MSZP: A kormány készítsen valódi koncepciót!

MSZP: A kormány készítsen valódi koncepciót!

Lamperth Mónika arra reagált, hogy a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium hétfői közlése szerint lezárult a kormányhivatalok járási hivatalainak kialakításáról szóló társadalmi egyeztetés és több mint 600 javaslat érkezett a konzultáció során.

Az MSZP álláspontja szerint ugyanakkor a társadalmi egyeztetés során a lényegről nem esett szó, hiszen a települések csak a “kőbe vésett” 168 járás lehatárolásáról mondhattak véleményt. Miközben a kormány “jó állam” kialakításáról beszél, homályban marad, hogy milyen ügyek intézését viszik el a településekről és miért – írta közleményében Lamperth Mónika.

A szocialista politikus szerint az “egyetlen A4-es oldalnyi, koncepciónak csúfolt papír” csupán üres szakmai lózungokat tartalmaz, háttéranyagokat, háttérszámításokat, hatásvizsgálatokat viszont nem, így erről értelmes szakmai vita nem is folytatható.

Lamperth Mónika ezért az MSZP nevében arra szólította fel a kormányt, hogy készítsen egy szakmailag vállalható, részletes és a hatékonyság kérdéseire is választ adó koncepciót, majd azt bocsássa társadalmi vitára. A politikus szerint egy erről folyó valódi szakmai vitában az MSZP bármikor kész részt venni.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium hétfői közleménye szerint a társadalmi vitában érkezett észrevételeket várhatóan február 10-ig dolgozzák fel. Tájékoztatásuk szerint a beérkezett javaslatok több mint fele arra irányul, hogy egy adott település másik járáshoz tartozzon, harmaduk pedig eltérő járási székhely kialakítására. Az észrevételek két százaléka ágazati jogszabályok módosítására vonatkozik, szintén két százaléka pedig a járások szervezetére.

Kapcsolódó cikkek