Harangozó Tamás

Harangozó Tamás: tömeges vizsgálatra van szükség

Harangozó Tamás: tömeges vizsgálatra van szükség

Az MSZP szerint a jelenlegi protokoll nem alkalmas arra, hogy megállítsák Magyarországon a koronavírus terjedését, tömeges vizsgálatokra lenne szükség a fertőzések elkerülése érdekében.

Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese az operatív törzs vasárnapi sajtótájékoztatójára reagálva elsőként részvétét fejezte ki pártja nevében a koronavírus-fertőzés következtében elhunyt első magyar beteg családjának, és kijelentette,

az elhunyt beteg és az elmúlt napokban megjelent több eset, beszámoló alapján

“már bizton lehet állítani, hogy a jelenleg hatályban lévő protokoll nem lesz alkalmas a vírus terjedésének a megállítására”.

Tömeges vizsgálatra van ahhoz szükség, hogy az egészségügyben dolgozók, illetve a betegség jeleit mutató vagy a betegséggel valamilyen módon kapcsolatba kerülő emberek esetlegesen napokig ne fertőzzenek meg másokat – mondta az ellenzéki politikus. Közölte, az MSZP szerint ennek feltételei a jelenlegi protokoll alapján nincsenek meg.

“Ebben mindenképpen lépni kell”

– mondta Harangozó Tamás.

A szocialista politikus hiányolta, hogy a sajtótájékoztatón oktatási és egészségügyi szakember nem állt ki az emberek elé az első halálesetről, illetve a hétfői iskolabezárásokról tájékoztatva.

Harangozó Tamás teljes felelőtlenségnek nevezte, hogy miközben Kovács Zoltán, a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a magyar egészségügyi szakemberek legjobb tanácsaira hivatkozva nyugtatja az embereket,

a Magyar Orvos Kamara javaslatait nem veszi figyelembe, és “leszólja”.

A politikus kitért arra is, hétfő reggel – a köznevelési intézmények bezárásával – családok százezrei nem fogják tudni, hogy mi a teendőjük, ugyanis Kovács Zoltán rosszul tudja, a munka törvénykönyve erre a helyzetre nem ad megfelelő megoldást.

“Így sem a munkavállalók, sem a munkaadók nem tudják, hogyan kell reagálni arra, hogyha hétfőn valaki nem tudja megoldani a gyereke felügyeletét, és nem tud dolgozni menni”

– mondta Harangozó Tamás hozzátéve,

a jelenlegi szabályok szerint ennek elvileg következménye lenne a munkavállalóra.

Közölte, az MSZP azt kérte a kormánytól, jelentse ki, hogy az államigazgatás területén senkit nem érhet retorzió, mert legalább az átállás első néhány napjában nem tudja megoldani a gyermeke felügyeletét.

“Továbbá kezdeményezték, hogy a kormány kérje meg a magántulajdonban lévő cégeket, hogy emberségesen és rugalmasan álljanak a munkavállalóikhoz”

– mondta Harangozó Tamás.

Kapcsolódó cikkek