Az idén nyáron ötödik alkalommal várja nézőit a Mézesvölgyi Nyár művészeti fesztivál.
A Veres 1 Színház fesztiválja négy év alatt több mint 60 000 nézőt vonzott előadásaira – olvasható a szervezők közleményében.
Mint írják, a fesztivált musicalpremierrel nyitják meg július 3-án: Tasnádi Csaba a Pedro Almodóvar filmjéből készült Nők az idegösszeomlás szélén című darabot állítja színpadra. A fesztivál programjában helyet kaptak a Veres 1 Színház kőszínházi vígjátékai, bohózatai is: az Acélmagnóliák, a Pletykafészek, az Anconai szerelmesek, a Csoportterápia és a Rövidzárlat (Black Comedy). A Pannon Várszínház társulata a korábbi évek sikerei után az idén a Hair című produkciót játssza a fesztiválon július 14-én. A budapesti Játékszín népszerű vígjátéka, a Menopauzalátható július 17-én.
Bödőcs Tibor humorista Meg se kínáltak című műve Thuróczy Szabolcs színművész előadásában július 24-én szerepel a fesztiválon.
Július 30-án a Veres 1 Színház második premierjét tartja a Mézesvölgyi Nyáron. A társulat a Bohumil Hrabal népszerű regényéből készült Sörgyári capricciót mutatja be. Július utolsó napján a Győri Nemzeti Színház művészei a Primadonnák című bohózattal, Simon Kornél rendezésével lépnek fel a rendezvényen. Kern András több alkalommal játszott már a fesztiválon. Augusztus 11-én az Orlai Produkció vendégjátékaként ismét Hernádi Judittal láthatja a közönség a Válaszfalak című vígjátékban. A gyermekes családokra is gondoltak a fesztivál szervezői: a Veres 1 Színház produkcióját, az Óz, a csodák csodája című zenés családi mesejátékot július 9-én és augusztus 4-én tekinthetik meg. Emellett egy másik zenés mesejáték is várja a gyerekeket: a Kovács Róbert vezette Görbetükör társulat előadásában augusztus 23-án A kiskakas gyémánt félkrajcárja látható.
Július 19-én Presser Gábort és Karácsony Jánost a Csík Zenekarral láthatják egy új zenei fúzióban A Dal a Miénk című koncerten, amelynek vendége Kovács Kati lesz. Augusztus 7-én a Honeybeast lép fel.
További információk a fesztiválról a mezesvolgyinyar.hu oldalon találhatók meg.