fotó: police.hu

Óriási razziát tartottak a rendőrök Budapesten

Óriási razziát tartottak a rendőrök Budapesten

Majdnem száz rendőr részvételével tartottak komplex bűnügyi, rendészeti akciót a főváros 5., 6. és 7. kerületében, a razziában 29 embert fogtak el. Ezt közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kedden a police.hu oldalon.

A szombatról vasárnapra virradóra tartott akcióban a rendőrök 751 embert igazoltattak és 29-et fogtak el vagy vittek be a kapitányságra kihallghatásra.

Ötöt kábítószer birtoklása, kettőt garázdaság, négyet egyéb bűncselekmény elkövetése miatt, kettőt pedig azért, mert eltiltás hatálya alatt vezettek.

Úgy folytatták, hogy a rendőrök közbiztonságra különösen veszélyes eszköz birtoklása, illetve engedély nélküli vezetés miatt egy-egy esetben, forgalomból kivont jármű miatt két esetben tettek szabálysértési feljelentést. Hozzátették, hogy közlekedési szabálysértések miatt két további szabálysértési feljelentést tettek, 16-an bírságot kaptak, míg közterületi alkoholfogyasztás miatt két embert bírságoltak meg. Megtaláltak egy intézetből szökött fiatalt, három emberhez pedig mentőt hívtak, mert rosszul voltak.

Az akcióban 42 taxi ellenőrzését követően a Budapesti Közlekedési Központ munkatársai három jegyzőkönyvet vettek fel.

A hatóságok ellenőriztek egy 5. kerületi szórakozóhelyet is, a rendőrök ott egy embert fogtak el kábítószer birtoklása miatt, tízet pedig mintavételre köteleztek – áll a közleményben.

Kapcsolódó cikkek