“Az egészségügyiseket már eddig is kiszolgáltatták azzal, hogy védőfelszerelések nélkül küldték őket a vírus elleni harcba, most pedig már a megélhetésüket is veszélyeztetik. Az egészségügyben dolgozók a tapsnál, a vadhúsnál és az almánál többet érdemelnek a kormánytól! Tisztességes fizetéssel kell megbecsülni őket azért az áldozatos és rendkívül veszélyes munkáért, amit mindannyiunk érdekében végeznek.
Az MSZP ezért azt követeli, hogy az egészségügyi dolgozók részesüljenek azonnali béremelésben.
Egyetértünk a Magyar Orvosi Kamara által javasolt béremelések mértékével és azok ütemezésével, mert az értünk dolgozók megérdemlik, hogy keressenek annyit, mint nyugati kollégáik! Továbbá követeljük, hogy mind az egészségügyben mind a szociális ágazatban dolgozók haladéktalanul kapják meg az 500 ezer forintos pluszjuttatást” – olvasható a baloldali párt közleményében.