhelymunkát magában foglaló eseményre a világ tizenhét országából érkeztek tengerbiológusok és akvarisztikai szakemberek.

“A konferencia résztvevői a 200 millió éve létező, a Föld egyik legrejtélyesebb állatainak számító cápák, ráják és porcos halak viselkedését, tartási tapasztalatait és állatorvoslási technikáit osztják meg egymással az elméleti előadások és gyakorlati bemutatók segítségével”

– mondta Gajdos László, az állatpark igazgatója az eseményről tartott keddi sajtótájékoztatón.

Az igazgató megjegyezte, a cápák gyógykezelésében már van tapasztalata az állatpark szakembereinek, hiszen 2012-ben például az egyik homokpadi cápán (Carcharhinus plumbeus) hajtottak végre sikeres életmentő műtétet. A beavatkozásra azért volt szükség, mert az állatnál bélelőesést diagnosztizáltak,

a cápát az altatás után egy altatófolyadékkal ellátott műtőtartályba helyezték, ahol végrehajtották a műtétet.

“A sebészeti beavatkozások mellett az állatok befogásában is nagy tapasztalata van a sóstógyógyfürdői állatkertnek, így a szakmai sikereknek köszönhetően a legutóbbi portugáliai konferencia után idén Nyíregyháza adhat otthont a rangos tanácskozásnak”

– tette hozzá Gajdos László.

Papp Endre vezető állatorvos elmondta, hogy a konferenciának tizenhét országból ötvenhat résztvevője van, nagy részük tengerbiológus és akvarista szakember. Az elméleti előadásokon a 370 ismert cápafaj tartástechnológiájának, szaporításának és gyógykezelésének tapasztalatait osztják meg egymással a résztvevők, a gyakorlati oktatás pedig a legújabb cápavizsgálati módszerekkel és eszközökkel, valamint a kíméletes befogás és bódítás fogásaival is megismerkedhetnek.

“Utóbbi során egy műanyag csőbe terelik be az állatot és így sérülésmentesen emelik ki az akváriumból”

– tette hozzá.

Papp Endre megjegyezte, az egyik előadó olyan rendszert fejleszt, amelyben néhány külső szemrevételezési szempont alapján nyomon lehet követni az adott cápa kondíciójának alakulását, de a konferencia résztvevőinek ezen túl lehetőségük lesz például boncolásra és az állatok altatásának gyakorlására is.

Kapcsolódó cikkek