fotó: pixabay.com

Szeptember 26-án kezdődik a Budapesti Őszi Fesztivál

Szeptember 26-án kezdődik a Budapesti Őszi Fesztivál

Megújult formában tér vissza az idén ősszel a Budapesti Őszi Fesztivál; szeptember 26. és október 10. között több mint száz programmal várja a közönséget a Budapest Brand Nonprofit Zrt. kortárs programsorozata.

A fesztivál, amelyet harminc éve indított útjára a Fővárosi Önkormányzat, az idén előre kidolgozott tematikus koncepciók szerint is csoportosítja repertoárját – olvasható a szervezők pénteki közleményében. Mint írják, a kínálatba #ébrenálmodók néven kerülnek azok a produkciók, amelyek korunk ellentmondásait és a folyamatos jelen tébolyát értelmezik művészetükkel, az #együttmozdulók az interaktivitásra nyitott közönséget célozzák, a #várostbelakók új perspektívába helyezik a köztereket, míg az #egymástépítők számára előbbre valók a közösségek és szolidaritás, mint az egyén és a hírnév. A külföldi alkotókat, produkciókat a #welcomeculture sorozatban mutatják be a szervezők.

A Budapesti Őszi Fesztiválon az idén négy kerületben valósulnak meg a helyi jellegzetességekre építő programsorozatok. Az I. kerületben a #szellemóriásokvára korszakos zsenik művészetét idézi fel, a II. kerületben a #margitköz a Margit körút sokáig kihasználatlan tereit tölti meg élettel, a VIII. kerületben az #ezerhangújózsefváros a multikulturális hagyományokat és törekvéseket mutatja be, míg a XI. kerületben az #ablakabartókra új perspektívákat nyit és határátlépésekre hív”

– áll a közleményben.

A fesztivál nyitókoncertjével Jancsó Miklós születésének 100. évfordulóját ünneplik a Városmajori Szabadtéri Színpadon. A filmrendező személyét és szellemiségét idézi előadásokkal, beszélgetésekkel, vetítéssel a FreeSzemle a Marczibányi Téri Művelődési központban és a munkatársak visszaemlékezése a FUGA-ban. Az Örkény Színház dupla bemutatót tart Bodó Viktor és Kovács D. Dániel rendezésében. A közelmúltban nyílt Rumbach zsinagógában Mészöly-estet ad Prieger Zsolt és Törőcsik Franciska, Kondor Ádám és Krasznahorkai László műveit mutatja be a Metrum Ensemble, Dukay Barnabást ünnepli a Sound Collective.

A 700 éve elhunyt Dante műveit Hegymegi Máté rendezése, Gyabronka József monodrámája, Nádasdy Ádám előadása, és az olasz NoGravity fizikai illúziószínháza idézi meg.

Mint a közleményben kiemelik, először lesz Magyarországon látható Schilling Árpád zágrábi rendezése, Néder Panni berlini előadása és Fehér Ferenc Hannoverben készült koreográfiája, mint ahogy az amerikai-kanadai Viano Kvartett is bemutatkozik a magyar közönségnek. A Budapesti Őszi Fesztivál égisze alatt valósul meg a 20. UH Fest, az V. Tantermi Színházi Szemle a Jurányi Házban, és az OISTAT magyar központjának látványtervezői kiállítása a margitszigeti Palackozóban. A fesztivál keretében rendezik meg a Határtalan Design című kiállítást a Kiscelli Múzeumban, valamint a (D)open your move urban dance és kortárs tánc találkozót a Trafóban.

A fesztivál programján szerepel a Budapest100 a Bartók Béla úton és az I. Józsefvárosi Jazzfesztivál a Rákóczi téri Csarnokban.

A Budapesti Őszi Fesztivál a zárónapon a Budapest Maratonnal közös színpadokat állít, és a streetart legkülönbözőbb alkotóit bevonó bulival zárul”

– olvasható a közleményben.

A Budapesti Őszi Fesztivál programjairól ezen a weboldalon és az esemény Facebook-oldalán találhatók további információk.

Kapcsolódó cikkek