MSZP: cselekedjen végre a kormány

MSZP: cselekedjen végre a kormány

A koronavírus-járvány gazdasági hatásait enyhítő, valós segítséget jelentő intézkedésekre, cselekvésre szólították fel a kormányt a szocialisták.

Szakács László a pártja Facebook-oldalán követhető online sajtótájékoztatóján úgy értékelt, a kormány eddig bejelentett gazdasági intézkedései közelebb állnak a szemfényvesztéshez, mint a történelmi jelentőségű mentőcsomaghoz, hiszen az ígért 10 000 milliárd forintot három év alatt bocsájtják a gazdasági szereplők rendelkezésére.

“Ráadásul az összeg nagy része hitel, de a cégek egyetlenegy dolgot szeretnek jobban az olcsó hitelnél, a vissza nem térítendő állami támogatást. Utóbbival élnek a környező országok is, nem a cégekre hárítják a járványügyi védekezés költségét”

– tette hozzá.

Szerinte a kormány késlekedik, ennek árát pedig a magyar munkavállalók fizetik meg, naponta 4500-6000-en veszítik el munkájukat. Bírálta a rövidített munkaidőt, mert szerinte “a magyar módra áttervezett szabályokkal” senki sem elégedett, ezért a német szabályokat kell átvenni.

Szakács László szorgalmazta az álláskeresési támogatás időtartamának 3-ról 9 hónapra, összegének legalább 100 000 forintra emelését.

“Ha valaki már márciusban elveszítette a munkáját, egy hónapja maradt arra, hogy munkát találjon”

– emelte ki.

Sürgette, hogy az állam azonnal vállalja át a bérek nyolcvan százalékát, a multinacionális cégeknél pedig rendeljen el elbocsátási tilalmat. Javasolta azt is, hogy 5 százalék legyen az áfa azoknál a kereskedelmi ágazatoknál, ahol most csak kiszállítás van.

Kapcsolódó cikkek