A szocialista politikus a pártja Facebook-oldalán közvetített sajtótájékoztatón szombaton közölte, hiába költenek el 32 milliárd forintot az 1. számú vasúti fővonal pályafelújítására, nem várható érdemi fejlődés, nem emelik fel a sebességet az elvárható 160 kilométer per órára és nem javítják az utaskomfortot.
Emlékeztetett, már korábban jelezte az illetékes miniszternek, hogy a győri vasútállomás beázik, és az akadálymentesítés, továbbá a váróterem létesítése kulcsfontosságú volna; akkor írásban azt a választ kapta, hogy készül a felújítás megvalósítási tanulmánya.
“Azóta sem utal semmi arra, hogy bármi történt volna”
– mondta Gurmai Zita, megjegyezve, hogy a mozgáskorlátozottak és az idős emberek nem vagy csak nagyon nehezen tudnak feljutni a vágányokhoz a lépcsőkön, ami nagy csomagokkal érkezők számára is kihívás.
“Több mint öt éve nincs váróterem sem, ami különösen a téli hónapokban kellemetlen”
– tette hozzá.
A frakcióvezető-helyettes aláhúzta, ismét politikai beadványt intézett az illetékes miniszternek, amelyben több kérdésre várja a mihamarabbi választ. Mikor ismerhetők meg a győri vasútállomás és a buszpályaudvar felújítását célzó tanulmánytervek? Mikor lesz újra váróterem? Mikorra várható az akadálymentes kijutás lehetősége a vágányokhoz? Gurmai Zita jelezte, a Modern városok programért felelős Miniszterelnökség segítségére is számít az ügyben.