Erre készülnek a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínházban

Erre készülnek a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínházban

Két előadás, A fehér szarvas és a Kié ez az ország? című darab megtekintését teszi lehetővé a világhálón a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház februárban.

“A társulat célja, hogy a határon túli magyarok közül minél többen megismerhessék a magyar történelmet és a közelmúlt sorsdöntő pillanatait. Az előadásokra a színház honlapján lehet jegyet foglalni”

– hangzott el az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.

Andrási Attila Jászai Mari-díjas író-rendező, a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház igazgatója elmondta, a járvány megakadályozza a társulatot abban, hogy járja a vidéket, ezért a világhálón teszik elérhetővé a színdarabokat.

A Fehér szarvas című darab péntektől érhető el. Az író-rendező elmondta: Zilahy Lajos A fehér szarvas című drámáját szerette volna színpadra állítani, azonban a szerzői jogok egy amerikai cégnél vannak, és a bemutatóig nem kapták meg az engedélyt, ezért egy új darabot írt. Sokat merített Maderspach Viktor Menekülésem Erdélyből, Lehár Antal önéletrajzából és Boroviczényi Aladár A király és kormányzója című könyvéből. Elmondta, a történet IV. Károly visszatérési kísérletei idején zajlik, az első felvonás Erdélyben, a második Budapesten játszódik, az elszakított területek magyarságának lelkiállapotát is megmutatják, közvetlenül a trianoni békediktátum után.

Február 26-tól látható a Kié ez az ország? című előadás.

A rendező elmondta, a darab főhőse Széplaky Vera, akit a román titkosrendőrség 1920-ban utasított ki Erdélyből. 1934-ben elindul vissza Erdélybe, hogy megkeresse a fiát, akit közben román fiatalemberré neveltek.

“Az előadás egy anyáról szól, aki a gyermekét keresi és egy nemzetről, amely a hazáját”

– mondta Andrási Attila.

Kitért arra, hogy a színházjegy megvásárlásával az előadások 72 órán keresztül érhetőek el. Egy előadás legfeljebb 3 alkalommal tekinthető meg.

Kapcsolódó cikkek