MSZP: a kormány cselekedjen a Dunaferr dolgozói érdekében

MSZP: a kormány cselekedjen a Dunaferr dolgozói érdekében

A szocialisták szerint a Fidesz nem nézheti tétlenül, hogy egy egész térség lakosságának - több mint 10 000 családnak - a megélhetése veszélybe kerüljön a Dunaferr tulajdonosai okozta kaotikus állapotok miatt.

“Ne keressenek kifogásokat és ne takarózzanak azzal, hogy magáncég ügyeibe nem avatkoznak be, hiszen ha a saját érdekeikről van szó, akkor nem zavartatják magukat. Ráadásul a kormánynak kötelessége is lenne fellépni a Dunaferr vezetésével szemben, mivel az újra és újra semmibe veszi a magyar törvényeket: kirúgják a szakszervezeti vezetőket, nem engedik be őket a gyárkapun, a fizetéseket pedig több napos csúszással, részletekben kapják meg a dolgozók.

Az MSZP felszólítja a kormányt, hogy cselekedjen a munkavállalók érdekében, vessen véget a kiszolgáltatott helyzetüknek és intézkedjen a cégvezetés által elkövetett jogsértések miatt!

Az MSZP szociáldemokrata pártként természetes szövetségese a szakszervezeteknek és a dolgozóknak, ezért a korszakváltást célzó programjában célul tűzte ki a munkavállalók kollektív és egyéni jogainak megerősítését. Továbbá azt javasoljuk, hogy az érdekképviseleteknek legyen szerepe az őket érintő intézkedések, így a foglalkoztatáspolitika és a bérpolitika formálásában” – fogalmaztak a közleményükben.

Kapcsolódó cikkek