Petőfi Attila, a Készenléti Rendőrség Kiemelt Ügyeket Felderítő főosztályának vezetője ismertette: 2016. február 11-én egy budapesti luxuslakásban több lövéssel agyonlőttek egy szlovák férfit és egy nőt, holttestüket feldarabolták, majd Pilisszentivánon elhantolták.
Az ügyre azután derült fény, hogy a magyar gyanúsítottat más ügy miatt letartóztatták, ő beszélt először a gyilkosságról 2017-ben a nyomozóknak.
Szlovák társát a múlt hónapban fogták el a Terrorelhárítási Központ segítségével, amikor Esztergomnál belépett Magyarországra. Petőfi Attila elmondta, 2017-ben konkrétumok nélküli, homályos információkat kaptak a letartóztatásban levő H. Zsolttól arról, hogy Budapesten, a Marina Part Lakópark egyik luxuslakásában szlovák állampolgárokat öltek meg.
A nyomozók megállapították, hogy a lakást bérelték, de időközben felmondták a szerződést, a bérlő pedig hamis iratokkal igazolta magát.
A 2018 januárjában tartott helyszíni szemlén látható, bűncselekményre utaló nyomokat nem találtak, mivel a bérlő és a tulajdonos is rendet tett időközben, sőt új lakók is érkeztek. Egyéb nyomok után kutattak, megvizsgálták a lefolyót, felszedték a parkettát, végül vérnyomokat találtak, amelyekből fel tudták építeni az áldozatok genetikai profilját. Egyikük sem szerepelt a magyar nyilvántartásban, a nemzetközi adatbázisban azonban már azonosítani tudták a 43 éves, magyarajkú J. István szlovák állampolgárt. Ezután közös magyar-szlovák nyomozócsoport alakult a férfi kapcsolatrendszerének feltérképezésére.
Peter Vasilkó, a szlovák Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség munkatársa ismertette, az áldozat egy többszörösen büntetett előéletű férfi volt, aki indokolatlan fegyverviselés, közokirat-hamisítás, emberrablás és zsarolás miatt volt ismert a hatóságok előtt, adóügyi bűncselekmények, bűnszervezet megalakítása miatt pedig több eljárás is folyamatban volt ellene és körözés alatt állt.
A szlovák hatóságok azonosították a másik áldozatot, a 29 éves, büntetlen előéletű P. Enikőt, aki a nyomozók szerint mindössze “rosszkor volt rossz helyen”. Petőfi Attila hozzátette, P. Enikő 2016 tavaszától nem adott életjelet magáról, autóját Budapesten találták meg, és az adatok szerint közeli kapcsolatban állt J. Istvánnal.
H. Zsolt 2018 júliusában aztán megmutatta, hol rejtették el a holttesteket Pilisszentivánon, és tetemkereső kutyákkal egy méter mélyen holttestdarabokat találtak, amelyek alapján azonosították az áldozatokat.
H. Zsolt azt mondta, 2015 őszén került kapcsolatba a szlovákiai K. Norberttel, aki több erőszakos bűncselekményt is elkövetett, és ő gyilkolt a budapesti lakásban is. H. Zsolt azt állította, hogy ő csak a holttestek vetkőztetésében, darabolásában, szállításában és elásásában vett részt.
Mindezek után a magyarok ismét a szlovák rendőrök segítségét kérték.
Peter Vasilko elmondta, K. Norbert többször volt büntetve, egyebek mellett garázdaság, testi sértés és lőfegyverrel visszaélés miatt. Az őrnagy arról is beszélt, hogy J. István és K. Norbert közeli kapcsolatban álltak egymással. Egy büntetés-végrehajtási intézetben ismerkedtek meg, és K. Norbert segítséget nyújtott későbbi áldozatának a hatóságok előli bujkálásban is.
A nyomozók szerint K. Norbert a pénzéért, ékszerekért, aranyért, készpénzért és több autó megszerzéséért végzett J. Istvánnal.
Három héttel ezelőtt, július 24-én fogták el Esztergomnál. Vallomásában nem tagadta, hogy az áldozat vagyonát meg akarta szerezni, azt sem, hogy kitervelte a bűncselekményt, de azt állította, hogy a gyilkosságot H. Zsolt követte el. Az áldozatról Petőfi Attila elmondta, több százezer eurónyi vagyonnal rendelkező férfi volt, aki nyolc év szabadságvesztés letöltése elől menekült, ezért európai elfogatóparancs volt ellene kiadva.
“Magyarországon bujkált, konspirált életet élt, csak néhány emberrel tartott kapcsolatot. K. Norbert az ő egyik strómanja volt”
– tette hozzá.
A sajtótájékoztatón a szlovák Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség igazgató-helyettese, Patrik Jurik elmondta, szervezetüknek a legsúlyosabb bűncselekmények elleni harc és a felderítésük a feladata, és méltatta a szlovák és magyar rendőrség, valamint ügyészség együttműködését a bűncselekmény felderítésében.