forrás: pixabay.com

Huszonhat filmet vetítenek az idei Frankofón Filmnapokon

Huszonhat filmet vetítenek az idei Frankofón Filmnapokon

Március 1. és 12. között a Uránia és Toldi moziban, az Art+ Cinemában és a Francia Intézetben láthatják ezeket az érdeklődők.

A filmekből egy kisebb válogatást március 4. és április 4. között több vidéki városban is bemutatnak.

“A fesztivál programján francia, belga, kanadai, koszovói, marokkói, román, svájci és tunéziai alkotásokat láthat a magyar közönség eredeti nyelven, magyar felirattal”

– közölték a szervezők csütörtökön.

A filmnapok programja a 75. Cannes-i Filmfesztivál nyitófilmjével, a Csapó! című vígjátékkal indul. Michel Hazanavicius Oscar-díjas rendező legújabb alkotása egy viccelődésbe burkolt szerelmi vallomás a mozihoz. Látható lesz a Dalva című belga dráma is, amelyet tavaly Cannes-ban a Kritikusok Hetén a legjobb alakítás díjával és a legjobb játékfilmnek járó Arany Sín díjjal ismertek el. Szintén Cannes-ban debütált Louis Garrel rendezésében és főszereplésével az Ártatlan című film is, az Éjszakai átutazók című alkotás premierjét pedig a 2022-es Berlinalén láthatták először a nézők Charlotte Gainsbourg és Emmanuelle Béart főszereplésével.

Szintén nemzetközi porondon aratott sikert a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon bemutatott A vád című francia dráma, amely egy lehetséges nemi erőszak története köré épül, Charlotte Gainsbourg és Matthieu Kassovitz főszereplésével.

A Torontói Nemzetközi Filmfesztivál kortárs alkotások szekciójában és a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál Horizontok szekciójában sikerrel szereplő A bűn melegágya francia thrillert és a Velencei Filmfesztiválon a Kritikusok Hetének zárófilmjét, a Királynők című marokkói drámát is meg lehet majd tekinteni a seregszemlén, ahogy az idei Goya Filmfesztiválon 17 jelölést begyűjtő As bestas (szörnyetegek) című francia-spanyol thrillert is.

Kapcsolódó cikkek