balerina (illusztráció), forrás: pixabay.com

Idén is lesz Horizont

Idén is lesz Horizont

Idén már hetedik alkalommal rendezi meg a Horizont Nemzetközi Kortárs Fesztivált a Miskolci Nemzeti Színház április 23. és 27. között. Ezt közölték a szervezők kedden.

Azt írták a Miskolci Balett ismét neves koreográfusok és együttesek előadásait hívta meg. Úgy fogalmaztak, minden előadás egy-egy érdekes szeletét mutatja meg a nemzetközi és hazai táncéletnek. Hozzátették, a magyar táncosok legkülönbözőbb képviselői mellett ebben az évben a Nuovo Balletto Di Toscana a Bajadér című előadásával lép fel a borsodi megyeszékhelyen.

Az április 23-án kezdődő Horizont Nemzetközi Kortárs Fesztivál a Miskolci Balett A szerelem hatalma című előadás bemutatójával indul.

Az érdeklődők a GG Tánc Eger Ahogy tetszik újratöltve című Shakespeare feldolgozását és a Duna Táncműhely Tájképek című előadását is láthatják. A legkisebbeknek pedig a Közép-Európa Táncszínház Kócbaba című gyermekdarabjával kedveskednek, amit Halász Judit dalai inspiráltak. A szervezők közölték, a zárónapon gálaműsorral készülnek, amelyet Zsuráfszky Zoltán táncművész kezdeményezésére szerveznek meg a tánc világnapja alkalmából.

A Hazai Pálya című gálaműsoron a táncélet helyi szereplői vesznek részt, meglepetésvendégként pedig a belgrádi szerb Nemzeti Táncalapítvány és Balettiskola csapata csatlakozik hozzájuk.

A fesztiválon nyílik meg Éder Vera és Gálos Mihály Samu fotókiállítása Silent Bodies címmel. A tárlaton a Miskolci Balett táncművészei láthatók. A fotókiállítás az évad végéig látható a Miskolci Nemzeti Színházban.

Kapcsolódó cikkek