Boban Markovic Horváth Andreával, a Sikeradó sztárvadászával, fotó: Horváth Andrea/SikeradóA világ egyik legjobb trombitása évről évre meglátogat minket, hogy elkápráztasson egyedi, különleges zenéjével. Imádja Magyarországot, odavan a magyar közönségért és mi is odavagyunk érte. Boban Markovic-csal beszélgettünk.

–Zenész családból származik. Már a nagyapja is trombitaművész volt. Az Ön tehetségét pedig már eddig is rengeteg zenei elismeréssel díjazták. Ha visszatekint, mire mondaná azt, hogy ez élete legnagyobb sikere?

-A nagyapám valóban nagyon híres szerbiai trombitás volt, de sajnos nem volt alkalmam őt megismerni. Meghalt, amikor még nagyon kicsi voltam. Az anyám mindig azt mondogatja, hogy a nagyapám sokkal jobb volt, mint én, és hogy Marcóba, a fiamba, aki hasonlít a nagyapjára, több tehetség szorult, mint belém. Valóban sok elismerést kaptunk. Egy New York-i, világzenei szavazáson a legutóbbi, „Az ember és a trombita” című CD-nk toplistavezető lett. Ezt sűrűn emlegetjük, és büszkék vagyunk rá. De a legkedvesebb számomra talán az, hogy a The Times magazin pár évvel ezelőtt a világ legjobb trombitásának kiáltott ki. Mikor elkezdtem muzsikálni, egyáltalán nem ezért dolgoztam, úgyhogy ezt az élet ajándékának tartom.

–Valahol azt olvastam, hogy gyerekkorában még focista szeretett volna lenni és nem zenész. Olyannyira, hogy egyszer még a trombitáját is a grundon felejtette, aztán tíz éves korában az édesapja kerek-perec megmondta, hogy folytatnia kell a családi hagyományt, trombitálni fog. Könnyen lemondott a fociról?

-Nagyon szerettem focizni, viszont emiatt nagyon elhanyagoltam a trombitát. Nem gyakoroltam. És mivel nem úgy jöttek-mentek a gólok, ahogy kellett volna, megmaradtam szurkolónak. A belgrádi Crvena zvezda a kedvenc csapatom. Hamar eldöntöttem, hogy a trombita lesz az életem. Ez egy isteni ajándék. Apám volt ennek a fő bűnöse. Ő hajtott mindig, hogy nekem trombitálnom kell. Emlékszem, a felismerés után mint az őrült, úgy gyakoroltam, szóval átestem ló a másik oldalára. Akkor már apám kért arra, ne gyakoroljak annyit, mert nem lehet megmaradni tőlem otthon. Szóval neki köszönhetem, hogy ilyen magaslatokra juthattam.

–Úgy tudom, a kedvenc országa Magyarország, mert itt adta élete legszebb koncertjeit és itt lépett fel a legtöbbet. Melyiket tartja a legemlékezetesebb koncertnek?

– Mindig itt, Magyarország a legjobb fellépni. Azt hiszem, ez mindent elmond. A városokat is nehéz megkülönböztetni, mert számomra minden magyar város Magyarországot jelenti. Sok koncertet adunk Európa-szerte, de az itteni érzést nem pótolja semmi. Tudjuk, hogy nagyon szeret minket a magyar közönség, és mi is igyekszünk átadni nekik a szeretetünket. A közönséggel egy közös dolgot hozunk létre, amiben ők ugyanúgy adnak és kapnak, mint mi. És bár általában nem nyakkendőben és öltönyben lépünk fel, de ez a hely, a Művészetek Palotája megérdemli ezt a kitüntetett öltözködést. Így feszesebb a hangulat, de bízom benne, hogy fel fog oldódni. Ezzel tisztelgünk a magyar közönségünk előtt.

-A Boban Marković Orkestar-ben a fiával, Marko Marković-csal együtt muzsikálnak, Ő  szerzőként és szólistaként segít Önnek, de a legújabb lemezen, a The Promise-on már vannak olyan dalok, amelyeknek Ön volt zeneszerzője. Ezek is óriási sikert arattak. Készül újabb nagy dobásra?

-Most egy lengyel énekesnővel dolgozunk egy új albumon, amit reményeink szerint tavasszal be is mutatjuk majd. Hét új számot készítettünk a hölgynek, emellett öt zenekari szám is szerepel rajta. Emellett egy bolgár film zenéjét kell megírnunk, Marco pedig egy német film zenéjén dolgozott az elmúlt hónapokban, amit több filmszemlére is meghívtak. Dicsérik a munkáját. És lesz még egy-két magyar meglepetésünk, de ez egyelőre hadd maradjon a mi titkunk.